Érettség(i)
Fiatalság, bolondság! Így tartja a mondás, és sokan úgy is gondolják, hogy „ezek a mai fiatalok” ilyenek, meg olyanok. Azt, hogy ifjaink milyenek, bő egy hét múlva részben bebizonyítják ők maguk az érettségi vizsgán. Valamennyien jól emlékszünk azokra a bizonyos napokra, amikor a középiskola elvégzése után, a felelősség súlya alatt léptük át a vizsgáztatóterem küszöbét. Azt hiszem, ebben a pillanatban tudtuk azt, hogy egyszerre zárul és kezdődik életünk egy újabb szakasza. Ki, ahogy tudott: lelkiismerete, ideje és tehetsége szerint igyekezett felkészülni a nagy megmérettetésre. Tanáraink többsége is lelkiismeretesen dolgozott azért, hogy felkészülten érkezzünk, sok esetben a hegy alatt zabként tippek és trükkök százait ismertették.
No, de egyikük sem arra készített fel, hogy hogyan kell csalni, puskázni a vizsgán, hanem esetenként hogyan kell túlélni azt. Zárójelben megjegyzem, hogy emlékszünk arra, amikor – még a kamerás világ előtt – magyar nyelv és irodalomból valaki úgy kapott kilencest a vizsgán, hogy a négy év alatt egyetlen kötelező olvasmányt sem olvasott el.
Gyorsan megjegyzem, nem irigykedem, az ő szerencséje, csak éppen nem korrekt azzal szemben, aki becsületesen készült a tudásfelmérésre. De vissza a túléléshez, és valljuk be őszintén, hogy tényleg vannak helyzetek, amelyeket túl kell élni! Ilyenek többek között az olykor fejetlenségektől döcögő érettségi vizsgák is. Mint tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, több oka is van annak, hogy nem működik Székelyföldön a román nyelv oktatása és elsajátítása úgy, mint ahogyan szeretnénk. Éppen ezért előfordul, hogy a pedagógusok minden erőfeszítés ellenére sem tudják megtanítani olykor még a jó képességű diákokat sem a mindennapi kommunikációra, ehelyett sokszor kénytelenek arra tanítani őket, hogyan kell úgy teljesíteni a tudásszintfelmérőn, hogy legalább meglegyen az átmenő.
Tehát ha hisszük, ha nem, fiataljainknak is megvannak a gondjaik, és még nem is beszéltünk az érettségi vizsgák utáni időszakról. Hiszen, ha folytatják tanulmányaikat, ha nem, illetve itthoni vagy külföldi munkavállaláson gondolkodnak, nincsenek könnyű helyzetben. Többek között azért sem, mert nem egyszerű egyetemistaként új életet kezdeni idegen városban, megküzdeni hétköznapok böböseivel, de végképp nem vagány modern rabszolgaként külföldön beleállni a mókuskerékbe. Szerintem azért sem kell elítélni, megbélyegezni fiataljainkat, ha alkalomadtán korukhoz képest erőteljesebben engedik ki a gőzt, hiszen azt látom, az irántuk támasztott elvárások, illetve a nehézségeik batyuja nem egy-két kiló. Nem csoda, ha néha kiakad a mérleg nyelve. Hiába az érettségi bizonyítvány, ha szellemileg, lelkileg kevésbé érettek. Az iskola nem a mindenható és minden tudást, tapasztalatot átadó intézmény, illetve a (főként kevésbé felelősségteljes) szülők sem mindig készítik fel „csemetéjüket” a nagybetűs életre. De sebaj! Nincsen olyan esős, borongós nyár, hogy ne érne a gabona, legyen az üres fejű vagy éppen túlsúlyos! Addig is hajrá, és sok sikert az érettségizőknek! Még van néhány nap, amíg lehet egy kicsit zabozni!
Biró István