Éltes Károlytól Gernárd Jenőig

Hargita Népe
Egy évvel ezelőtt jelent meg Daczó Katalin Jeles alcsíkiak című életrajzi adattárának első kötete, és idén már a második válogatást vehetik kézbe az érdeklődők, amelyben alcsíki neves személyiségek munkásságáról, élettörténetéről lehet olvasni. A 27 személyt felsorakoztató kötetben betűrend szerint E-től G-ig szerepelnek a jeles alcsíkiak, tehát a munkának még közel sincs vége. Daczó Katalint, lapunk egykori munkatársát a kutatómunka nehézségeiről és érdekességeiről kérdezte Péter Ágnes. ‒ Volt valamilyen különleges, új kihívás ennek a kötetnek az összeállításakor, vagy gördülékenyen ment a munka? ‒ Nem ment olyan gördülékenyen, mint az előző kötet esetében, mert nemcsak én, hanem mindenki belefáradt a világjárvány okozta bonyodalmakba. Online oktatás volt, és nem tudtam úgy dolgozni, mint máskor. Tavaly viszont többet tudtam látogatni a könyvtárat és a levéltárat is, mint az előző évben, s ez jó, de időigényesebb volt. Emellett ebbe a kötetbe bekerült két olyan székely nemesi család – az Endes és az Élthes –, amelyeknek, különösen néhány személy esetében nem volt könnyű összeállítani az életrajzát. Az eredeti elképzelés szerint a kötetbe elsősorban a 19. század második felétől élőket válogattuk be, mégis egyik név hozta magával a másikat. Ilyen volt például Endes Miklós alkirálybíró, aki 1856-ban elhunyt, a testvére, Endes József 1848-as szabadságharcos honvéd őrnagy pedig 1906-ig élt, vagyis ötven évvel a testvére után halt meg, így mindenképpen helyet kellett kapnia a könyvben. Ilyen körülmények között úgy véltem, nem volna ildomos Endes Miklós alkirálybírót sem kihagyni, és végül több 19. századi jeles is gazdagította a névsort. Ki kell hangsúlyoznom, hogy az életrajzuk összeállításában nagy segítségemre volt dr. Bicsok Zoltán csíkszeredai levéltáros. Egyébként számos esetben az adott szakterület szakértőjétől kértem eligazítást, Endes Gábor berepülőpilóta esetében például a magyar repülőgépgyártás történetével foglalkozó magyarországi Fábián András szakíró volt segítségemre. ‒ A szereda.Origo programmagazinban megjelenő helytörténeti évfordulókat nézve világos, hogy hatalmas lehet a helytörténeti adatbázisa. Pontosan hány olyan életrajzról, eseményről vannak adatai, amelyek a csíki térséghez kötődnek? ‒ Nemrég összesítettem: mintegy háromezer tételből áll az adatbázisom, amely nagyrészt csíki származású vagy itt tevékenykedő személyek életrajzi adatait tartalmazza, de néhány jelentős eseményt, történést is nyilvántartok. ‒ Hogyan dolgozik, milyen kutatási módszere van? ‒ Próbálok következetes lenni. Rendszerint legelőbb számba veszem, mi az, amit már tudok, feltártam, esetleg közöltem az adott személyről, azután módszeresen összegyűjtök minden hozzáférhető adatot, újságcikket, elolvasom őket, próbálok hozzátartozókat keresni, akik szintén rendelkezhetnek adatokkal, fényképekkel, s amikor úgy érzem, hogy minden egy helyen van, akkor egy – évekkel ezelőtt kidolgozott – szócikkvázlat alapján próbálom összefoglalni az életrajzot. Ilyenkor általában kiderül, hogy mi az, ami még hiányzik, melyik az a korszaka az illetőnek, amely gyanúsan üres, és jegyzéket készítek, hogy hol folytathatom a kutatást a hiányzó adatokra vonatkozóan: levéltárban, különböző szakkönyvtárakban, vagy máshol. Sok esetben csak a pontos születési vagy elhalálozási dátum megtalálásával is órákat vagy napokat el lehet tölteni, ha nem hozzáférhető az adott település anyakönyve, vagy nem lehet tudni, hogy az illető hol született vagy hol halt meg. ‒ Ki tudna emelni pár különlegesebb személyt, akiknek a saját élettörténetük egyedi, vagy éppen az az említésre méltó, ahogyan Ön felkutatta az ő munkájukat? ‒ Én arra gondoltam, hogy mondjon egy számot egytől huszonhétig, és beszéljünk arról a személyről. ‒ Akkor legyen a kötetben a hetedik jeles alcsíki. ‒ Élthes Zsigmond jogász a jelölt. Ő volt az első táblabíró a csíkszeredai igazságügyi karban, és fontos szerepet töltött be az adott korszakban nagy jelentőségű birtokrendezési, arányosítási ügyekben. Szerencsére, sikerült az utódai nyomára bukkannom, felvettem a kapcsolatot egyik ükunokájával, a Sopronban élő Zsigmond Adéllal, aki megadta az édesanyja, Zsigmond Konrád Márta elérhetőségét. Kiderült, hogy kicsi a világ, Zsigmond Konrád Márta Csíkszentmártonban nőtt fel, Konrád Kálmán patikusnak a leszármazottja, és az én édesanyámnak osztálytársa volt az elemiben. Most ő is Magyarországon él. Jó néhány levelet váltottunk, segített az életrajz összeállításában, küldött fényképeket is, nem csak a saját dédnagyapjáról, Élthes Zsigmondról, hanem a rokon dr. Élthes Béla tiszti főorvosról is, aki szintén szerepel a könyvben. Zsigmond Konrád Mártával személyesen is találkoztunk Budapesten, igazi öröm és élmény volt. ‒ Ezek szerint olykor-olykor a családok életébe is betekintést nyer a kutató, és nemcsak az elődöket, hanem a kortársakat is megismeri? ‒ Igen, és többnyire nagy örömmel fogadják a megkeresést, felismerik az utódok, hogy egy ilyen válogatásban szerepelni biztosíték arra, hogy a jeles előd emléke hosszú távon fennmaradjon. Néhány esetben előfordul, hogy nem örvendenek a megkeresésnek. Ezt is meg tudom érteni, mert a nyomozással is felérő kutatás során kényelmetlen ügyek is előkerülhetnek. ‒ Hatással van-e ez a kutatómunka arra, ahogyan a jelent szemléli? ‒ A jelent is másképp értékelem a múltat nézve, és a múltat is másképp értékelem a jelent ‒ a jelenlegi politikusokat, a mostani közéletet ‒ figyelve, ami sokszor elbizonytalanít. Hangsúlyoztam az első kötet megjelenésekor is, és most is kiemelném, hogy nem olyan személyek szerepelnek a kötetben, akiknek feltétlenül szobrot kellene állítani. Emberekről szól a válogatás, egy részükben volt karrieréhség, megtörténhet, hogy nem volt idegen tőlük a gáncsoskodás, és ha az érdekük úgy kívánta, például pártot váltottak. Lehet, hogy nem mindegyikük jutott tisztességes módon bizonyos pozíciókba, működött a nepotizmus, a családtagok egymást emelték, akárcsak ma. Ugyanakkor hibáik ellenére és érdemeikkel együtt meghatározták az adott időszakban Csík közéletét, vagy például újságíróként hatással voltak az akkori gondolkodásmódra. Nem lehet úgy tenni, mintha nem is léteztek volna, hiszen hozzátartoznak Csík történetéhez. Én próbáltam objektív életrajzokat felvázolni, de van, akinek a tevékenységén nagyon sokat töprengek, és ez esetben nem csak kommunistákra gondolok. ‒ Van-e olyan személy, akit valami miatt ki kellett hagyni az adattárból? ‒ Többen is voltak, akikkel elkezdtem foglalkozni, aztán úgy láttam, hogy mégsem olyan jelentős a munkásságuk, hogy bekerüljenek. Olyan személyt is ki kellett hagynom, akinek alcsíki származású a családja, de sosem lakott Alcsíkon, nem találtam elég kötődési pontot. ‒ Mikor van ideje az adattárral dolgozni? ‒ Félállásban a Román Televízió Magyar Adásának dolgozom, az adattárral tulajdonképpen félmunkaidőben és szabadidőmben foglalkozom. Változó, hogy mikor mennyit, általában reggelente vagy esténként, amikor tehetem. Attól függően, hogy épp ki van soron, lehet, hogy az ebédnél is egy-egy jeles alcsíki van „terítéken”, foglalkoztat, mesélek róla, mielőtt megszületne az írott anyag. Határidőhöz kötött a munka, hiszen az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás pályázati úton kapott támogatást a Bethlen Gábor Alaptól és a Hargita Megyei Kulturális Központtól ‒ amiért nagyon hálásak vagyunk ‒, a pályázati elszámolás pedig időhöz van kötve. ‒ Mi motiválja a munkában? ‒ Szeretek kutatni. Szeretek lehetőleg tisztán látni egy-egy életutat. Úgy gondolom, hogy hiánypótló ez az adattár, sőt egyenesen késői. Már rég kellett volna készülnie egy ilyen vagy még alaposabb, egész Csíkra kiterjedő válogatásnak. A történelemkönyvek, összefoglalók, helytörténeti monográfiák nagyon jók, de rendszerint inkább eseményeket, történéseket tárgyalnak, összefüggéseket világítanak meg, és a szereplőkkel, a közéletet, a gondolkodásmódot meghatározó személyekkel röviden foglalkoznak, így egyik munka kiegészítheti a másikat.