Hirdetés

Elődöntő Csíkszeredában

HN-információ
A második elődöntőtorna következik a lány U14-es országos kosárlabda-bajnokságban, amelyben érdekelt lesz a VSK Csíkszereda is. A lányok az első torna után a második helyen állnak három győzelemmel és egy vereséggel. Ezen csütörtöktől szombatig hazai pályán javíthatnak, miután a VSK megkapta a második torna szervezési jogát. Nyolc csapat érdekelt a lány U14-es országos kosárlabda-bajnokság I-es csoportjában, ahol már a második tornára készülnek a csapatok. Köztük a Csíkszeredai VSK alakulata is, amely az első kör után a második a tabellán. Az első tornán legyőzték a Marosvásárhelyi Siriust, a Konstancai Phoenixet, illetve a Craiovai ISK-t, míg vereséget szenvedtek a csoportelső Alexandriai ISK-tól. Csütörtöktől szombatig lehet javítani és tovább gyűjtögetni a pontokat, ráadásul hazai pályán, miután a VSK megkapta a szervezés jogát. A lányok három mérkőzést fognak játszani a Márton Áron Főgimnázium Kós Károly utcai sporttermében. Csütörtökön este 18 órától az ACSB Raptors Bukarest, pénteken 18 órától a Szászrégeni ISK, míg szombaton reggel nyolc órától a Szatmérnémeti LPS lesz az ellenfél. Gyergyóban a válogatottak Február 7–14. között hat román korosztályos válogatott Gyer­gyószentmiklóson vesz részt egyhetes edzőtáborban. Az U15-ös, az U16-os és az U18-as fiú- és lányválogatottak ezzel a felkészítővel is alapoznak a nyáron sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőkre. Mind a hat csapatot 16-16 sportoló alkotja, illetve a szakmai stáb. Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!