Előbb szabadnapok, majd költségvetés-kiigazítás

HN-információ
Tegnap reggel még úgy tűnt, hogy elmarad a szokásos heti kormányülés. Ezt annak okán lehetett feltételezni, hogy a kormány honlapján még déli 12 órakor sem volt feltüntetve annak időpontja, sőt nyilvánosságra is számot tartó kormányfői ténykedés sem. Mégis sor került a kormányülésre…   Talán azzal kell kezdenünk, hogy hetekkel ezelőtt Paul Stănescu kormányfőhelyettes és Eugen Teodorovici pénzügyminiszter bejelentette, hogy e hónap végéig a kormány jóváhagyja az idei költségvetés első kiigazítását. Utólag a pénzügyminiszter azt a lehetőséget is meglebegtette, miszerint a kiigazítás a július 31-én megtartandó rendkívüli kormányülésen várható. Arról is lehetett hallani, hogy valahol, valakik munkálkodnak a költségvetés-kiigazítás tervezetén. A jelek szerint viszont a serénykedés alábbhagyott. Erre a következtetésre juthattunk úgy 13 óra magasságában, amikor a kormány honlapján megjelent az utolsó percben bejelentett kormányülés napirendje, s azok közt nem szerepelt a költségvetés-kiigazítás. Arról viszont a kormányülést felvezető szokásos expozéjában kutyafuttában szót ejtett Viorica Dăncilă: arra utalva, hogy jelenleg a szabadságolás, a pihenés idényét éljük, megemlítette azt is, hogy a költségvetés-kiigazításra e hónap második felében kerülhet sor. Tehát egy hónappal később, mint ahogy azt beharangozták. Egyébként az eleve feltételezhető volt, hogy a kormánytagok megalapozatlanul, meggondolatlanul nyilatkoztak akkor, amikor azt hangoztatták, hogy a múlt hónap végéig sort kerítenek a költségvetés-kiigazításra. Van ugyanis amit számolni, mármint a bevételek és a költségek tekintetében, mert például a központi és a helyi közszférai intézményrendszer adósságállománya hovatovább növekedett, növekedik. A helyhatóságoké országos viszonylatban a május végi 172 millió lejről például 185 millió lejre. (Megyénkből egyébként egyetlen területi-közigazgatási egység szerepel az adósságlistán, Tusnád, nevezetesen 1,08 millió lejjel.) Apropó, pihenés: a kormányfő – felidézve azt, hogy augusztus 15. hivatalos ünnep, s mint ilyen munkaszüneti nap – bejelentette, hogy azt megtoldják – legalábbis a közszférai intézményrendszerben – még két nappal, augusztus 16-17-tel. Ezek szerint a hónap harmadik hete igen csonka hét lesz, annak alig két munkanapja lévén. Hogy mire fel ez a szabadságolási „bőkezűség”, azt nemigen tudni. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy a különböző rendezvények szempontjából sikeres lehet az idei esztendő, de makrogazdasági, költségvetési és törvényalkotási szempontból már megelőlegezhető, hogy nemigen. Addig is kellemes augusztusi pihenést!... Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!