Elment Majla Sándor

majla2Döbbenettel értesültünk, hogy életének 55. évében elhunyt Majla Sándor költő, író, szerkesztő. Majla Sándor Korondon született 1960. október 14-én. Középiskolát Szé­kelyudvarhelyen végzett 1979-ben. Első versei 1976-ban jelentek meg nyomtatásban, az akkori Ifjúmunkásban. Forráskötete Szavak pírja címmel az 1989-es rendszerváltás idején látott napvilágot, egy olyan időszakban, amikor a minőségi költői bemutatkozásra nem figyelt kellőképpen az olvasói társadalom; 1990-ben Ablak címmel kisebbségtudományi folyóiratot indított, amelynek nemzetközi visszhangja volt; ezekben az igényes folyóirat-lapszámokban a litvánokkal, a vajdasági, kanadai, ausztriai és kárpátaljai magyarokkal, a hollandiai frízekkel foglalkozott.

A 90-es évek elején, amikor még nem jöttek létre a hazai magyar irodalom új intézményei, Fagyöngy címmel öt alkalommal jelentetett meg antológiát az erdélyi költészet és próza élvonalából válogatva, amellyel bebizonyította, hogy kisvárosban, Székelyudvarhelyen is lehet maradandót alkotni. Kiadói elvei túllépték a generációs határokat, szerkesztőként ebben a folyamatban a szülőföldhöz való ragaszkodás és a minőség vezérelte. Az ezredforduló után több gyermekverskötete jelent meg, állandó munkatársa volt a honi és külföldi gyermeklapoknak, megalakulásától kezdve (1990) együttműködött a Hazanéző című folyóirat szerkesztőségével. Illés Lajos zenésítette meg egy lemeznyi költeményét. Legutóbb a Firtos Közművelődési Egylet antológiájában szerepelt prózai írással, illetve ez év tavaszán Békéscsabán lépett fel a nyilvánosság előtt, Németh Viktor énekes-zeneszerzővel. Ebből a gyümölcsöző kapcsolatból egy DVD-nyi anyagot rögzítettek, amelyet a közeljövőben terveztek kiadni. Feltételezhető, hogy kötetekben és folyóiratban meg nem jelent írásai jelentős alkotói hagyatékot képviselnek.
Nyugodjék békében!

Simó Márton