Elkészült az ígért beruházás: Nyári bobpálya létesült Borszéken

HN-információ
Az időjárás is „csatlakozott” a borszéki nyári bobpálya avatásának sikeréhez: az üdülőváros legújabb turisztikai beruházását tegnap délután adták át. Az idegenforgalmi tárca által finanszírozott, több mint ötmillió lejes beruházás négy hónap alatt készült el: a sípálya adottságait kihasználva, osztrák modell alapján épült. Avatóünnepség a sípályán. Bővülő kínálat                                                                    Fotó: Boncina-Székely Szidónia Az időjárás függvényében, idén 2-3 hetet tud működni az új bobpálya, de fontosnak tartottuk, hogy elkészüljön, hiszen tavasszal, a síszezon befejeztével könnyen visszaszerelhető és egész nyáron kikapcsolódási lehetőség, akár családos program lehet az ide látogató vendégeknek – mondta el köszöntőbeszédében Mik József polgármester. A két évvel ezelőtt útjára indított projekt ötlete Ausztriából származik, és a kivitelezési munkálatokat is osztrák cég végezte el. A beruházás célja az volt, hogy a sípálya felvonóját és beléptető rendszerét nyáron is ki tudják használni, és a turisták számára élményt adó létesítményt hozzanak létre. Mint arról már korábban beszámoltunk, a kivitelezési szerződést májusban írta alá a helyszínen Bogdan Gheorghe Trif akkori turisztikai miniszter és Mik József, Borszék város polgármestere. A munkálatok terv szerint haladtak, hiszen októberre ígérték, hogy ki lehet próbálni majd a bobpályát, a tél beköszönte előtt. Az 5 millió 25 ezer lejes beruházás kilencven százalékát a Turisztikai Minisztérium finanszírozta, az önrészhez Hargita Megye Tanácsa 400 ezer lejjel járult hozzá. – A borszéki vendégszeretet kiegészül egy pluszszolgáltatással, és minden vendéglátó hasznát veszi majd ennek a lehetőségnek – mondta el köszöntőjében Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Hozzátette: Borszék mert nagyot álmodni, és ennek köszönhetően fejlődik, átalakul a város, és remélhetőleg folytatódik a szolgáltatások bővítése a továbbiakban is. Ugyancsak Borszék város arculatának átváltozását emelte ki Bende Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselő, hangsúlyozva: a szolgáltatások terén van még tennivalója a városnak, az önkormányzat erőfeszítéseihez a lakosságnak is csatlakoznia kell, hogy folytatódhasson a fejlődési folyamat. Az avatóünnepségen a Turisztikai Minisztérium képviseletében jelen volt Maria Avram, aki a projekt levezetésében segített a városnak. A rövid ünnepséget követően a jelenlévők ingyenesen kipróbálhatták az új létesítményt: a sípálya felvonójával a legmagasabb pontra feljutva 860 méter hosszan lehet lecsúszni, közben megcsodálva a tájat és élvezve a sebességet. Egyszerre 32 szánkó lehet a pályán, és hat-nyolc perc alatt lehet megtenni az utat. A bobpálya idén addig működik, ameddig az időjárási körülmények lehetővé teszik: hétközna­pokon 14 és 17, hétvégén pedig 12 és 17 óra között lehet kipróbálni, gyerekeknek öt, felnőtteknek 10 lejért. – Az idei turisztikai idény 20-30 százalékkal felülmúlta az eddigieket – mondta el a Hargita Népe érdeklődésére Mik József polgármester. – Ez egyrészt a vakációs jegyeknek is köszönhető, de tény, hogy a turisztikai érdekeltségű fürdőváros szabadtéri rendezvények egész sorával várta a vendégeket idén. További tervekben sincs hiány, hiszen egy kisebb kalandpark tovább bővíthetné a kínálatot, és okot adhatna hosszabb itt-tartózkodásra – fűzte hozzá az elöljáró.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!