2021. június 19, szombat.
Hirdetéscustom_html_banner1

Eljátszadoztak az újonccal az SZKC játékosai

Harmadik bajnoki találkozóján is győzelmet aratott a Szé­kelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata, amely ezúttal egy sima meccsen húzta be a pontokat. Vlad Caba tanítványai az újonc CSM Focşani együttesét lelépték. Egy percig sem volt kérdéses a győztes kiléte.

Esélyt sem adott az SZKC ellenfelének Fotó: Csedő Attila
Esélyt sem adott az SZKC ellenfelének Fotó: Csedő Attila

[dropcap]E[/dropcap]gy hét leforgása alatt harmadik román bajnoki mérkőzését játszotta tegnap este a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata. Ezúttal könnyedén húzták be a pontokat. Az első fordulóban a CSM Ploieşti vendégeként nyertek 30–28-ra, majd múlt csütörtökön hazai környezetben 22–18-ra verték a címvédő Nagybányai Minaurt.
Ezúttal könnyebb meccs elé néztek az udvarhelyi fiúk, hiszen az újonc CSM Focsşani volt az ellenfelük. Még akkor is könnyebbnek volt mondható, hogy idegenben kell pályára lépjenek.
Vlad Caba, az SZKC trénere ugyanazt a 14 játékost nevezte erre a találkozóra is, mint akiket a Minaur ellen. Kezdőként a kapuban Jokanovics kezdett, míg mezőnyben az Ojleszki, Onyejekwe, Kuzmanoszki, Tálas, Markez és Mihalcea hatos kezdett. Az első gólt ugyan még a hazaiak dobták, de utána sok esélyük nem volt beleszólni a találkozó sorsába. Az SZKC fokozatosan húzott el, és a 18. percben már hat gól (5–11) volt a két csapat közti különbség. Ez az arány a szünet végéig nem változott – annak ellenére, hogy nyolc is volt közte – és 11–17-tel mehettek pihenni a felek.
A második félidő elején tartotta magát a hazai csapat, de ezt mindössze hat percig tudta. Ekkor robbantott az udvarhelyi csapat, és folyamatosan lépték le ellenfelüket, mígnem a végére 12 gólos győzelmet arattak.
A forduló meglepetését a Bukaresti CSM okozta, amely a címvédő Nagybánya otthonában nyert 30–25-re. Három forduló után az SZKC mellett a CSM Bukarest és a Bukaresti Steaua még veretlen. Erre még a Călăraşi-nak van esélye, amennyiben ma legyőzi a Tordai Potaissát.
Eredmény: CSM Focşani – Szé­kelyudvarhelyi KC 20–32 (11–17) /az SZKC gólszerzői: Mar­kez 8, Mihalcea 7, Ojleszki, Csog 4-4, Tálas, Kuzmanoszki 3-3, Sipos 2. Szász 1/.

HN-információ

Kapcsolódó cikkek:

Megnyitották a Csíki Székely Múzeum legújabb kiállítását

Lányok, asszonyok Nagy Imre művészetében – ezzel a címmel nyílt meg péntek este a Csíki Székely Múzeum legújabb időszakos tárlata. Gyarmati Zsolt múzeumigazgató köszöntőjében...

Áramkiesés több településen

Villanyáram nélkül maradt 45 fogyasztó a Csíkszentgyörgy községhez tartozó Egerszéken. Az áramkiesést egy fa okozta, amely az erős szél és esőzés következtében rádőlt a...

Csökkent a foglalkoztatottak aránya az első negyedévben

Az idei első negyedévben 60,8 százalékra csökkent a munkaképes korú, azaz a 15 és 64 év közötti lakosság foglalkoztatási aránya az előző negyedévben jegyzett...

Legfrissebb