A héten megkezdődött a southamptoni bíróságon annak a hét román állampolgárnak a pere, akik január 16-án négy órán keresztül szexuális erőszaknak vetettek alá egy húszéves angol nőt – ez csak az egyik azon hírek közül, amelyek honfitársaink „nemes” cselekedeteiről szólnak. Hiszen bizonyára emlékszünk a hattyúevőkre, de szinte naponta hallunk rablásokról, csalásokról és más bűncselekményekről. Miközben a külföldön dolgozók feleségeit, gyermekeit illette nem épp megtisztelő jelzővel éppen az egyik exminiszter. A DailyMail angol napilap nemrégiben a bevándorló nemzetiségeket rangsorolta a börtönstatisztikák alapján. Ebből kiderül, hogy az Egyesült Királyságban minden nyolcadik bebörtönzött külföldi, a külföldiek közül pedig elsősorban románok, albánok és litvánok kerülnek rács mögé. Évente pedig 11 ezer, azaz negyed csíkszeredányi romániai személyt tartóztatnak le – mutat rá a statisztika. A fenti adatok tükrében igazán bátor kell legyen az, aki úgy dönt, hogy nyakába veszi a nagyvilágot, és szerencsét próbál. Elég csak arra gondolnunk, amikor mosolyogva állapítjuk meg külföldi reptereken és városokban, hogy kik hazánk fiai, mert felismerjük a rafiatáskáról, anélkül, hogy megszólalna az államunk nyelvén. És akkor elképzelhetjük, hogyan néz ránk az a külföldi munkaadó, akinek ugyanúgy román személyi igazolványt vagy útlevelet mutatnánk fel, mint a fent említettek. Nem csoda tehát, hogy minden külföldön dolgozó székelyföldi az első adandó alkalommal igényelte a magyar állampolgárságot, akkor is, ha nem készült a tengerentúlra, mert abban reménykedett, hogy magyarként mégiscsak másként ítélik meg külföldön, és hogy ezáltal valamennyire elhatárolódik a többségi lakosságtól. És bár megtette, hazatéréskor mégis románul köszöntik a magyar fapados légitársaság alkalmazottjai a gépre szálláskor, mert vannak dolgok, amelyektől nem lehet ilyen egyszerűen megszabadulni…

Háromszéki Eszter