Elfogadták Gyergyószentmiklós idei költségvetését

HN-információ
Kevesebb pénzből gazdálkodhat Gyergyószentmiklós idén, mint az előző években, de a városvezetés nem szeretne emiatt lemondani a tervezett fejlesztésekről – fogalmazott Nagy Zoltán polgármester. A városi tanács idei költségvetését tegnap fogadta el a testület. [caption id="attachment_65186" align="aligncenter" width="1000"] Pályázatokból pótolnák a hiányt. Döntött a testület Fotó: Kertész László[/caption] Közel 3,5 millió lejjel kevesebb idén Gyergyó­szent­miklós saját jövedelme, mint az elmúlt esztendőben – tudtuk meg a tanácsülést megelőzően Nagy Zoltán polgármestertől. Ez nagyrészt a jövedelemadóval kapcsolatos módosításoknak tudható be. Nagy hangsúlyozta: adót nem emeltek, mivel a kormány által teremtett körülményeket nem akarták a „lakók nyakába varrni”. A polgármesteri hivatal, valamint az alárendelt intézmények tervezett működési költségeit 15 százalékkal csökkentették, viszont így sem elegendő a pénz, hogy év végéig megfelelően működhessenek az intézmények. A polgármester arra számít, hogy az ígéretekhez híven a kormány kiegészíti a költségvetést az utolsó negyedévre. Nagy Zoltán hangsúlyozta: a nehézségek ellenére sem akarta a városvezetés leállítani az elkezdett vagy tervezett beruházásokat, s ebben a tanácsosok is egyetértettek. Éppen ezért az előző években félretett költségvetési többletet (2,49 millió lej) használják fel idén fejlesztésekre. – Több elkezdett munka mellett új projekteket is indítunk. Pénzt különítettünk el például köztéri térfigyelő kamerák felszerelésére. A forgalom lassítása érdekében fekvőrendőröket, figyelemfelkeltő táblákat helyezünk el, ez is hozzájárul a biztonság növeléséhez. A Tinka malom szomszédságában régiségeket állítunk ki turisztikai látványosságként, a labdarúgópálya mellett pedig a sportbázis további fejlesztését tervezzük. Pénzt szánunk a Csodavilág napközi épületének felújítására, valamint a Pitypang óvoda udvarának rendezésére – sorolta az elöljáró. A jégpálya felújítási terveinek készítésére, valamint az épülő sátorfedeles jégpálya közművesítésére is gondoltak. Idén folytatják a város úthálózatának telekkönyvezését, a közel 100 utcából eddig 23-at telekkönyveztek. Nagy megjegyezte: ahhoz, hogy útfelújításra pályázhasson a város, alapvető feltétel, hogy a telekkönyv rendben legyen. Folytatódik a járdaépítés is: a főtér egyes részein, valamint a Kossuth Lajos utcában lesz új járófelület a gyalogosok számára. Az útjavítás is folytatódik azon utcákban, ahol tavaly elkezdődött a munka. Az útkarbantartás egyszerűsítése érdekében pedig földgyalut vásárol a polgármesteri hivatal, így az elképzelés szerint hatékonyabb lesz ezután a földutak rendben tartása. Az új vízszolgáltató létrehozása érdekében 360 ezer lejt hagyott jóvá a tanács törzstőkére, ugyanis a társuló települések lakosságarányában járulnak hozzá a Gyervíz elindításához. Nagy hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy minél több pályázati lehetőséget kihasználjon a város. Mint a tanácsülésen közölte: a tervezett jövedelem 21,7 millió lej, amelyből 15,03 millió lej jelenti a saját bevételt. Ehhez adódik hozzá az említett 2,49 milliós költségvetési többlet. A kiadások értéke 24,19 millió lej. Kertész László Nagy Levente


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!