Elfogadták Gyergyószentmiklós költségvetését

HN-információ
Elfogadta Gyergyószentmiklós idei költségvetését az önkormányzati testület. 113,5 millió lej kiadással számolnak erre az évre. Optimistának, az új lendület költségvetésének nevezte Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere a tanácsosok elé terjesztett költségvetés-tervezetet. A bevételi oldalon közel 120 millió lej szerepel idei bevételként, továbbá a tavalyról megmaradt másfél millió lejnyi többlettel is számolnak. Ebből pontot tesznek néhány beruházás végére: a tanuszoda építése, öt utca felújítása, a Csodavilág Napközi Otthon székházának felújítása biztosan véget ér idén. Látványos előrelépést várnak az ivó- és szennyvízhálózatok bővítésében mind a városban, mind a hozzá tartozó Gyilkostón, a polgármester meglátása szerint a derítőállomás kész kell legyen még a tél beállta előtt. Az egészségügyre nagy hangsúlyt fektetnek idén, a kormánytól érkező rekordösszegű, 6,5 millió lejes támogatást eszközfejlesztésre fordítják, és megtervezhetik idén a fertőző osztály épületének teljes felújítását, illetve a régi kórház épületének rehabilitációs és palliatív ellátást biztosítóközponttá alakítását. A tanügy esetében, ahogy a polgármester fogalmazott, minden intézmény működtetése biztosított, emellett beruházások is várhatók: befejezik a Batthyány Ignác Műszaki Kollégium bentlakásának energiahatékonnyá tételét és újabb napközit újítanak fel. Útépítésre, javításra, karbantartásra 11,4 millió lejt szánnak ebben a költségvetési évben. Az ivóvíz-készlet bővítését is tervbe vették, illetve az elosztóhálózat további bővítését is. Nem szerepel viszont az idei beruházási listán többek között a tömbház-rehabilitációs program, a mobilitási terv és a főtér átrendezése. Ezekre nincs még aláírt támogatási szerződés, a polgármester közlése szerint ezért nem szerepeltek az előterjesztésben. Továbbra is segítenék a kultúrával és sporttal foglalkozó civil szervezeteket, azonban új köntösbe öltöztetik a támogatási programot. Az elképzelés szerint most a városi sportklub, illetve a művelődési központ írná ki a pályázatokat, a rendezvényeket pedig partnerségben szerveznék a pályázó szervezetekkel. Mint az ülésen kiderült, a VSK esetében pénz nincs rendelve ehhez az elképzeléshez. A tanácsülésen egyetlen konkrét módosító javaslat hangzott el a költségvetés-tervezethez: Tusa Szilárd azt kérte, a régi kórház tervezésére szánt összeget csoportosítsák át a mentőállomás garázsának felújításra. Ez egy tavaly ősszel elindított beruházás, a régi garázst elbontották, aztán elakadt a folyamat, a mentőautók pedig a szabadban teleltek. A javaslatot elvetette a testület. – Reméljük, hogy az időjárás és a politikai stabilitás a szövetségesünk lesz, és a tervezett munkálatok, amelyeket a megye vezetésével és kormányszinten egyeztettünk és a szomszédos községek önkormányzataival is megbeszéltünk, mind megvalósulnak – mondta Csergő Tibor András polgármester.

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!