Elfogadták a szabályzatot: Újból fizetéses a parkolás

HN-információ
Ismét bevezethetik a fizetéses parkolást Gyergyó­szent­mik­ló­son, a legutóbbi tanácsülésen elfogadták az erre vonatkozó szabályzatot. Új vízszolgáltató létrehozásáról is döntöttek. A koronavírus-járvány a gyergyószentmiklósi tanács ülésére is rányomta bélyegét, ugyanis a megszokottól eltérő helyszínen, a művelődési központ színháztermében gyűltek össze a tanácsosok, hogy megfelelő távolságot tarthassanak egymástól. Többszöri előterjesztés után, ismét a tanácsosok elé került a fizetéses parkolás ügye, s mint elhangzott, ezúttal minden szükséges engedély rendelkezésre áll, így megvalósulhat a hosszú ideje tervezett parkolási rend. Az erre vonatkozó szabályzatot fogadták el, mely szerint, három különböző zónában kell majd fizetni a parkolásért. Az A zóna a főtéri parkolóhelyeket foglalja magában, s ez lesz a legdrágább, bérletet váltani pedig nem lehet, két óránál hosszabb ideig nem foglalhat egy jármű sem parkolót. Nagy Zoltán polgármester hangsúlyozta, a cél az, hogy gördülékeny legyen a forgalom a város szívében, senki ne hagyja ott hosszú órákig járművét, hanem adja át helyét másoknak is, akiknek itt van intéznivalójuk. A B zóna a főtérre vezető útvonalak mentén található parkolókat jelenti, a C zóna pedig a más városrészeken található parkolóhelyeket. Az önkormányzat saját hatáskörében fogja működtetni a fizetéses parkolást, nem adja ki idegen cégnek. A vízszolgáltatás ügye is napirendre került. Korábban azt tervezte az önkormányzat, hogy Gyer­gyóújfaluval és Gyer­gyóal­faluval közösen hoz létre vízszolgáltató céget, ez az elképzelés meghiúsult, ezért most a város egyedül indítja újra a folyamatot. A fűtésszolgáltató mintájára, önálló, az önkormányzatnak alárendelt céget hoznak létre az ivóvíz- és szennyvízhálózat működtetésére. Az ülésen új tanácsost iktattak be: Nicoleta Nicuţă a PNL színeiben a testületbe jutott Teodor Dobrean helyére került a testületbe, aki a megyei tanácsban folytatja a munkáját.

Lázár Hajnal



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!