Hirdetés

Életpályára állítanák a fiatal ökölvívókat

HN-információ
A sportágnak szüksége van a vérfrissítésre – jelentette ki a tegnapi, gyer­gyó­szent­miklósi sajtó­tájékoztatón dr. Kovács László, a Magyar Ökölvívó Szövetség szakmai igazgatója. Mint arról korábban lapunkban olvashattak, a világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó, Erdei Zsolt – Gyer­gyó­szentmiklós központtal – akadémiát létesítene Székelyföldön. A Madár becenévre hallgató sportoló rámutatott: a cél, hogy minél több erdélyi település csatlakozzon a kezdeményezéshez, és a sportolás mellett életpályára állítsák az akadémia fiatal ökölvívóit. Egy magyarországi szereplés alkalmával született meg a székelyföldi akadémia létrehozásának gondolata – mutatott rá Huszár Árpád, a gyergyószentmiklósi Godako Sportklub vezetője. Mint mondta, az induláshoz elsősorban egy átmeneti helyiségre van szükség, majd később egy önálló sportkomplexum kialakítására. Hangsúlyozta: a folyamatot mihamarabb el kell indítani. Elképzeléseiket a Székelyföldön már jól működő labdarúgó- és jégkorong-akadémiákra alapozzák, mondván, fontos a gyermekek akadémiai szintű nevelése. A Magyar Ökölvívó Szövetség szakmai igazgatója, dr. Kovács László rámutatott: igyekeznek pályázatok útján megteremteni a lehetőségeket, a kezdeteknél pedig képességeihez mérten a Madárfészek Ökölvívó Akadémia is segít a finanszírozásban. Az akadémia igazgatója, Wida József elmondta, jelenleg 47 bentlakásos akadémista ökölvívót foglalkoztatnak, komoly hozzáállással zajlik a munka, ezt a lendületet kívánják áthozni Erdélybe, Székelyföldre. – A sportágnak szüksége van a frissítésre, de természetesen azt szeretnénk, ha a határon túli gyerekek majd magyar színekben szerepelnének – tette hozzá dr. Kovács László. A Madárfészek Ökölvívó Akadémiával kapcsolatos tapasztalatait megosztva Erdei Zsolt azt mondta, minden jó mederben zajlik, megfelelő a szakmai háttér, és nagyon fontos, hogy az akadémista gyermekek célokat szem előtt tartva dolgoznak. – Ez egy életpálya kialakításának a lehetősége is – fogalmazott a sportoló, majd mosolyogva hozzátette: ha minden megfelelően alakul, tökös gyermekeket állítanak az életútjukra. Mindezek mellett megjegyezte, egész Erdélyre kiterjesztenék a tevékenységet, hogy ezáltal erősítsék az amatőr ökölvívást. Ehhez jó úton haladnak, hisz a nagyszalontai Basti Bokszklub is csatlakozik a kezdeményezéshez, melynek képviselői szintén jelen voltak Gyergyószentmiklóson. Erdei Zsolt a napokban nyílt edzéseket tart Székelyföldön: Szé­kely­udvarhelyt követően ma Csík­sze­redában, szombaton pedig Gyergyószentmiklóson tanulhatnak tőle a fiatal bunyósok. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!