Élelmiszer-biztonság: nincs komolyabb gond
A leggyakoribb hiba, amit elkövetnek a nyári fesztiválokon dolgozó konyhák, hogy nem megfelelően tárolják és kezelik a húst, ugyanakkor nem ez a jellemző. Tusványoson például mindössze három figyelmeztetést és két bírságot rótt ki a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) – közölte Ladó Zsolt, a hatóság igazgatója.
[caption id="attachment_74650" align="aligncenter" width="1200"] Ladó Zsolt. Fokozott ellenőrzésekkel védekeznek Fotó: László F. Csaba[/caption]
A havi rendszerességgel megtartott tegnapi prefektusi kollégiumon az igazgató arról számolt be, hogy tevékenységük fő prioritása a sertéspestis megelőzése. Miközben az országban az északi és déli megyékben is gócpontok vannak – Tulcea megyében 47 ezer sertést kellett elpusztítani, hogy megelőzzék a járvány terjedését –, addig Hargita megyében egyelőre nincs gond.
A Hargita Megyei Betegségmegelőző Központ a rendőrséggel közösen ellenőrzi a megyehatárokon az állat- és gabonaszállító, valamint az állati eredetű termékeket szállító járműveket. Azaz ellenőrzik, hogy rendelkeznek-e szállítási engedéllyel, az élő állatok esetében pedig megvizsgálják, honnan származnak és rendelkeznek-e fülszámmal a jószágok.
– Felhívtuk a gazdák a figyelmét, hogy ne vásároljanak az út széléről állategészségügyi bizonyítvánnyal nem rendelkező állatokat – mondta az igazgató. Kérdésünkre hozzáfűzte: munkatársai a nyári időszakban fesztiválokra is kimentek ellenőrizni az árusokat. A leggyakoribb szabálytalanság a hús nem megfelelő módon való tárolása vagy kezelése. A most véget ért Tusványoson is mindennap ellenőriztek a hivatal emberei, megrovást és bírságot is kiosztottak. Ezzel az volt a céljuk, hogy megakadályozzák, hogy bárki is megbetegedjen a rosszul tárolt élelmiszerek miatt.
Az év első felében egyébként ezt sikerült is elérni. Tusványoson sem volt jellemző, hogy az eladók nem tartották volna be az előírásokat, mindössze három hivatalos figyelmeztetést és két bírságot róttak ki a hús nem megfelelő tárolásáért.
Sport, uniós pénzek
A prefektusi kollégiumon ugyanakkor Csíki András, Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője arról számolt be, hogy a megyében zajló sporteseményeken néhány szórványos esetet leszámítva nem jellemzők az erőszakos cselekedetek. Ioan Hîrb, a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség Hargita megyei kirendeltségének vezetője pedig közölte: Hargita megye egyelőre jól halad az uniós támogatások lehívásával. A 2007–2014-es időszakban 91 százalékát tudták lehívni a rendelkezésre álló a forrásoknak, a 2020-ig tartó költségvetési ciklusban pedig a megyének járó támogatás 36 százalékát már lehívták.
Beszólt a prefektus
A prefektusi kollégium végén Andrei Jean-Adrian, Hargita megye prefektusa elégedetlenségét fejezte ki, amiért a prefektusi hivatal intézményvezetői nem vettek részt vasárnap a román nemzeti himnusz csíkszeredai megünneplésén. A prefektus közölte: írásbeli magyarázatot kér azoktól az intézményvezetőktől, akik nem voltak jelen az ünnepségen.
– Már százszor elmondtam, hogy önök közül minden intézményvezető a román államot képviseli, és írásbeli magyarázatot kérek azoktól, akik nem voltak ott. Nekem megvan a jelenléti ívem, nem hozom nyilvánosságra, mert nincs értelme, de írásbeli magyarázatot kérek minden intézménytől, amely nem képviseltette magát a nemzeti himnusz ünnepén – adott hangot elégedetlenségének a prefektus.
Kiss Előd-Gergely