Hirdetés

Egyre sokszínűbb az OTP Bank Románia Alapítvány oktatási kínálata

2022-ben mintegy ezer személy vett részt az OTP Bank Románia Alapítvány különböző oktatási programjaiban. Az elmúlt évben a szervezet a programjai révén megerősítette új stratégiai célkitűzéseit a tartalomkészítés terén.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 5 perc
Egyre sokszínűbb az OTP Bank Románia Alapítvány oktatási kínálata
Delia Murafa, az OTP Bank Románia Alapítvány igazgatója Fotó: OTP Bank

Az OTP Bank közleménye szerint az alapítvány a nyolcéves működése során jelentős oktatási projektekből álló portfóliót hozott létre, amely négy fő tevékenységi körre épül: pénzügyi nevelés, gyermekek számára kidolgozott programok, pályaorientáció, valamint a helyi civil szervezetekkel való stratégiai együttműködések.

„Az elmúlt év eredményei igazolják a stratégiaváltás során megfogalmazott céljaink jogosultságát. Ezeknek köszönhetően az alapítvány értékes oktatási tartalmakat hozott létre, miközben megbízható partnere volt számos szervezetnek, amelyekkel közösen országos szinten elismert projekteket bonyolítottunk le.

Mindebből kiindulva folytatjuk a munkánkat az oktatás terén, hogy ne csak az új generációk lehessenek felkészültebbek, hanem hogy mindenki elsajátíthassa a modern mindennapokban szükséges képességeket” – jelentette ki Delia Murafa, az OTP Bank Románia Alapítvány igazgatója.

Folytatódott a felnőtteknek szóló pénzügyi oktatási program, a Pénzügyi Fitnesz (Fitness Financiar) 2022-ben is. Több mint 500, a felelős pénzügyi magatartás iránt érdeklődő személy vett részt a képzéseken.

A programban az OTP Csoporton belüli munkatársak, valamint az OTP Bank Románia ügyfelei, diákok, magáncégek alkalmazottai, illetve szervezetek és hátrányos közösségek tagjai is részt vettek. A Pénzügyi Fitnesz programban a 2022-es év egy újdonságot is hozott. Az alapítvány képviselői közreműködtek az Itsy Bitsy FM rádióban bemutatott podcast létrehozásában (Un podcast ușor financiar címmel), amely az egészséges pénzügyi magatartást népszerűsíti. A bemutatott pénzügyi témák valódi népszerűségnek örvendtek a hallgatók körében, így ennek következtében idén is újabb részekkel folytatódik.

Ugyancsak a pénzügyi oktatáshoz kapcsolható egy újabb, ezúttal diákoknak szóló projekt, amelyet Csíkszeredában bonyolítanak le, a helyi polgármesteri hivatal közreműködésével. Ennek keretében az 5–8. osztályos és középiskolás diákoknak biztosítanak pénzügyi oktatást román, illetve magyar nyelven. 2022-ben mintegy 180 diák vett részt ezeken a képzéseken, de a projekt idén is folytatódik.

Tavaly az alapítvány elindította a startAware diákoknak szóló programját, amelyet teljes mértékben házon belül valósítottak meg. A pályaorientációs program kísérleti kiadása három és fél hónapot ölelt fel, és ez idő alatt 17 diák szerzett egyedi tanulási élményt. 2022-ben is folyatódott az Online lecke (Lecția în online) elnevezésű országos digitális oktatási program, amelyet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségével (FSLI) együttműködésben dolgoztak ki. Megközelítőleg kétszáz pedagógus vett részt a digitális kompetenciákat fejlesztő képzéseken.

Az alapítvány, ugyancsak a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségével (FSLI) közreműködésben, a román piacon először hozott létre olyan pénzügyi oktatási programot, amely kizárólag az általános és középiskolás tanároknak szól.

Jelenleg az Oktatási Minisztérium jóváhagyására váró program lehetőséget kínál az érdeklődőknek a pénzügyi oktatás technikáinak, módszereinek és eszközeinek megismerésére és gyakorlatba ültetésére. A képzés tartalmaz egy szervezeti pénzügyi menedzsment modult is, amely egy aktuális, ám kevéssé ismert témára összpontosít: az iskolán belüli különféle tevékenységek finanszírozási lehetőségeire és annak konkrét eszközeire helyezi a hangsúlyt, hiszen ez hasznos tudás minden tanár számára. Ebben a részben mutatják be az intézményfejlesztési tervet is, amely sokrétű funkciójú alapvető eszköz mind az iskolavezetés, mind a kedvezményezett diákok számára.

Az uniós finanszírozásból megvalósult projektek közül a Menedzser akcióban (Manager în acțiune) program 2022-ben is folyatódott. A program több mint kétszáz közgazdász szakos hallgatónak biztosított szakmai gyakorlatot, amelynek keretében a vállalkozáshoz szükséges készségeket sajátíthatták el. 2022 végén egy olasz szervezettel együttműködésben az alapítvány elindította a Vision nevű Erasmus projektet. Ennek révén olyan vizuális segédeszközöket hoznak létre, amelyek képzések tárgyát képezik majd Romániában és Olaszországban is. A két ország tanárai/oktatói vesznek részt ezeken a foglalkozásokon.

Az OTP Bank Románia Alapítvány az OTP Bank legfontosabb társadalmi felelősségvállalási projektje, amely vállalja azt a szerepet, hogy a romániai oktatás átalakulásának egyik fő pillérévé váljon.

Az OTP Bankról 

Az OTP Bank Románia az OTP Csoport leányvállalata, amely univerzális bankként a kelet-közép-európai piac domináns szereplője, és teljes körű pénzügyi megoldásokat nyújt a vállalati és a lakossági szegmensben egyaránt. Az OTP Bank 2019-től kezdődően olyan átalakulási folyamaton megy keresztül, amelynek hatására jelentős növekedést kíván elérni az üzleti szegmensekben, valamint jobb ügyfélélményt nyújt. Az OTP Bank Románia folyamatosan bővülő csapatával, amely részt vesz a változásokban, és kihasználja a benne rejlő lehetőségeket, a bizalom kultúráját építi a szervezet minden szintjén. A bank a a 9. helyet foglalta el aktívái alapján a romániai bankpiacon a BNR legfrissebb adatai alapján. Romániában az OTP Csoport tagjai: OTP Bank Románia, OTP Consulting, OTP Leasing, OTP Asset Management, OTP Factoring, OTP Advisors, OTP Bank Románia Alapítvány.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!