Egyenesbe jött a költségvetés

HN-információ
Elfogadta Hargita megye költségvetés-kiegészítését a megyei önkormányzat tegnap a Madéfalván megtartott tanácsülésén. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke az ülést követően elmondta: a kormány csaknem 27 millió lejes költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá Hargita megyének, az önkormányzat ennek nagyjából felét útkarbantartásra költi. [caption id="attachment_76641" align="aligncenter" width="1000"] Kihelyezett tanácsülés Madéfalván. Felszusszanhatnak Fotó: László F. Csaba[/caption] Borboly Csaba elmondta: annak tudható be, hogy Hargita megye az átlagosnál több pénzt kapott a központi költségvetésből, hogy a korábbi években jól gazdálkodott, azaz sikerült szinte teljesen felhasználnia a kormánytól kapott forrásokat. Az útépítés az első Hozzáfűzte: a következő napokban a megyei utakon kicserélik a kisebb hidakat, átereszeket, illetve hozzáfognak az utak kövezéséhez. A tanácselnök kiemelte: a hidegségi és az etédi út javítása jelentős beruházás, amely szerinte a fiatalok itthon tartása, valamint a turizmus és a gazdaság fejlesztése szempontjából is egyaránt fontos. A megyei önkormányzat továbbá elfogadta a 127A jelzésű hidegségi út építésének a dokumentációját, amely ha elkészül, összeköti Gyimesközéplokot Gyergyódamuk községgel. A megyét vezető testület szintén jóváhagyta a 135-ös, Etéd és Maros megye határa közötti útszakasz dokumentációját. Ez Udvarhelyszék kijárását biztosítaná a Kis-Küküllő mentére. A tervek szerint a beruházást három szakaszra osztva hajtják végre, azaz külön pályáznak az Etéd–Küsmöd, a Küsmöd–Siklód és a Siklód–Maros megye határa közötti útszakasz megépítésére. Utóbbi esetében Maros megyével közösen terveznek forrásokra pályázni. Jut pénz a megye működésére is A megyei önkormányzat az útépítések mellett ugyanakkor az alárendeltségébe tartozó intézmények költségvetését is kiegészítette. Így egyetlen tervezett program és rendezvény sem marad el. Bár az önkormányzat nem különített el most forrásokat a gyermekvédelmi és szociális igazgatóság számára, Borboly Csaba leszögezte: senkinek nem kell aggódnia, ha a szükség lesz rá, akkor a megye támogatni fogja az intézményt. Korábban a tanácsülésen elmondta: határozott ígéret van a kormánytól, hogy az igazgatóság költségvetését kiegészítik. Ha ezt mégsem tennék meg október 8-ig, akkor a megye biztosítja a szükséges forrásokat. A megyei tanács ugyanakkor ősszel pályázatot ír ki az egyházak számára templomok felújítására, közösségi terek kialakítására. A Hargita Népe kérdésére Borboly Csaba elmondta: a tavalyhoz képest még mindig 12 millió lej hiányzik a megye költségvetéséből, hiszen a megye vezetése olyan beruházásokat tervez, amelyeknek még nem látják, hogy honnan lesz meg a szükséges forrás. – Bízom benne, hogy idén még lesz költségvetés-kiegészítés. Egyértelmű, hogy a kormány pénzt kell adjon a gyerekvédelemre, onnan hiányzik 19 millió lej, de ez amúgy is a kormány feladata. Nem számoljuk hozzá ahhoz a 12 millió lejhez, amit még várunk. Most már eléggé jól haladunk a fejlesztésekkel, ezért bizakodóak vagyunk – adott hangot óvatos optimizmusának az elöljáró. Kiss Előd-Gergely 


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!