tiszta égbolt
Húsvéti pásztorlevél - Egy zord tél után
„Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Ézs 43,19)
„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11)
Megérett a világ a változásra. A fegyverek távoli zaja, az ínség és reményvesztettség terhe, a békétlenség keserűsége és az igazságtalanság dühe változás után sóvárog mindannyiunkban, mint hosszú tél után a tavaszra. A természetnek megadatik évente ez a kegy. Bármennyire is zord a tél, a tavasz lassan, türelmesen meghódítja az erdőket, réteket, völgyeket. Hiába tűnik örökkévalónak a hideg-rideg téli nyűg, a hóvirágok némán kibújnak, a rügyek kipattannak és madárdalra, zöld pompába borulnak a rétek. Volt már példa a történelem folyamán is ilyen tavaszra. A nagy változást hosszú teleken át érlelték. Egyre többen megértették a változás szükségességét, tartalmi lényegét, és felismerésük meghozta kellő időben a virágokat, az élet új lehetőségeit, és azt a napfényt és világosságot, ami a fejlődéshez, növekedéshez, az élethez elengedhetetlen.
Egy ilyen tavaszra emlékezünk az idei esztendőben. Ötszáz évvel ezelőtt egy hosszú tél után lépésről lépésre valami új, valami felszabadító, valami énekkel és reménységgel teli kezdődött el. Ez volt a reformáció. A változás szele átjárta az értelmiségi köröket, a politikai vezetőket és a legszemélyesebb és legbensőségesebb helyeket, az otthonokat és a szíveket is. Születtek olyan kiemelkedő személyiségek, akik szócsöveivé váltak életükkel és szavaikkal a tavasznak, a megújulásnak. Hogyan lehet az idei húsvét, az idei ünnep a változás kulcsa? Mit tegyünk, hogy a lelki megújulás szelét felismerjük és magunkhoz engedjük? Mit kellene tennünk, hogy a hideg-rideg tél után a tavasz rügyezzen?
A húsvét és az ötszáz éves jubileum is visszavezet a kezdetekhez, és ott kutatnak ezek az ünnepek a megújulás, a jövő kulcsa után. Mi történt Jézussal a Golgotán? Minek vagy kinek a hatására kezdődött el a reformáció? Ezt a kezdetet találóan foglalja össze a reformáció leghíresebb „designere”, Lucas Cranach egy Wittenbergben ma is látható „óriásplakáton”. A keresztséget, úrvacsorát és gyónást ábrázoló „plakát” – közelebbről szemlélve szárnyas oltár – képeinek alapja, predellája a prédikáló Luther Mártont ábrázolja. Ez szinte magától értetődő, hiszen ő volt a szócsöve akkor a tavasznak. Ráadásul vele szemben a népes gyülekezetben felismerhető Luther felesége, Bóra Katalin és fiuk, Hans is. Az ő személyiségüknek köszönhető az az erőteljes kezdet, amely fél évezrede élteti és táplálja az evangélikusok hitét. Figyeljük meg közelebbről ezt a „plakátot”! Luther zömök alakja szinte eltűnik a szószékben. Az igehallgatók többségének tekintete nem is rá szegeződik, hiszen Valaki más van a kép központjában. Luther jobb kezével rámutat, és hallgatóinak tekintette is oda irányul. Az oltárkép közepén a keresztre feszített Jézus Krisztust láthatjuk, akin a lobogó ruha jelzi dicsőséges feltámadását. Ő a kezdet, Ő az erő, az új élet forrása.
Hol van Ő most és hol vagyunk mi? Tudunk valahol találkozni? Hetekkel ezelőtt belénk nyilallt a veronai buszbaleset ártatlan áldozatainak halálhíre. Sokakban még él a negyven évvel ezelőtti bukaresti földrengés égbekiáltó emléke, és sokunkban még eleven más felfoghatatlan halálhírek fájdalma is. Hol volt Ő és hol van Ő? „Elvitték őt a Golgota nevű helyre. Keresztre feszítették. […] Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott, […] és kilehelte a lelkét. […] Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” (Mk 15) Ott volt Isten Fia, ahol az emberi szenvedés a legfájdalmasabb, a reménytelenség a leggyilkosabb. Ott volt, ahol a halál és az értelmetlennek tűnő szenvedés elválaszthatatlanul hozzátartozik ehhez a világhoz. De Jézus nem messziről, távolról nézi életünk drámáját, hanem ott volt, van és lesz a télben és ott, ahol könnybe fullad minden válaszkísérlet.
Ezért Ő a kezdet, ezért lehet Ő az erő, az új élet forrása és a változás lényegének alapja. Ő ott van Istenként a zord telekben, hogy hirdesse egész lényével a vigasztalás és az új kezdet fényét. Az Ő jelenléte nem lemondás és nem fatalista belenyugvás, hanem a halált legyőző isteni erő magja. Ott volt, van és lesz veled, hogy a reményvesztettség telén, a közömbösség ködén és a halál sötétségén átsegítsen és megmutassa, hogy van egy új élet, amit csak te élhetsz meg hitelesen. Nemcsak egy lényegtelen kisember vagy az arctalan tömegben, hanem az az egy, akiért Jézus Krisztus személyesen vállalta a megváltás útját, hogy a feltámadás reménységével nap mint nap új erőt adhasson neked. A tavaszi megújulás mélyén az Ő feltámadásának, isteni erejének újat teremtő ereje lüktet, és hajnali napként lassan és kitartóan átjár, átmelegít minket sugaraival.
Évekkel ezelőtt a szibériai télben csak suttogni lehetett Róla. Most szabad viszont beszélni Róla, szabad érdeklődni utána, szabad kérdezni Tőle, és szabad Őt, a feltámadás fényét és pompáját beengedni legféltettebb zugainkba. A reformáció jubileuma csodálatos alkalom arra, hogy újra felfedezzük a Szentírás történeteit, lutheránus hitünk lényegét, a reformátorok Krisztusra, a jövő erőforrására mutató munkáját. Krisztus valósága és a reformáció üzente arról tanúskodik, hogy a reménykedő küzdelemnek nemcsak tavaszi virágai, hanem gyümölcsei is vannak, akár ötszáz év elmúltával is. E felismerés és a hála jegyében fedezzük fel napról napra életünkben Jézus Krisztus jelenlétét, és engedjük, hogy feltámadása fényével és igazságával megteremtse bennünk az új idők új dalait!
Áldott, békés, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepet kívánok minden kedves olvasónak!
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök
.jpeg)
