Magyarországon véget értek az országgyűlési választások. A kampány során bemutatkoztak az egyes pártok, illetve azok képviselőjelöltjei. Némelyikükről részletes életrajzot is találunk a Wikipédián. Legutóbb egy jelölt életrajzában olvastam a címbeli mondatot. Természetesen megdöbbentem a pongyola fogalmazáson, hiszen ebből a mondatból az derül ki, hogy az illető édesapja mindössze hatéves volt, amikor meghalt. A halál fölött érzett gyászba azonban sajnálatos módon humor vegyül, mert önkéntelenül felmerül bennünk a kérdés: hány éves lehetett akkor az apuka, amikor gyermeke született. Számításaim szerint valószínűleg óvodás korú vagy még annál is fiatalabb. Persze tudjuk, hogy bár a mondat ezt sugallja, nem az apa volt hatéves, amikor meghalt, hanem gyermeke, aki képviselőnek készült. A sajnálatos félreértést úgy kerülhette volna el a Wikipédia szövegének írója, ha így fogalmaz: Hatéves volt (mármint a képviselőjelölt), amikor édesapja meghalt. Miközben ezt a cikket írom, eszembe jut egy régebbi történet. Még fiatal pedagógus voltam, amikor egy szintén fiatal magyartanár kollégámmal jól együttműködve egyeztettük az egyes évfolyamokon megírandó dolgozatok címét, illetve megbeszéltük a nyelvtani-irodalmi témákat. Olykor nyelvhelyességi kérdések is szóba jöttek. Tőle származik a következő, hibásan fogalmazott mondat, amelyet tanítványaival megbeszélt, illetve kijavíttatott. Íme: A királynő mostanában maga süti a kenyeret, de attól nem lett szebb. Itt ugyanazzal a hibával állunk szembe, mint a fentebb említett esetben, ugyanis ennek az a jelentése, hogy hiába sütötte a királynő maga a kenyeret, ettől ő még nem lett szebb. No de a királynőnek nem is az volt a célja, hogy a kenyérsütéstől megszépüljön, hanem mivel a szolgáló által sütött kenyér nem volt szép, azt szerette volna, hogy az szebb, tetszetősebb legyen. A mondatot tehát így helyesbíthetjük: A királynő mostanában maga süti a kenyeret, de az (tudniillik a kenyér) attól nem lett szebb. Lám, csupán egyetlen szót, azaz mutató névmást kellett beszúrni, és mondatunk máris világos, félreérthetetlen lett. A címül idézett mondatban pedig apró változtatásra, szócserére lett volna szükség, hogy félreérthetetlen legyen annak jelentése. Az igaz, hogy a nyelvi takarékosság, a tömörség olykor tiszteletre méltó törekvés, de csak akkor, ha az nem megy az értelem rovására. Dóra Zoltán A cikk a Hargita Népe április 13-i számában jelent meg.