Eredményes bábosok
Hetente mintegy 120 gyermek bábozik Csíkszeredában – ezt tartja a Bábu Egyesület munkája egyik legfontosabb eredményének Albert Zsuzsanna bábszínész, a szervezet titkára, aki az egyesület elmúlt évéről Sarány Istvánnak számolt be.
Az elmúlt esztendőben januártól bábos foglalkozásokat tartok a Bábu Egyesület és a Nagy István Művészeti Középiskola együttműködésének eredményeként a művészetis kicsiknek. Az elsősökből, másodikosokból és harmadikosokból álló csoportokkal bábokat készítünk, velük megjelenítendő történeteket találunk ki, megtanuljuk a bábelőadások készítésének minden csínját-bínját, majd kész produkcióval jelentkezünk a közönség előtt – vázolta az egyesület tavalyi tevékenységének egyik szeletét Albert Zsuzsanna bábszínész, a csíkszeredai Bábu Egyesület titkára.
Az egyesületet 2012-ben hívta létre három, a bábozás iránt elkötelezett fiatal: Deák Réka, Kémenes Lehel és Albert Zsuzsanna. Fennállása alatt a civil szervezet számos, a bábszínház népszerűsítését célzó rendezvényt szervezett. Ezt szolgálta 2016-ban kifejtett tevékenységük is, amelynek gerincét a diákok számára szervezett bábos foglalkozások képezték.
Árnyjátékot készítenek Albert Zsuzsanna vezetésével a Nagy István Művészeti Középiskola és a Márton Áron Gimnázium középiskolás tanulóiból verbuvált bábcsoport tagjai. Jelenleg Timo Parvela: Mérleghinta című produkciójának színrevitelén fáradoznak. A művészeti iskola elemi tagozatának diákjai pedig A dzsungel könyvét, illetve Nyilasi Judit: Wan-Wan és a kacagóvirágok című meséjét szeretnék előadni.
De szerveztek az év során szakmai műhelymunkát, részt vállaltak áprilisban a prágai Flying Freedom Fesztivál lebonyolításában, májusban a csíkszeredai Lurkó Fesztivál nyitónapján négy előadást tartottak.
A tevékenységek sora azonban nem merült ki ennyiben: júniusban Szépvízen, júliusban pedig Tusnádfürdőn vettek részt a Kulturális Nyár rendezvényein, augusztusban Csíkszeredában, majd Budapesten szervezték meg a Flying Freedom Fesztivált, augusztus végén, szeptember elején a Pufi és barátai színjátszó táborban vettek részt Balánbányán. Ősztől pedig újraindultak az iskolásokkal való foglalkozások: a középiskolásoknak workshopot szerveztek, az elkezdett műhelymunka pedig árnyjáték megalkotásával folytatódik mindmáig; a kicsikkel pedig bábokat készítenek, majd életre keltik hőseiket, megelevenítve a történeteket és megfűszerezve néhány közösen kitalált etűddel. Az alaptörténet adott, de a munka során kiegészül a gyermekek által kitalált részekkel. Példaként hozta fel a focizó sárkány alakját, akit a gyermekek találtak ki Az égig érő fa című mesében.
Az elmúlt esztendőben sikerült gyarapítani az egyesület műszaki felszereltségét, egy kedvezően elbírált pályázat nyomán a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egy videovetítő, két színpadi reflektor, két fényterelő és állványok beszerzését tette lehetővé. A különböző tevékenységek anyagi alapját is pályázatokon próbálják előteremteni, eddig sikerrel pályáztak a Communitas Alapítványnál és Hargita Megye Tanácsánál.
A támogatás azonban nem csupán anyagi természetű, a Grafirka Egyesület – s annak vezetője – Bakó Klára képzőművész állandó partnernek bizonyul a bábos tevékenységek, bábkészítés, de még a pályázás terén is.
Albert Zsuzsanna reméli, hogy a bábozás is előbb-utóbb intézményi keretek között működhet majd a térségben, addig is állandó teret – termet és raktárt – keresnek a foglalkozások, a próbák megtartására és a kellékek tárolására.