Hogyan történhetett a kápolna kitűzése? Ha azt feltételezzük, hogy az oroszhegyi kápolna tengelyét egy adott nap napfelkeltéjének irányába tűzték ki, akkor azt legegyszerűbben és legpontosabban két bottal végezte, végezhette el két ember. Napkelte előtti szürkületben levertek egy botot – példának okáért tegyük fel, hogy a majdani kápolna nyugati falának közepén. Amikor a felkelő Nap megjelent a láthatáron, akkor az egyik személy a már leszúrt bot mentén „benézte” a távoli célpontot, a kelő napot. A másik személy, az előző utasításai alapján, úgy helyezte el a második botot, hogy az a felkelő nap és az első bot által meghatározott virtuális „vonalra” kerüljön, majd azon a ponton azt is a földbe szúrták. Ezt követően a két botra egy zsineget feszítettek ki, mely azon túl, hogy megadta a napfelkelte irányát az adott ponthoz viszonyítva, tulajdonképpen az építendő épület – esetünkben a kápolna – tengelyét, illetve a tengely irányát jelezte. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen távoli célpontokra történő kitűzések hibahatára mindkét irányba 0.5°–1.5° között mozog. Ezzel a módszerrel tulajdonképpen rögzítették azt az irányt, amit az első bot és az abból a pontból látszó napfelkelte pontja határozott meg. [caption id="attachment_45843" align="aligncenter" width="635"] Az oroszhegyi kápolna látványa délkeletről. Rekonstrukció[/caption] Feltételezés Az oroszhegyi kápolna tájolásának vizsgálata során számos érdekes kérdés, hipotézis fogalmazódik meg az épület építésének idejét illetően, ám jelen írásban csak egy dátumra, az 1723-as évre térek ki. Feltételezem és elfogadom Charlier és Lakits elméletét, mint ahogy elfogadhatónak tekintem azt a „forgatókönyvet” is, amely szerint végbemehettek a különböző kápolnaépítési fázisok. Charlier 1902-ben kifejtett teóriája, illetve az azt Lakits Ferenc által továbbgondolt és (részben) gyakorlatba ültetett elmélete szerint a középkori templomok tengelyét, a tengely irányát a templom védőszent neve napjának, vagy titulusa napjának reggelén tűzték ki, az aznapi napkelte pontjának irányába. Fogadjuk el, hogy a gyakorlatban egy templom vagy kápolna felépítésénél a következő fontosabb fázisokra került sor: – a védőszent nevének vagy a templom titulusának eldöntése, amelynek oltalmába ajánlják az épületet; – a hely meghatározása, ahova az épület kerül; – a korabeli kalendárium alapján a titulus napjának vagy a védőszent névnapjának reggelén az adott helyen kitűzték a napkelte irányát; – a megkapott irány szerint kitűzték az épület alapjait; – az alapkő letétele után elkezdődhetett az épület alapjainak kiásása, illetve az épület felépítése. Ezek a fázisok nem kellett azonnal kövessék egymást, rövidebb, hosszabb idő is eltelhetett közöttük, sőt némelyek esetében a sorrend is felcserélődhetett. Akár az is elképzelhető, hogy a tájolást az alapkő letétele után végezték el. Miután lerakták az alapkövet, megvárták a védőszent névnapját és akkor határozták meg az épület tengelyének irányát. Ekkor az alapkő pontjában állították fel az első botot és innen végezték el a távoli célpontra történő „benézést” a védszentnapon kelő nap irányába. Az így kapott irány szerint pedig kitűzték az épület alapjait. Az, hogy mennyire életszerű, a mindennapok gyakorlatában mennyire tartották be ezeket a fázisokat, vagy azok sorrendjét, az vita tárgyát képezheti, de most fogadjuk el úgy, ahogy a leírtak alapján történhettek. [caption id="attachment_45845" align="aligncenter" width="3271"] Napkelte május 6.[/caption] Az 1723-as év Számítógépes program segítségével, egy „fordított” kitűzési módszernek is nevezhető eljárással tanulmányoztam a kápolna tengelyének irányát. Ezt úgy modelleztem, hogy a keleti irányba meghosszabbított kápolna tengelyvonalára egy botot (árnyékvetőt) „állítottam”. Ezt követően a program segítségével különböző dátumok napfelkeltéit generáltam, és a „bot” által vetett árnyékok irányát összehasonlítottam a kápolna tengelyének irányával. Első lépésben a számítógépes programban kijelölésre kerül a csillagászati észak iránya azon a földrajzi ponton, ahol a kápolna egykor állott, aminek az északi szélesség 46.4364° és a keleti hosszúság 25.3186° értékek által megadott pont felel meg. 2015. október 31-én, ebben a pontban a mágneses deklináció [mágneses elhajlás] értéke 5.55° volt, keleti irányba, amit 5.5° értéknek vehető. A Nyárádi Zsolt által készített alaprajzot [1. rajz] elektronikus formában úgy helyeztem el a programban, hogy a szentély keleti alapvonalának közepe az említett földrajzi pontba kerüljön. E pont körül pedig a rajzot úgy forgattam el, hogy a rajta látható [mágneses] északi irányt jelző nyíl iránya a már meghatározott és kijelölt mágneses deklináció irányával egyezzen meg. Ez a csillagászati északtól keleti irányba mért 5.5°-os irány. A kápolna T hossztengelyét a hajórész nyugati alapvonalának felezőpontja és a szentélyrész keleti alapvonalának felezőpontja segítségével határoztam meg. Fogadjuk el azt, amit Orbán Balázs is állított, hogy a kápolnát 1723-ban építették, és feltételezzük azt, hogy a kápolna tengelyét a kápolna titulusa napján, a napfelkelte irányába tűzték ki, áldozócsütörtökön, azaz Jézus mennybemenetelének napján. Ez a nap, a húsvét után következő ötödik vasárnapot követő csütörtök. Áldozócsütörtök – mivel szorosan kötődik húsvéthoz – mozgó ünnep, és a naptári évben legkorábbi lehetséges dátuma április 30-án, legkésőbbi június 3-án van. 1723-ban, a Gergely-naptár szerint húsvét március 28-ára esett, melynek következtében áldozócsütörtök napja május 6-án volt. A május 6-i napkelte iránya által meghatározott tengely és a kápolna tengelye S = 9.0°-os szöget zár be egymással. Ez az érték jóval meghaladja az elfogadható hibahatárt. Feltételezzük azt, hogy a régi naptár szerint történt a kitűzés. A Julianus-naptár szerint 1723-ban húsvét április 14-ére esett, miáltal áldozócsütörtök május 23-ára. A Julianus-naptár „késése” miatt ez a nap 1723-ban csillagászati szempontból 11 nappal későbbi időnek felelt meg. Ez a dátum valójában a Gergely-naptár szerinti június 3-a volt. (1723-ban a két naptár közötti eltérés 11 nap volt.) Ilyenformán 1723-ban, ha a régi naptár szerinti áldozócsütörtök napjának napfelkeltéjekor végezték a kitűzést, akkor valójában a Gergely-naptár június 3-i, csillagászati(!), napkeltéjét látták. Ekkor a kápolna tengelye és a napkelte iránya által meghatározott tengely egybeesik, azaz S = 0°-os szöget zárnak be egymással. [caption id="attachment_45846" align="aligncenter" width="3271"] Napkelte június 3.[/caption] Következtetés Ha a leírt feltételezéseket elfogadjuk, akkor a régi naptár (Julianus-naptár) szerint megvizsgált tájolás eredménye alapján kijelenthetjük, hogy az oroszhegyi kápolna tengelyét 1723-ban, titulusa napjának, azaz áldozócsütörtöknek a napkeltéje irányába tájolták és építették fel. Ezek alapján a címben feltett kérdésre azt a választ adhatjuk, hogy igen, az oroszhegyi kápolna épülhetett 1723-ban. Azonban, ha a feltételezésektől eltekintünk, akkor azonnal adódik a kérdés, hogy 1723-ban miért, milyen meggondolásból használták a Julianus-naptárt? Továbbá, mielőtt bármilyen következtetést vagy kijelentést levonnánk ebből az eredményből, nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt sem, hogy a feldolgozásra került adatok bizonyos hibaszázalékot foglalnak magukban. Ezek a tengely vagy a kápolna falainak kitűzésénél, a feltárás során végzett méréseknél, az iránytű leolvasásánál, a számítógépbe betáplált rajzok elhelyezésénél stb. keletkeznek, keletkezhettek. Továbbá ezek a hibák a vizsgálatok során vagy egymásra „tevődnek”, vagy „mérséklik” egymást, vagy mindegyik megmarad saját értékénél. Ezért aztán nemcsak az extrém, nagy eltéréseket mutató értékeket kell figyelmen kívül hagyni, hanem a nagyon pontos eredményeket is komoly fenntartással kell kezelni. Ezen okok miatt, míg más források is meg nem erősítik azt, hogy az oroszhegyi kápolna 1723-ban épült, addig e vizsgálat eredményét tekintsük egyháztörténeti és technikatörténeti kuriózumnak, érdekességnek. Rekonstrukció, rajz és szöveg Veres Péter