Hirdetés

Elkezdődött a 13. EMI-tábor - Politikailag visszafogottabb a nemzeti fesztivál

HN-információ
Háttérbe szorul a politika a Gyergyószentmiklóson az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által szervezett 13. EMI-táborban, amelynek megnyitóját tegnap tartották. Már a nemzeti fesztivál programjainak szemlélése közben feltűnhet, hogy politikailag mérsékeltebb idén a rendezvény, mindezt pedig a szervezők is megerősítették, majd meg is indokolták. Mint elhangzott, a tábor célja, hogy a magyar kultúra értékeire és hagyományaira világítson rá – ebből a meggondolásból kaptak helyet a programban többek között az ősmagyar kultúra Kurultaj-programjai is. [caption id="attachment_54005" align="aligncenter" width="1000"] Érkeznek a táborozók. Érdeklődés Fotók: Kertész László[/caption] Sorbán Attila Örs főszervező, az EMI elnöke a tábornyitást megelőző sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Az EMI-tábor a magyar fiatalok találkozási helye, ahol közösen átbeszéljük a kulturális, történelmi és nemzeti problémákat. Hisszük, hogy ezek megoldása csak együtt lehetséges. A tábor elsősorban független rendezvény, így idén a szórakozás mellett főként a fontos politikai kérdések érvényesülnek”. Sorbán örömmel jelentette be, hogy idén az ősmagyar kultúrát képviselő Magyar Turán Alapítvány is részt vesz a táborban, így különböző bemutatók, többek között jurtaépítés is helyet kap a programpontok között, az Arany Griff rend pedig a középkor hangulatát hozza el. „Ne itt kampányoljanak és mocskolják egymást” A tegnap déli megnyitó alkalmával Sorbán Attila Örs rámutatott, a célt a fiatalok magyarságra való nevelésében látják, majd hangsúlyozta, a rendezvényt minden évben a táborba érkező fiatalokért, a magyar nemzet tanításáért, a történelem újraértelmezéséért, ugyanakkor a szórakoztatásért hozzák létre. Gyergyószentmiklós polgármestere, Nagy Zoltán kifejtette, örömteli, hogy három éve visszatért a tábor Gyer­gyószentmiklósra, majd azt mondta: a magyar nemzet fejlődéséhez olyan biztos pontokra van szükség, mint az EMI-tábor, ahol nyíltan felvállalhatók a nemzet fejlődését szolgáló gondolatok. Amint már arról említést tettünk, az idei táborban visszafogottabb szerepet kap a politika, tegnap délután pedig Szűcs Péter programfelelős, az EMI alelnöke tájékoztatott a helyszínen a részletekről. Rámutatott, többféle véleményt is hallottak a politikai irányultsággal kapcsolatban, noha továbbra sem győzik hangsúlyozni, hogy az EMI politikától független szervezet, a tábor pedig szintén független rendezvény. – Sokszor azért nyomják ránk ezt a bélyeget, mert meghívunk egy politikust, és a sajtóban rögtön az jelenik meg, hogy mi bizonyára az adott párt szervezete vagyunk – részletezte Szűcs Péter, mondván, idén két okból nem hívtak meg a rendezvényre magyarországi politikusokat: egyrészt tisztázni kívánják, hogy egyik pártot sem képviseli a szervezet, másodsorban nem kívántak kampányrendezvényként szolgálni a politikusoknak, hogy „a táborban mérjék össze erejüket, ott mocskolják egymást”. – Akkor hívunk az EMI-táborba politikusokat Magyarországról, amikor az erdélyi magyarokról és a fiatalok itthon tartásának lehetőségeiről beszélnek – fogalmazott Szűcs Péter. A programfelelős hozzátette, minden évben meghívják az erdélyi magyar politikai pártok vezetőit a táborba, azonban általában csak az MPP és az EMNP vezetője jön el a kerekasztal-beszélgetésre, az RMDSZ-nek fenntartott hely évek óta üresen marad. – Tőlük nem is kaptunk semmilyen visszajelzést, de szombatig még van néhány nap, így reménykedünk – jegyezte meg Szűcs. Nincsenek anyagi gondok A magyarországi politikusok hiányában olyan szóbeszédek is szárnyra kaptak, hogy a tábor idén anyagi gondokkal küzd. Szűcs Péter lapunk érdeklődésére elmondta, a rossz idő miatt a tavalyi rendezvény látogatottsága kisebb volt, azonban jelenleg is minden a helyén van, ami azt jelenti, hogy nincsenek anyagi gondok. – A legfőbb támogatóink a résztvevők, ők tartják fenn, és azért van EMI-tábor, hogy ők eljöjjenek. Ez ilyen egyszerű – mondta. Tegnapi ottjártunkkor egyéb­ként még nem voltak olyan sokan a kempingben, de folyamatosan érkeztek a táborozók. A megannyi érdekes program mellett a szervezők kiemelték, hogy idén visszatért az EMI-sátor, ami a Szénás és az Előadósátor közötti átmenetet képezi: mint mondták, ez azt jelenti, hogy nem csupán érdekfeszítő témáknak ad helyet, hanem könnyedebb programokat is kínál. A vasárnap estig tartó nemzeti fesztivál részletes programja a www.emitabor.hu/erdely honlapon található meg, ugyanakkor a rendezvény Facebook-oldalán is hasznos információkkal gazdagodhatnak az érdeklődők. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!