2021, március 2, kedd.
Hirdetéscustom_html_banner1

Digitális immunitásigazolást akar bevezetni az EU

Az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, másnéven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát; az intézkedéssel az európaiak szabadabb utazását szeretnék elősegíteni – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfői Twitter-üzenetében.

Ursula von der Leyen tudatta, az oltási könyv szerepét betöltő új uniós immunitásigazolás a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen.

„Az immunitásigazolásnak meg kell könnyítenie az európaiak életét” – fogalmazott. A bizottsági elnök hangsúlyozta azt is, hogy az igazolással teljes mértékben tiszteletben fogja tartani az adatvédelmet és a magánszférát. A digitális oltási igazolás bevezetésével az Európai Bizottságnak az a célja, hogy fokozatosan lehetővé tegye az európaiak számára, hogy biztonságosan utazhassanak az Európai Unióban, vagy az unió határain kívülre akár munka, akár turizmus céljából – tette hozzá von der Leyen. A bizottság elnöke, aki a múlt héten videokonferencia keretében tartott informális EU-csúcs után jelentette be a javaslatot, az igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy legalább három hónapra van szükség egy közös európai rendszer technikai kifejlesztéséhez. Elmondta, a tagállami vezetők megállapodásra jutottak a legszükségesebb személyes adatok megosztásáról az igazolványok közös elfogadása érdekében. Hozzátette, az Európai Unió és a tagállamok azt szeretnék, ha a vakcinaútlevél nyárra elkészülne, és meg lehetne kezdeni az egészségügyileg biztonságos külföldi utazásokat.

Kapcsolódó cikkek:

Digitális immunitásigazolást akar bevezetni az EU

Az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, másnéven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát; az intézkedéssel az európaiak...

Elkezdődött a parlamenti vita a költségvetésről

Megkezdődött hétfő délután a 2021-es költségvetés-tervezet és a társadalombiztosítási költségvetés-tervezet vitája a parlament plénumában. Az ülést Ludovic Orban, a képviselőház elnöke vezeti, aki bejelentette: a...

Embercsempészbandát számoltak fel

Indiai bevándorlók Nyugat-Európába szöktetését szervező embercsempészbanda felszámolásáról számolt be hétfőn a román határrendészet és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A vádhatóság nyolc...

Legfrissebb