Dalban mondom el – Beszélgetés Balázs Imre József költővel, egyetemi docenssel

FOTÓ: BALÁZS IMRE JÓZSEF ARCHÍVUMA

A Sapientia EMTE virtuális vendége volt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének docense, dr. Balázs Imre József. Nyílt órájának témája a dalszövegológia volt. Az óra során számos érdekes és új dologról értesülhettek a résztvevők, többek között a versek megzenésítésének folyamatáról, a dalszövegírásról, sőt, a dalszövegek fordítása is szóba került. Dr. Balázs Imre József válaszolt néhány kérdésre.

– Miért kezdett foglalkozni a zene és a dalszövegek tudományos elemzésével?

– Nagyjából természetes volt számomra már kamaszkorom óta, hogy a dalszövegek kötetben is megjelennek – a könyvespolcomon ott volt Bob Dylan Mit fúj a szél / Blowin’ in the Wind című kötete, és emlékszem, a középiskolában valakitől egy John Lennon-kötetet is kölcsönkaptam, érdekesnek és a szerzőre jellemzőnek tűnt a könyv sokfélesége, eklektikus volta. 2000 körül az induló Krónika napilapnak viszonylag rendszeresen írtam lemezkritikákat, de a tudományos elemzés igénye talán akkortájt fogalmazódott meg bennem, amikor a JAK füzetek sorozatában 2006-ban megjelent Kiss Tibor Ventilátor blues című könyve a Quimby emblematikus dalszövegeivel. Azóta szinte minden évben javasoltam diákjaimnak szakdolgozattémaként dalszövegírói életművek elemzését, és mostanra több mint tíz hasonló dolgozat született. Ezzel párhuzamosan én magam is egyre többet foglalkoztam a dalszövegek megközelíthetőségével, két-három tanulmányom is megjelent a témában. Az utóbbi öt évben meghívást kaptam zenei tehetségkutató fesztiválok (Legszebb Erdélyi Magyar Dal, Siculus Fesztivál) zsűrijébe, ennek kapcsán is fontosnak tűnt számomra, hogy olyan dolgokat jelezzek vissza a zenekaroknak, ami túlmutat a tetszett/nem tetszett kategóriáin.

– Miért gondolja fontosnak a zeneművészet irodalmi közegbe való építését, illetve az irodalom zenei közegbe helyezését?

– Azt mindenképp jó tudatosítani, hogy az irodalom nem szükségszerűen a könyvekben van, és nem szükségszerűen nyomtatott. A költészet és a zene közti határvonal történetileg mindig máshol van, valamikor régen teljesen természetes volt az együtt-létezésük, aztán valamikor a könyvkultúra felfutása idején távolabb kerültek egymástól. Az utóbbi két évtizedben, úgy érzékelem, ismét erősödött az oralitás szerepe a kultúrában, ezzel párhuzamosan a költészet is újra közeledett a zenéhez. Az alternatív zenei szcénát figyelve különösen szembeötlő, mennyire színvonalas, kortárs költészettel együtt mozduló szövegek születnek – magyar terepen a Kispál és a Borz, a Quimby, a Hiperkarma, a Péterfy Bori & Love Band, a Vad Fruttik szövegeit emelném ki például az ismertebbek közül, de folyamatosan vannak új fejlemények is. Másik irányból nézve pedig azt látom, hogy az irodalom hihetetlenül alkalmazkodóképes: mindig megtalálja azokat a csatornákat, amelyeken keresztül beépülhet az emberek életébe: most éppen slam poetry, instavers vagy dalszöveg formában, ha csak az újabb mozgásokra figyelünk.

– Mennyire összeegyeztethető a zenével kapcsolatos munkássága és az egyetemen végzett oktatói munkája?

– Az egyetem is folyamatosan alakul, az utóbb tíz-tizenöt évben érzésem szerint egyre gyakorlatiasabbá vált – így a klasszikusabb irodalomtörténeti tárgyaim mellett például kreatív írást, kritikaírást, folyóirat- és könyvszerkesztést is tanítok. A zenével kapcsolatos kísérletezéseim ezekbe a gyakorlatibb tárgyakba épültek be leginkább, és több kutatást, szakdolgozatot, írásgyakorlatot is inspiráltak.

– Van esetleg olyan saját dala, amit a legszívesebben játszik?

– Főleg a gyerekverseimből írtam dalokat, talán a Koncerten az, amelyik a legismertebbé vált, annál tapasztaltam leginkább, hogy a gyerekközönség már előre ismeri-énekli, ez azért különleges érzés. Ezen kívül az Elefántcsont babákhoz kapcsolódnak még komplexebb érzetkörök bennem, az nem egy tipikus gyerekdal.

– Készülőben van esetleg valami új dal vagy dalfordítás?

– Számomra mostanában a társszerzői együttműködések voltak a legizgalmasabbak, ezeket viszont eléggé lelassította a járvány. A Kaláka, a Póra Zoli & Stone Hill, a Kiscsoport zenekar, illetve Bíró Hunor játszották eddig a szövegeimre írt dalokat, románból Ada Milea-dalokat, meg a Garabonciás együttes régi repertoárjának egy román nyelvű dalát fordítottam le, ezek nagyobbik része épp a világjárvány idején vált szélesebb körben is nyilvánossá.

Biró Vivien