Hogyan zajlott az online oktatás egy elszigetelt környezetben? Hogyan hatott a járvány egy ilyen közegben élő diák tanulmányi eredményeire? Hogyan alkalmazkodtak a tanárok a megváltozott elvárásokhoz? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Csinódon, amely joggal érdemelte ki a „más világ” jelzőt. Csütörtökön érkeztünk Csinódba. Az Úz-patak völgyében fekvő falut könnyebb volt megközelíteni, mint azt hittük, ám a felettünk tornyosuló esőfelhők aggasztók voltak. Végül nem riadtunk meg a baljós fellegektől, és továbbhaladtunk, mígnem kirajzolódott előttünk a sokak által csak „más világként” emlegetett tanyasi táj. Valóban leírhatatlan nyugalom vett körül minket, csak az autó kerekei alatt pattogó kavicsok keltettek némi zajt. Egyébként csend volt. Csak azt nem tudtam, hogy bizony az a vihar előtti fajta. Épphogy elhaladtunk a települést jelző tábla mellett, máris feltűnt egy izgatottan várakozó csoport. Férfiak és nők tanakodtak, gyerekek ugrándoztak, még egy portékáit kínáló árus is feltűnt, így teljes volt a kavarodás. – Épp jókor érkeztek! – köszöntött minket váratlanul Pál-Kasza Vince, aki a tanácstalan arcomat látva rögtön felvilágosított. – Ma jött a posta – nyugtázta. Mint kiderült, Csinódba egy héten egyszer hoznak küldeményeket, és ilyenkor rendszerint felbolydul az egész falu. Ráadásul jelenlétünk csak fokozta az amúgy sem mindennapi állapotot, így nem csoda, hogy a helyiek napirendje teljesen felborult. Izgatottságuk ragadós volt, így már alig vártam, hogy közelebb lépjek úti célomhoz, a Csinódi Általános Iskolához. Kötelezően online, de hogyan? – Hatan tanítunk itt. Rajtam és a feleségemen kívül Halmágyi Attila, Halmágyi Hilda, Tompos Gellért és Szilveszter Mária járunk rendszeresen ide. Kettesével vagyunk felosztva, így mindig változik, hogy épp kik vannak a gyerekek mellett – sorolta Vince, aki több mint tíz éve tanítja a csinódi gyerekeket. Belépve a kicsi, de komfortos tanáriba a járványhelyzet okozta küzdelmekről is többet megtudhattam. – Csinódban csak elvétve van térerő. El lehet képzelni, hogyan zajlottak azok a hónapok, amikor kötelező volt az online oktatás. Végül a tanfelügyelőség jóváhagyta, hogy minden tanár egy héten egyszer kijöjjön ide, és feladatlapokat adjon át a tanulóknak – elevenítette fel a történteket, majd komoran hozzátette: abban az időszakban gyakorlatilag melegebb volt odakint, mint a kihűlt tanteremben, így a szabadban adták át a tanagyagot a diákoknak. A helyzetet csak nehezítette, hogy sok tanuló a ház körüli munkákat is ellátja otthonában, mivel a szülők nagy része az erdőn, illetve külföldön dolgozik. Ilyen körülmények között pedig sem a tanulás, sem a számonkérés nem volt magától értetődő. – Olyan feladatlapokat kellett összeállítsunk, amikkel a gyerekek elboldogultak. Figyelembe kellett vegyük, hogy sokuknak nem tudnak otthon segíteni, és mind éreztük, hogy nem haladunk úgy, mint korábban – összegezte az elmúlt hónapok törekvéseit Vince, szélmalomharcként jellemezve a Csinódban megvalósított online oktatást. Ez az állapot egyaránt érintett kicsiket és nagyokat, akik közül többen Egerszékről csatlakoztak az oktatáshoz, ugyanis a szintén félreeső településen a tavaly megszűnt az I–IV. osztály. Egyébként Vince a nehézségekről is jókedvvel mesélt, mint mondta: a környezet és az itteni emberekből áradó nyugalom mindenért kárpótolja. Hozzátette: mióta újból jelenléti oktatás zajlik a faluban, érezhető a felszabadultság. – Mivel Csinód közigazgatásilag Csíkszentgyörgy községhez tartozik, az elmúlt hónapokban többször lépett érvénybe itt is a sárga forgatókönyv, holott egy beteg sem volt a faluban. Elbeszéltük a helyiekkel, hogy az is lehet, Menaságon voltak Covid-19-fertőzöttek, de mindez nem számított. A községet érintő korlátozások a több kilométerre fekvő Csinódra is hatással voltak – ecsetelte a tanító, aki szerint ez az év a folyamatos visszarázódásokról szólt. Beszélgetésünk közben az ablakon átszűrődő hangzavar óraműpontossággal jelezte a szünet végét, az udvaron játszó gyerekek lassan visszatértek az osztályukba. Ekkor Vince úgy döntött, hogy jobb lesz, ha rendre inti a társaságot, és kisétált a tanáriból. A fejlődés negatív hatásai Ekkor úgy éreztem, többet akarok tudni erről a csángó településről és az itteni gyermekek oktatásáról. Abban a pillanatban épp úgy vártam a lelkes tanár visszatérését, mint a csinódiak a heti postát. Hirtelen nyílt az ajtó, de nem a már ismerős arc lépett be rajta. Pál-Kasza Rozália volt az, Vince felesége. – Régóta tanítunk itt a férjemmel. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva, úgy látom, hogy a különböző fejlesztések nincsenek jó hatással a gyerekekre. Elvétve ugyan, de már itt is lehet csatlakozni az internethez, és máris érződik a változás – mondta Rozália, aki talpraesett gyermekekként jellemezte a csinódi tanulókat. A tanárnő nevetve emlékezett azokra az időkre, amikor külön hadműveletet igényelt az iskola megközelítése. Mint mondta: ma már meglepődnek azon, milyen gyorsan el lehet jutni Csinódra. – Volt ez bizony másként is. Sosem felejtem el, amikor térdig érő sárban jöttünk át a hegyen, és legalább egy óra volt az út. Vártunk mi már kamionra is, hogy taníthassuk ezeket a gyerekeket – közölte Rozália, aki semmi pénzért nem cserélné el munkahelyét, ragaszkodik az itteni iskolához. Vince, aki közben megnyerte a csatát a szünet őrületében, hasonlóan vélekedett. Felesége gondolatára reflektálva leszögezte: az internethozzáférés megnöveli az érdektelenséget. – Különös paradoxon, hogy épp a fejlődés az, ami elvesz ettől a környezettől. Persze fontos, hogy legyenek jók a körülmények, és a helyiek lépést tudjanak tartani a világgal, mégis érzem, hogy valami hiányzik. Lassan elvész a varázs – jegyezte meg csüggedten a tanító. Mint megtudtam, ahhoz, hogy a helyieknek internethozzáférésük legyen, valamelyik közeli magaslatra kell felmenjenek. Ilyen tekintetben is kiderült: ebben a környezetben semmi nem magától értetődő. Hangszigetelő függöny? A tanítópáros egyöntetűen kijelentette: a természetközeli élet hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekekből egészséges felnőttek váljanak. Még ízlelgettem az elhangzottakat, amikor kiléptem a tanáriból. A posta okozta őrület még nem csillapodott, és több szülő várakozott az iskola udvarán. Tankó Terézt szólítottam meg. A négygyermekes édesanya elmondta, nagyon örül, hogy működik a helyi iskola és a gyermekek nem kell messzire utazzanak. Az online oktatásról lesújtón vélekedett, kiemelve: lehetetlen volt felvenni a versenyt azokkal a településekkel, ahol bárhol elérhető az internet. – Mi úgy nőttünk fel, hogy itt nem volt telefontérerő, megszoktuk ezeket a körülményeket. Mára változtak az igények, talán nem is annyira jó irányba. A gyerekekre semmiképp sincs jó hatással mindez – hangsúlyozta Tankó Teréz. Jobban megismerve a körülményeket, teljesen egyetértettem a családanya véleményével, aki egyébként többször is megismételte: mindennél fontosabb, hogy megmaradjon Csinódon az iskola. Póra Viola, az iskola egykori diákja is hasonlóan vélekedett, és elmondhatatlan élményként írta le az iskolai éveit. Most, hogy már ízelítőt kaptam a csinódi oktatásról, végre készen álltam arra, hogy belépjek egy osztályterembe. Átmenetileg az V–VI., illetve a VII–VIII. osztályok összevonva működnek, és egy teremben tanulnak. Nincs ebben semmi különös, mondhatnánk, leszámítva azt, hogy egy függöny választja el az egy teremben ülőket. Pál-Kasza Vince be is mutatta a jól bejáratott módszert. Alig hittünk a szemünknek, amikor a mutatvány megtörtént és legördült a függöny. – Nem zavarják egymást? – kérdeztem döbbenten, mire szinte azonnal érkezett is a válasz: – De igen! A recept tehát a következő volt: az osztályterem két végében állt két tanár, akik két külön órát tartottak a gyerekeknek. Ennek okáról Rozália beszélt: – Ez a terem régen átjáró osztály volt. Emellett volt két kisebb osztályterem, azokból kivették a közfalakat és átalakították. Oda került az I–IV. osztály, ide pedig a nagyobbak – vázolta a helyzetet a tanárnő. Az elszigeteltség okozta lemaradás A körülményekhez alkalmazkodott társaságnak mindez teljesen természetes volt, ám mi sokáig a látottak hatása alatt voltunk. Ezt követően meglátogattuk az iskolában tanuló I–IV. osztályosokat is, helyzetükről Nagy Erika tanítónő tájékoztatott. Leszögezte: a járványhelyzet miatt legalább két év lemaradásuk van a helyi gyerekeknek, úgyhogy van mit bepótolni. – Ha itt nem lenne iskola, mindenki analfabéta maradna. Nincs mit szépíteni. Az itteniek távol vannak mindentől és mindenkitől, sok mindenhez alkalmazkodniuk kell – mutatott rá Nagy Erika, miközben lelkesen mesélt a gyerekeknek szervezett kirándulásokról, Molnár Levente operaénekes látogatásáról és személyes hitéről, ami elmondása szerint, sok nehézségen átsegítette nemcsak őt, hanem a tanulókat is. – Mindennap imádkozom értük – mondta. Csinódi látogatásunk a helyi óvodánál ért véget, ahol Tankó Lenke óvónő vezetett körbe. Mint mondta, több mint húsz éve dolgozik az óvodában, amelyhez több szál is fűzi. Kiderült, hogy az általános iskolában nincs elég terem a legkisebbek számára, így az óvoda épületét bérbe vette az intézmény. – Ez az épület a nagyszüleim háza volt. Miután ők meghaltak, hivatalosan az egyik unokatestvéremé lett, most tőle béreli az iskola. Szóval így működhet az óvoda Csinódon – részletezte Tankó Lenke, aki a kötelező online oktatás alatt a kicsiknek összeállított feladatlapokat rendszerint a helyi üzletekben hagyta, ahonnan a szülők átvehették azokat. Látva a tanítók erőfeszítéseit és a gyerekek lelkesedését rájöttem, nincs olyan nehézség, ami leküzdhetetlen volna. Csinódon tényleg „más világ” van. Távolodva az Úz-patak völgyétől, rájöttem, pár kilométerre a megszokott világomtól itt egy hely, ahol semmi nem magától értetődő. Az itt élő és folyamatosan küzdő emberek teszik olyan egyedivé és vonzóvá ezt a már-már titokzatos csinódi életet.

Keresztes Bea