Az utóbbi hetekben két könyv is a kezembe került, amelyik a kihalóban lévő majomfajtákkal foglalkozott. Az első kötet igen közel állhat hozzánk, magyarokhoz, a kiváló újságíró, Hulej Emese gróf Teleki Gézát, a világhírű antropológust, Teleki Pál miniszterelnök unokáját szólaltatta meg benne. A személyes elemekben is bővelkedő írás a riportalany állatvédő munkájáról és a Sierra Leone-i nemzeti park megalapításáról ír részletesen. Családi vonatkozások, tragikus szerelem, az amerikai száműzetés sorakozik az oldalakon, s kibontakozik a tehetséges magyar tudós karrierje is. A kutató elbeszélése nyomán megismerkedhetünk a csimpánzok veszélyeztetett életével; ezeket a főemlősöket az elbeszélő nemegyszer emberi tulajdonságokkal ruházza fel. [caption id="attachment_90473" align="aligncenter" width="2718"] Pap Ágnes fotók: Csermák Zoltán[/caption] A másik könyv Gerald Durrell, a híres angol zoológus kezét dicséri, aki a Fogjál nekem kolóbuszt című írásában a nyugat-afrikai Sierra Leonéban élő különleges majomfajták jövőjéért aggódott. A két mű, főleg az utóbbi, egy emléket ébresztett fel bennem, amikor 2003-ban Kenyában egy kolóbuszmajom rezervátumban forgattunk. A telepet nemzetközi összefogással tartották fenn, s a világ minden részéből érkező fiatalok egy közös cél érdekében dolgoztak együtt. A vadvédelem szorosan összefüggött az oktatással, a telep naponta fogadott iskolai csoportokat. Az anyag véletlenül született, amikor a szállodánk medencéjében pihentük ki az aznapi munka fáradalmait, megismerkedtünk egy fiatal magyar lánnyal, aki a szomszédban lévő rezervátumban dolgozott önkéntesként. Pap Ágnes biológia-földrajz szakos tanári diplomával vállalkozott a nagy kalandra. „Egy önkénteseket toborzó website-on figyeltem fel a lehetőségre – emlékezett az előzményekre. – Írtam nekik, kitöltöttem a jelentkezési lapot, s hamarosan megérkezett a pozitív válasz. Szakmába vág a munkám, Afrika élővilága egyedülálló, s ezt közelről tanulmányozhatom.” Ezt követően Ágnes végigvezetett a rezervátumon, megmutatta az állatorvosi rendelőt, ahol a beteg egyedeket ápolják. Sajnos, volt munkájuk, közlekedési balesetek veszélyeztették az amúgy is kis populációt, s az elektromos vezetékek is veszélyesek a főemlősökre. Megható történeteket is elmesélt a magyar szakember: egyik kismajom árván maradt, s egy másik család vette gondozásba. Egy nőstény majom az egyik karját vesztette el balesetben, s utódját csak nagy nehézség árán tudta felnevelni, jóllehet az önkéntesek nagyon sokat segítettek ebben. Az elmondottak összecsengettek Teleki Géza szavaival, minden bizonnyal sok mindent nem tudunk még az ember legközelebbi rokonairól. Csermák Zoltán