borús égbolt
Csíki harmóniák Kodály emlékére
Szerencsés egybeesés a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Örökség. Dalok és táncok Csík vármegyéből című, 2010-ben bemutatott előadásának felújítása és a kettős Kodály-évforduló egybeesése, ugyanis a produkció alapjául Kodály Zoltán 1910-es csíki gyűjtései szolgálnak a Bartók Béla és Molnár Antal által lejegyzett dallamok mellett.
[caption id="attachment_60938" align="aligncenter" width="1000"]
András Mihály, Varga Zoltán, Lőrincz Beáta, Gábos Rozál és Rangyák József[/caption]
December 16-án lesz 135 éve annak, hogy megszületett a 20. századi magyar és egyetemes zeneirodalom kimagasló egyénisége, Kodály Zoltán, tavasszal halálának 50. évfordulójára emlékeztünk. Ezért szerencsés az egybeesés a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Örökség című, többek között Kodály csíki gyűjtéseiből merített zenei anyagot feldolgozó műsora felújításával, újbóli műsorra tűzésével.
– Tizennégy évet dolgoztam a Hargita együttesnél, ebben az időszakban pedig két felnőtt produkció és egy gyermekelőadás vált kedvencemmé: a Vándorúton, az Örökség, illetve a Pöttöm Palkó – ezzel a személyes élményével vezette be az alkotók péntek déli sajtótájékoztatót Rangyák József, az együttes munkatársa.
A kulturális intézmények átszervezése nyomán munkáját más intézményben folytató Rangyák szerint bizonyára azért hagyott mély nyomot benne a hét évvel ezelőtt színre vitt előadás, mert „ki tudná jobban megszólaltatni a vidék zenéjét, bemutatni táncait, mint azok, akik benne élnek?”. Megjegyezte, hogy a felújítás időszerűségét az adja, hogy „válságos időben az ember mindig visszatér a gyökerekhez”.
Varga Zoltán koreográfus munkája volt az eredeti előadás színrevitele és a mostani felújítás. Ő is kiemelte az együttes táncosainak viszonyulását az előadáshoz, mondván, hogy a csíki csapat táncosai éppen olyan képzettek, bravúros technikával megáldottak, mint bármelyik nagyon profi magyar népi együttes tagjai, de munkájukban több a lélek, s ez hitelesebbé teszi műsoraikat.
A Magyarországon élő és alkotó koreográfus elmondta, hogy nagyon régi a csíki csapattal való kapcsolata, ugyanis tanára volt András Mihály jelenlegi együttesvezetőnek a Táncművészeti Főiskolán, szakmai és baráti kapcsolatuk azóta is tart. Így szívesen vállalta el hét évvel ezelőtt is, no meg idén is a műsor készítésére, felújítására való felkérést.
Hasonlóképpen természetesnek nevezte a csíki csapattal való kapcsolatot Lőrincz Beáta dramaturg, egyrészt a közös főiskolai élmények, másrészt a bukovinai székely családból való származás okán. Elmesélte, hogy bukovinai felmenőinek egyik ága Csíkból ered, no meg azt is, hogy Márta nevű dédanyjától is gyűjtött népdalokat annak idején Kodály Zoltán. Egy alkalommal, a Kodály születésnapjára szervezett előadásra meghívták az egykori adatközlőt is – aki akkor már új, magyarországi lakóhelyén élt –, s ugyanazt a dalt énekelte, amit a gyűjtés alkalmával. S bár időközben nem találkoztak, a jeles gyűjtő, zeneszerző a színpadra sietett, megölelte a meglepetésvendéget, s annyit mondott: „Márta, de megöregedtünk!”
Varga Zoltán emlékeztetett arra, hogy az előadás ötletét az orotvai Csibi Istvánné Siklódi Márika 1985-ben Magyarországon megjelent, Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz című önéletírása szolgáltatta, a produkció dramaturgiája a sokat szenvedett asszony visszaemlékezéseinek sorát követi.
Lőrincz Bea dramaturg megjegyezte, hogy az előadásban elhangzik egy levél is, amelyet a már említett Márta nevű dédanyja kapott az első világégésben a frontra vezényelt s onnan soha vissza nem tért dédapától. Elmondta azt is, hogy a műsor első változatának elkészítésekor jutottak el Orotvára, Csibi Istvánné Siklódi Márika falujába, ahol megtapasztalták, hogy „a hegyek fölött elviharzottak az idők, de a völgy mélyében izgalmas dolgok maradtak meg”, s ezek képezik az örökséget, ami meghatároz bennünket, s amit a magunk rendjén tovább kell adnunk.
Az előadás a kilenc szerkezeti egységre tagolódik, bemutatva az élet jeles pillanatait, az alkotók szándéka szerint azokat „felsorakoztatja úgy, ahogy áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre, egységes egésszé sűrítve őket.”
Ma délben viseletes főpróbát tartanak a csíkszeredai Városi Művelődési Házban, a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött ünnepi előadások időpontja: holnap és szerdán este 7 órától, csütörtökön este 6 órakor. Az első három előadást élő zenével mutatják be: Mihó Attila prímás és bandája játszik, az énekek Györfi Erzsébet és András Orsolya szólisták előadásában csendülnek fel.
A későbbiekben a zenei anyagot felvételről játsszák, az énekeket Balázs Júlia Katalin és Sándor Katalin szólaltatják meg.
A zenei anyagot a ditrói származású Kelemen László zeneszerző, a budapesti Hagyományok Háza igazgatója szerkesztette.
Az alkotók hangsúlyozták a Kodály Zoltán által megfogalmazottak időszerűségét: „…ódon tűzben ragyogó ékszerek a székely dalok […] A székely dalokból és a hozzájuk többé-kevésbé közelálló más régi dallamainkból lassankint feldereng egy egységes magyar zenei nyelv képe, egy régi tradíciótól keményre csiszolt, monumentális stílusé, amely, ha darabokban hevertéből összeszedjük és eggyé illesztjük, még nagy fejlődés indítója lehet.”
Sarány István
András Mihály, Varga Zoltán, Lőrincz Beáta, Gábos Rozál és Rangyák József[/caption]
December 16-án lesz 135 éve annak, hogy megszületett a 20. századi magyar és egyetemes zeneirodalom kimagasló egyénisége, Kodály Zoltán, tavasszal halálának 50. évfordulójára emlékeztünk. Ezért szerencsés az egybeesés a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Örökség című, többek között Kodály csíki gyűjtéseiből merített zenei anyagot feldolgozó műsora felújításával, újbóli műsorra tűzésével.
– Tizennégy évet dolgoztam a Hargita együttesnél, ebben az időszakban pedig két felnőtt produkció és egy gyermekelőadás vált kedvencemmé: a Vándorúton, az Örökség, illetve a Pöttöm Palkó – ezzel a személyes élményével vezette be az alkotók péntek déli sajtótájékoztatót Rangyák József, az együttes munkatársa.
A kulturális intézmények átszervezése nyomán munkáját más intézményben folytató Rangyák szerint bizonyára azért hagyott mély nyomot benne a hét évvel ezelőtt színre vitt előadás, mert „ki tudná jobban megszólaltatni a vidék zenéjét, bemutatni táncait, mint azok, akik benne élnek?”. Megjegyezte, hogy a felújítás időszerűségét az adja, hogy „válságos időben az ember mindig visszatér a gyökerekhez”.
Varga Zoltán koreográfus munkája volt az eredeti előadás színrevitele és a mostani felújítás. Ő is kiemelte az együttes táncosainak viszonyulását az előadáshoz, mondván, hogy a csíki csapat táncosai éppen olyan képzettek, bravúros technikával megáldottak, mint bármelyik nagyon profi magyar népi együttes tagjai, de munkájukban több a lélek, s ez hitelesebbé teszi műsoraikat.
A Magyarországon élő és alkotó koreográfus elmondta, hogy nagyon régi a csíki csapattal való kapcsolata, ugyanis tanára volt András Mihály jelenlegi együttesvezetőnek a Táncművészeti Főiskolán, szakmai és baráti kapcsolatuk azóta is tart. Így szívesen vállalta el hét évvel ezelőtt is, no meg idén is a műsor készítésére, felújítására való felkérést.
Hasonlóképpen természetesnek nevezte a csíki csapattal való kapcsolatot Lőrincz Beáta dramaturg, egyrészt a közös főiskolai élmények, másrészt a bukovinai székely családból való származás okán. Elmesélte, hogy bukovinai felmenőinek egyik ága Csíkból ered, no meg azt is, hogy Márta nevű dédanyjától is gyűjtött népdalokat annak idején Kodály Zoltán. Egy alkalommal, a Kodály születésnapjára szervezett előadásra meghívták az egykori adatközlőt is – aki akkor már új, magyarországi lakóhelyén élt –, s ugyanazt a dalt énekelte, amit a gyűjtés alkalmával. S bár időközben nem találkoztak, a jeles gyűjtő, zeneszerző a színpadra sietett, megölelte a meglepetésvendéget, s annyit mondott: „Márta, de megöregedtünk!”
Varga Zoltán emlékeztetett arra, hogy az előadás ötletét az orotvai Csibi Istvánné Siklódi Márika 1985-ben Magyarországon megjelent, Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz című önéletírása szolgáltatta, a produkció dramaturgiája a sokat szenvedett asszony visszaemlékezéseinek sorát követi.
Lőrincz Bea dramaturg megjegyezte, hogy az előadásban elhangzik egy levél is, amelyet a már említett Márta nevű dédanyja kapott az első világégésben a frontra vezényelt s onnan soha vissza nem tért dédapától. Elmondta azt is, hogy a műsor első változatának elkészítésekor jutottak el Orotvára, Csibi Istvánné Siklódi Márika falujába, ahol megtapasztalták, hogy „a hegyek fölött elviharzottak az idők, de a völgy mélyében izgalmas dolgok maradtak meg”, s ezek képezik az örökséget, ami meghatároz bennünket, s amit a magunk rendjén tovább kell adnunk.
Az előadás a kilenc szerkezeti egységre tagolódik, bemutatva az élet jeles pillanatait, az alkotók szándéka szerint azokat „felsorakoztatja úgy, ahogy áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre, egységes egésszé sűrítve őket.”
Ma délben viseletes főpróbát tartanak a csíkszeredai Városi Művelődési Házban, a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött ünnepi előadások időpontja: holnap és szerdán este 7 órától, csütörtökön este 6 órakor. Az első három előadást élő zenével mutatják be: Mihó Attila prímás és bandája játszik, az énekek Györfi Erzsébet és András Orsolya szólisták előadásában csendülnek fel.
A későbbiekben a zenei anyagot felvételről játsszák, az énekeket Balázs Júlia Katalin és Sándor Katalin szólaltatják meg.
A zenei anyagot a ditrói származású Kelemen László zeneszerző, a budapesti Hagyományok Háza igazgatója szerkesztette.
Az alkotók hangsúlyozták a Kodály Zoltán által megfogalmazottak időszerűségét: „…ódon tűzben ragyogó ékszerek a székely dalok […] A székely dalokból és a hozzájuk többé-kevésbé közelálló más régi dallamainkból lassankint feldereng egy egységes magyar zenei nyelv képe, egy régi tradíciótól keményre csiszolt, monumentális stílusé, amely, ha darabokban hevertéből összeszedjük és eggyé illesztjük, még nagy fejlődés indítója lehet.”
Sarány István
.jpg)
.jpg)
