borús égbolt
Csevegés útközben
Ritkán utazom autóbusszal, mert számomra még mindig rejtély, hol állnak meg a buszok, honnan, és mikor indulnak. Az utóbbi időkben viszont egyre többet utazom busszal, és kezdtem már kiigazodni a buszállomások rejtélyeiben is. A múltkor rekordidő alatt találtam meg a csíkszeredai buszállomáson azt az autóbuszt, amelyik épp Gyergyószentmiklós felé tartott. Igyekeztem is mielőbb felülni, de mivel ez egy olyan járat volt, amelyiknek távolabbi város volt az úti célja, románul érdeklődtem, és kértem a jegyet. Közben ismerős tekerőpataki néni igyekezett utánam, neki magyarul köszöntem. Na, erre meg is kaptam a magamét a sofőrtől, rám rivallt – magyarul, természetesen –, mondván: „ha maga magyar, minek beszél románul”. Zsebre vágtam a dorgálást – végül is igaza volt – s azzal leültem, közben az motoszkált a fejemben, ha ez a sofőr ilyen szókimondó, izgalmas utazásnak nézünk elébe. Igazam lett, ugyanis alig akadt utas, akihez ne lett volna valami epés megjegyzése vagy a felüléskor vagy a leszálláskor. Csíkszentdomokos után hárman maradtunk a buszban: a sofőr, a tekerőpataki néni és én. Látva ezt a sofőr, rögtön beszélgetést kezdeményezett, kifejtve véleményét a világban zajló eseményekről, a migránskérdésről, de a „cigányproblémáról” is, eljutva addig, hogy mi a nők szerepe a világban. A cigánykérdésnél a nénivel együtt visszakoztunk a társalgásból, de mire Tekerőpatakra értünk, a sofőr a „nők szerepe a nagyvilágban” kezdetű monológjában eljutott addig a részig, hogy „a nők legalább 5-8 gyermeket kell szüljenek”. Ekkor azonban a néninek le kellett szállnia, búcsúzóul viszont feltett egy kérdést a sofőrnek: „a maga feleségének hány gyereke van?” „Kettő” – felelte a sofőr, aztán hallgattunk gondolatainkba mélyedve, míg megérkeztünk Gyergyószentmiklósra, ahol aztán leszálltam.
Jánossy Alíz
.jpg)
