Családfesztiválra hívnak a „központosok”

Az egyéves Köz. közösségi kávéház főleg családokat megszólító eseményeivel érdekes színt hozott Székelyudvarhely életébe, a hétvégén pedig egy igazi családi fesztivállal jelentkeznek. A kétnapos program helyszínéül a Szejkefürdőt választották. 

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Családfesztiválra hívnak a „központosok”
Az Udvarhely Napokon szerették a Köz. sátrát. A Szejkén még több jót kínálnak Fotó: Fotó: Köz. / FB

Családépítő tevékenységeket ígér a hétvégére a Köz. közösségi kávéház. Tamás Vanda, az intézmény egyik vezetője elmondta, hogy rengeteg fesztivál van a környéken, de az ezeken való részvételt a kisgyermekes családoknak csak egy kis része vállalja be. A városban előzmény nélküli rendezvénnyel éppen őket szólítják meg, számukra hoztak tető alá egy „piknikes”, „fesztiválos” hangulatú programot. A Családfesztivál az a hely lesz, ahol a serdülők biztonságos környezetben kapcsolódhatnak ki, a kisgyerekek önfeledten játszhatnak vagy pihenhetnek, a kismamákra, kisbabákra is gondolnak, a felnőttek a gasztrosátornál koccinthatnak is akár. Székelyudvarhelyen elég sok civil szervezetnek van családoknak szóló kezdeményezése, ezúttal ezeket is összehívják, így alakult ki a hétvégi színes kínálat.

A Szejkefürdőn a színpad és az előtte lévő tér adja a helyszínt, felhúznak egy 300 négyzetméteres közösségi sátrat, ahol a kézműves- és egyéb izgalmas tevékenységek, vetélkedők zajlanak majd, lesz egy pihenősarok, kint lesz a Csiporka játszó- ás alkotótér – mondta el Tamás Vanda. Felhívást intéztek a szárnyaikat próbálgató, alakulófélben lévő fiatal zenekarokhoz, előadókhoz, hogy próbálják ki magukat a „szabad színpadon”, mint megtudtuk, vannak már jelentkezők. Lovas foglalkozásokra is várják a kicsiket, nagyokat a Zarándok Nyargaló jóvoltából, lesz hangszersimogató, papírszínház, táncház, író-olvasó találkozó Zágoni Balázzsal, továbbá a Családfesztiválon tartják a Legendárium legújabb, Aranycsikó című rajzfilmjének a premierjét. Esténként természetesen a koncertek sem maradnak el, egyrészt színpadra állhat két, már bizonyított, helyi fiatalokból álló együttes, a DissOrder és a 6 Chapter, másrészt meghívták a Lelkes és Folker zenekarokat, illetve szombat este Szabó Balázs bandája játszik a közönségnek. Az esti bulin pedig ismét egy helyi tehetség, DJ Huni által kevert zenére lehet táncolni.

Az esemény partnere a polgármesteri hivatal, és jó tudni, hogy szombaton 9 és 22 óra között óránként indulnak majd autóbuszok a Márton Áron térről a Szejkefürdőre és vissza – hívta fel a figyelmet Tamás Vanda. Ugyanakkor azokat, akik kerékpárral mennek ki a fesztiválra, egy fagyival jutalmazzák.

A Családfesztivál kínálatát a Köz. közösségi kávéház Facebook-oldalán lehet böngészni. Jegy elővételben augusztus 10-ig váltható, de a helyszínen is megvásárolható, viszont ott már drágább lesz. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a jegyek vásárlásával a KÖZ. közösségi kávéház jövőjének biztosításához járulhatunk hozzá.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!