Egyre gyakrabban találkozni etnikailag vegyes párokkal vagy házassággal, s az emberek folyamatosan felülvizsgálják a nem „hagyományos” kapcsolatokról kialakul percepciójukat, a hozzá való viszonyulásukat. Mindemellett az etnikumhoz kötődő határok – ezek kijelölése, fenntartása és a róla való egyezkedés – fontos szerepet játszhat a partnerválasztásban.

Hogyan alakulnak az etnikumközi kapcsolatok a mai szocio-kulturális környezetben? Melyek a kihívások? Vagy az elégtételek? Milyen jellemzők teszik különbözővé/hasonlóvá az azonos etnikumhoz tartozó párok kapcsolatához? Végeredményben csak egy újabb különbség?

Néhány pár saját élettapasztalatáról számol be. Ioana Moldovan felvételei és szövege.

Irina egy párizsi utcában látta meg első alkalommal Aymard, még 2009-ben. A lány élt-halt a salsáért, és abban az időben a franciaországi táncklubokat látogatta, mert magasabb színvonalon működtek, mint a bukarestiek, mindenféle-fajta salsatáncos kereste fel őket, akikkel táncolhattál, és akiktől sokkal többet tanulhattál. Véletlenül találkoztak, Aymard egy közös barátjuk társaságában volt.

– Első látásra megtetszett – nevet most Irina a történteken.

Aymard akkoriban kapcsolatban élt, így Irina elveivel ellenkezett, hogy ilyen körülmények között kezdeményezően lépjen fel. Négy évig egy szót sem váltottak. Még megtudott róla ezt-azt Simontól, párizsi közös barátjuktól, hogy jól van-e, merre járt. Egyik beszélgetésük alkalmával Simon megjegyezte: „Amilyen te vagy, nagyon összeillenél Aymarddal”. Viccnek vélte a dolgot, nem többnek.

Négy évvel később Irina elhatározta, hogy Brüsszelbe látogat. Élt ott egy barátnője, s még soha nem látta a várost. Simont is meghívta. A fiú azt válaszolta, hogy nem tud odautazni, de lehet, hogy Aymard vállalja az utat. Irina nem tudta, mire vélje a dolgot.

– Pár napra rá arra ébredtem, hogy a Facebook-on üzent nekem Aymard, mondván: „Szia, hallom Brüsszelbe utazol, jövök én is”.

Azt válaszolta neki, persze, jöhetnek, hangsúlyozva a többes számot. Az utazásig mindegyre kapta Aymardttól az üzeneteket, szinte minden este. Nem mert rákérdezni, így hát Simonnál érdeklődött, hogy tart-e még Aymard régi kapcsolata. Mikor megtudta, hogy véget ért, úgy érezte, megkönnyebbült.

A brüsszeli vasúti pályaudvar peronján találkoztak, egy augusztusi napon. Az első dolog ami feltűnt Irinának az volt, hogy a fiú bőröndje nyitva volt egyik oldalán. Most már nevet azon, hogy a látottak alapján úgy vélte, figyelmetlen a fiú. Vacsorához Aymard egy szál rózsával érkezett:

– Ez a virág volt a bőröndben – világosította fel a fiú –, gondoltam, mire találok itt, Brüsszelben egy virágboltot…

A belga fővárosban kettesben töltött pár napot két év távkapcsolat követte. Aymard Franciaországban, Irina Romániában élt. Aymard Párizsban született kongói menekült szülőktől. Két-háromhavonta találkoztak, vagy a fiú utazott Bukarestbe, vagy a lány Párizsba, vagy más városban találkoztak a változatosság kedvéért. Idővel ez „nagyon nehézzé vált”, mondja Irina, mindketten szükségét érezték pontos irányt szabni kapcsolatuknak. Így hát hozzálátott állást keresni Franciaországban. Hat hónapig keresgélt, mindhiába.

– Fordítva vajon nem működik – volt a következő kérdés.

– Ez nem volt könnyű döntés számára – mondja Irina –, benne volt az idegentől való félelem, ugyanis a szó szoros értelmében semmit nem tudott erről a helyről. Felkeresett, de mit láthatott? Nem sokat értesz meg belőle kulturális szempontból, ha nem itt élsz.

Aymard gondolkodott, s egy idő után úgy döntött, pályázik egy romániai állásajánlatra. Két hét alatt már ajánlatokat kapott. Kettőt is. Irina úgy értékelte, hogy ez égi jel.

2015 június 6-án Irina a repülőtéren várta.

– Két nagy bőrönddel érkezett, benne volt az egész élete – emlékezik a lány. – Nem volt könnyű számára, ugyanis állandó kulturális akkomodáción kellett átessen. Nehéz abból a szempontból is, hogy Bukarestben kevés színes bőrű él, nem alkotnak közösséget.

Aymard arról számolt be, hogy édesanyja féltette, mikor megtudta, hogy elköltözik. Ezt nem vallotta be neki az utazás előtt, arra bíztatta, hogy menjen. Csak később vallotta be.

– De miután Romániába látogatott és tetszett neki, amit itt tapasztalt, megnyugodott – mondja Aymard.

Megtették ezt a lépést abban a reményben, hogy családot alapíthatnak.

– A család számunkra a viszonyítási pont, a közös nevező. Az egyetlen inspirációforrás mindabban, amit teszünk, amit tervezünk – mondja Irina.

Margot Maria nehezen érkezett, nagyon nehezen. Mindenféle termékenységi kezelést kipróbáltak, s mivel itthon nem jártak sikerrel, külföldön is próbálkoztak.

– Ez nagyon próbára tett minket párként. De mindvégig azt mondtuk, hogy egy csapat vagyunk, s most ez van, kijátsszuk a lapunkat. Végül, több fájdalmas kudarc után sikerült nekünk.

Margot 2019. december 29-én jött a világra, koraszülött volt. Két és fél hónapig inkubátorban tartották.

– Egy másik kihívás, ami nagyon megviselt, nagyon nehéz volt – mondja Irina.

Most már egy éves és tíz hónapos, nagy barna szeme és dús, göndör fekete haja van.

 

 

– Mikor Aymard nélkül megyek ki vele az utcára, sokan azt hiszik, hogy nem is az enyém – mondja Irina szórakozva a helyzeten. – Semmilyen kapcsolatot nem látnak köztünk.

Életüknek egy olyan vetületéről is beszámol, amelyet nem tapasztalt Aymard Romániába való költözéséig, s míg meg nem jelentek együtt az utcán vagy a tömegközlekedésben.

– Óriási a kíváncsiság. Nem rosszallóak a tekintetek, de nagyon kíváncsiak. Mindegyre beleütközöl az utcán. S van amelyik nagyon kitartó.

Néha, mikor kissé fáradt, elveszíti a türelmét és jön, hogy a szemükbe mondja: „Elég ha bekapcsolod a televíziót s a Netflixet bámulod, ha filmet akarsz nézni”.

Aymard azt mondja, megszokta nálunk. De Clichyből, a csendes, tiszta és rendezett kisvárosból érkezve kihívást jelentett számára Bukarest. Nem érti, hogy az emberek némelyike miért nem szedi fel a járdáról kedvence után a kutyagumit. Nagyon tetszett neki Brassó, Nagyvárad, Segesvár, de úgy véli a munkahely miatt nehéz lenne e városok egyikébe költözni. Jelenleg egy több mint ötszáz alkalmazottat foglalkoztató amerikai cégnél dolgozik.

Kapcsolatukban a francia nyelvet használják. Margot-val mindkét nyelven beszélnek. Mikor nevet választottak a számára, olyat kerestek, amely találjon a Gabou családnévhez, meg egy román nevet.

– Aymard egyszer egy utónévkönyvvel tért haza Franciaországból – emlékszik nevetve Irina –, s lapozgattuk lapozgattuuuuk… fogalmad sincs, mennyit. Nagyon sokat. S mindketten összeírtuk a kedvenceket, majd alkudozni kezdtünk.

Noha Aymard katolikus, a gyermeket ortodoxnak keresztelték. Az egyházi esküvőt is az ortodoxoknál tartották.

– Mivel én nagyon szerettem volna itt tartani, és mivel én jobban gyakorolom a vallásomat, nem ellenkezett – mondja a lány.

Irina vallásos családból származik, a vidéken élő nagyszülők megtartották templomba járó szokásukat, ő meg ebben a környezetben, ezekben az értékekben nevelkedett. És úgy döntöttek, hogy mivel Aymard kevésbé gyakorolja a vallását, Irina többet nyújthat a kicsinek ezen a téren.

Kompromisszum volt.

– A kompromisszumot nagyon sok esetben negatív dolognak tekintik – mondja Irina. – A mi kapcsolatunkban mi pozitívumnak tekintjük. Megvannak a jó oldalai. Engedményeket teszel, ha előre akarsz lépni egy megrekedt beszélgetésben. Másként beragadsz, nem mész semmire.

Irina szerint a kompromisszum a második játékos az ő kapcsolatukban. Az első a kommunikáció.

– Az idők folyamán a legnagyobb mértékben a kommunikáció segített kapcsolatunkban a nehézségek legyőzésében. Beszélgetni egymással, megpróbálni megérteni a másik álláspontját alapvető fontosságú a tartós kapcsolat építésében, értelmet ad a társas életnek. A kommunikáció segített megismerni és elfogadni a kulturális különbözőségeket – mondja Irina.

Mikor a kulturális különbözőségekre tereljük a szót, az első dolog, ami felötlik Aymard számára az Irina és az édesanyja közötti szoros kapcsolat.

– Naponta kell beszélgessenek, sokat, akár órák hosszat – mondja Aymard nevetve.

– Nálunk így van, közel hozzánk az anyósod – kapja meg a válasz. – De itt ez a természetes.

– Franciaországban is az, de itt egy egészen más szintet fedeztem fel… – nevet jóízűen.

A világjárvány beköszönte után Irina arra bíztatta Aymardot is, hogy kövesse példáját. Az anyós felel a családban a román jellegű ételekért is. A francia konyhát Aymard viszi.

Aymard édesapja bíró volt Kongóban, a korrupció ellen harcolt. Ez volt az oka annak, hogy szülei kénytelenek voltak elhagyni az országot, még Aymard születése előtt.

– Ez az oka annak, hogy a becsület nagy értéket képvisel számomra – mondja Aymard.

Ezt az igény fedezte fel és értékelte Irinában is, és ezt akarják továbbadni Margot-nak is.

– Meg a jóságot – fűzi hozzá Irina, aki Aymard szélsőkig vitt jószívűségében nagyapjára ismert, ráismert arra a szellemre, amelyben nevelték.

 

A Common Ground nyolc dokumentumfotóban elmesélt történetet jelent arról a közös terepről, amelyet különböző etnikumú emberek keresik a helyüket. A fotókat Fodor Zsuzsánna, Ioana Moldovan, Andrei Pungovschi, Mircea Reștea és Bogdan Dincă készítette. A Documentaria projektjét a News Spectrum Fellowships és az International Press Institute támogatta.

Link a teljes projekthez: https://www.commonground.documentaria.ro/wp/

: an accessible web community