Egyre gyakrabban találkozni etnikailag vegyes párokkal vagy házassággal, s az emberek folyamatosan felülvizsgálják a nem „hagyományos” kapcsolatokról kialakul percepciójukat, a hozzá való viszonyulásukat. Mindemellett az etnikumhoz kötődő határok – ezek kijelölése, fenntartása és a róla való egyezkedés – fontos szerepet játszhat a partnerválasztásban. Hogyan alakulnak az etnikumközi kapcsolatok a mai szocio-kulturális környezetben? Melyek a kihívások? Vagy az elégtételek? Milyen jellemzők teszik különbözővé/hasonlóvá az azonos etnikumhoz tartozó párok kapcsolatához? Végeredményben csak egy újabb különbség? Néhány pár saját élettapasztalatáról számol be. Ioana Moldovan felvételei és szövege. Kétezernégy áprilisában, mikor Ioana érettségi előtt állt és lelkesen vállalt önkéntes munkát, megismerkedett Johnnyval az Európai Bizottság Youth programja keretében szervezett ifjúsági kulturális csere alkalmával. Megkedvelték egymást. A hét napos program végén Ioana búcsúzásként kezét nyújtotta a fiúnak és azt mondta: – Örvendek, hogy megismerhettelek, fantasztikus srác vagy és szerettem volna, ha jobban megismerhetlek, hogy kapcsolatunk legyen, de 3000 kilométer választ el egymástól. Johnny a norvégiai Bergenből érkezett.

– Nem látom okát annak, hogy te Romániába gyere és arra sem látok esélyt, hogy én Norvégiába kerüljek – folytatta a lány –, úgyhogy szia.

Johnny most is nevet a történteken, és arra emlékszik, hogy akkor azt válaszolta, nem kell véget vetni az ismeretségnek, mert levelet válthatnak egymással. Úgy is tettek. Johnny írásban megtanította, hogyan nyithat magának messenger fiókot, Ioana pedig internetkávézóba kezdett járni, hogy beszélgethessenek. Abban az időben az emberek bolondultak a számítógépes játékokért és nehéz volt tisztességes időpontban üres számítógépek kapni. Messengeren egyeztették a telefonbeszélgetések időpontját is, amikor Ioana a postahivatalban várta a hívást. Majd következett pár találkozás. Ez első Ioana norvégiai látogatása volt, sikeres egyetemi felvételije után. Ioana nővére, Elena segítségével Johnny meggyőzte a lány szüleit, hogy engedjék el. Ioana apja azt mondta a lányának a repülőtéren, hogy Johnny szerette volna kifizetni a repülőjegy árát. – Csak a felét engedtem, hogy fizesse, a másik felét én fizettem, s tudd meg, hogy a visszautat fizettem – hangsúlyozta az apja. Aztán Johnnyn volt a sor, hogy a karácsonyt Ioana családjánál töltse Romániában. Alighogy belépett az országba, a repülőtérről egyből vitték bemutatni a szélesebb családnak, meglepetés-mulatságot szerveztek az unokatestvérek és nagybácsik részvételével. Szentestén érte Johnnyt az első kultúrsokk. Ioana családja az Argeș megyei Rudeni-ben élő vallásos család volt, s még böjtben voltak. – Ott ültünk szentestén, mikor nálunk mindenféle finomságot eszünk – világosít fel, hogy a lutheránusok karácsony szombatján ünnepelnek – és sárgarépa- meg céklasalátát ettünk. S mind vártam még valamire, de hiába – emlékszik nevetve Johnny. Szintén karácsony előestéjén evett először sült túróspuliszka-gombócot. Kék szemeivel, délceg termetével Johnny elnyerte Ioana nagymamájának a tetszését. Következő év nyarán, alig egy évre rá, hogy megismerkedtek, Johhny Romániába költözött. Ioana másodévet kezdett a bukaresti egyetemen, és Johnny is úgy döntött, hogy itt fejezi be felsőfokú tanulmányait. A költözésre vonatkozó döntését egyszerűen indokolja:

– Azt hiszem, én határozottabb voltam.

Ioana hozzáfűzi, hogy az egyik legfontosabb ok, ami miatt a mérleg nyelve Románia felé billent akkor és a későbbi mérlegelések alkalmával is a lány és a családja közötti nagyon szoros kötelék volt. Kétezertizenegyben házasodtak össze. – Én még 2008-ban megkértem a kezét – mondja Johnny –, de Ioanának olykor biztatásra van szüksége.

– Noszogatásra is, de a mi kultúránkra jellemző sajátosságokra is – fűzi hozzá a lány –, mint például az elvekre, amelyek mentén nevelkedtünk, mint az, hogy házasság előtt már a saját lábadon kell megállnod, legyen állásod és lakásod. Akkor még nagyon fiatal voltam és nem fogtam fel, hogy mindez nem számít.

Mint akkor karácsonykor is, Johnny megértette és elfogadta. Az a tény, hogy toleráns és rugalmas, hogy tiszteletben tartja a hagyományokat egyike azon tulajdonságainak, amelyet Ioana nagyon tisztel. Az egyházi esküvőt egy ortodox templomban tartották, az első papnál, aki nem ragaszkodott ahhoz, hogy Johnny átkeresztelkedjen, elfogadva, hogy a lutheranizmus is keresztény vallás. Addig minden pópa az átállást szabta feltételként. Johnny, aki hitét nem gyakoroló családból érkezett, nem értette, miért kellene ezt megtennie amennyiben soha nem volt túlságosan vallásos.     Most már három gyönyörű vörös hajú gyermek szülei, mindannyian egy-egy román és egy-egy norvég nevet viselnek. Ioana csak románul beszél velük, Johnny pedig norvég nyelven. Eleinte a családban angolul beszéltek. Idővel – és pár értelmezési vita eredményeként – úgy döntöttek, hogy egyikük anyanyelve kellene a közös nyelv legyen. S mivel Romániában élnek, természetesnek találták, hogy ez a közös nyelv a román legyen. Az ünnepek megülésére szabályt állítottak fel: egyik évben Norvégiában ünnepelnek, következő esztendőben pedig Romániában. S annak függvényében, hogy éppen hol vannak, a helyi szokásokat tartják. Kisebb módosításokkal.

– Meséltem egyszer a Ioana apjának, hogy milyen báránybordát sütünk hagyományos módon mi karácsonyra – mondja Johnny –, mire ő azt mondta, „Ej, karácsonyra nekünk nem bárányunk, hanem disznónk van”, de húsvétkor báránybordát süt majd nekem, kemencében.

A Ioana családjáról azt tartja, hogy mindig erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy ő jól érezze magát. De ugyanezt mondja Ioana a Johnny szüleiről is. Szerencsések, hogy mindkét család részéről támogatják őket. – A mindennapi élet dolgaiban, mint mit eszünk, mit veszünk fel soha nem volt gondunk – mondja Ioana –, idővel megtanultam, hogy például a gasztronómia terén mi az, amihez Johnny nem tudott alkalmazkodni, s ő is tudja, hogy én mit nem szeretek náluk. A Johnny listáján a kocsonya szerepel, mert szerinte „nincs sós zselé, csak édes, és punktum”. Az ételeken túl még egy vetület van, amihez nehezen tudott alkalmazkodni Johnny Romániában: az adott szóhoz való viszonyulás, főként az idő teltének függvényében.

– Sokként ért, hogy semmi nincs leszögezve míg aznap nem igazolják vissza – mondja Johnny nevetve.

Beszámol több esetről, az egyikben egyik dán kollégájával együtt egy kiadó lakás tulajdonosára vártak, az egy nappal korábban megegyezett időpontban, az viszont nem jelent meg a helyszínen, mondván, hogy nem csengették meg még egyszer a találkozó napján is. Ioana szerint kapcsolatukban nagyon fontos az a tény, hogy felismerik mindenben, mi a tét és nem görcsölnek rá olyan dolgokra, amelyek nem érintik őket. Meg hogy megbeszélnek mindent, beleértve „a hagyományokat, a vallást, a felfogást, mindenfélét”. – Azt hiszem, mi nem nemcsak arra álltunk be, hogy megkeressük azt a bizonyos common ground-ot, hanem arra is, hogy megértsük a másik másságát és elfogadni azt – mondja a lány. Ioana számára a Johnnyt meghatározó dolgok „folyamatos beleszeretést” jelentenek, akként is fogadta el őket, beleérte „az ő norvég ándungjait” is. – Ahogyan mélyült kapcsolatunk, és telt az idő egyre fogékonyabbak vagyunk ezeket a dolgokat észrevenni, bizonyára hamarabb is észrevesszük őket, mert jobban megismertük a gyökereinket – mondja Ioana, megjegyezve, hogy vannak dolgok, amelyekre későbben jött rá a Johnnyval való viszonyban, miután megismerte annak családját és huzamosabb időt töltött Norvégiában.

– Afelé igyekeztünk, hogy megértsük azt, hogy különbözőek vagyunk, csak az újabb különbséggel rendelkezünk.

A kíváncsiság és a nyitottság mindaz iránt, ami a másikat meghatározza tartja össze Ioanát és Johnnyt. Mindehhez hozzájön a gyermekeik számára legmegfelelőbb út megtalálása, beleértve az oktatási rendszer kiválasztásával kapcsolatok döntéseket is. – Boldog és magabiztos gyermekeket szeretnénk nevelni – mondja Johnny. – Akikből önmagukkal megbékélt felnőttek válnak – fejezi be a gondolatot Ioana.   A Common Ground nyolc dokumentumfotóban elmesélt történetet jelent arról a közös terepről, amelyet különböző etnikumú emberek keresik a helyüket. A fotókat Fodor Zsuzsánna, Ioana Moldovan, Andrei Pungovschi, Mircea Reștea és Bogdan Dincă készítette. A Documentaria projektjét a News Spectrum Fellowships és az International Press Institute támogatta. Link a teljes projekthez: https://www.commonground.documentaria.ro/wp/