borús égbolt
szórványos felhőzet
kevés felhő
CFR-dohogó
Biztos nem az egyetlen vagyok, aki gyakrabban indul Csíkszeredából a magyar fővárosba, mint a románba, s így nemegyszer ihletett meg eddig koronás vagy hargitás vonatozásom. Mindkét járat egy külön világ, részben törzs-utasokkal, akiknek bejáratott módszereik vannak például arra, hogyan lehet a nagy közös ülővagonból a fülkés vagonba átkerülni lábat nyújtóztatni, fejet pihenetetni. Mert ugyebár, ha kedvezményes Fortuna-jegyet vásárol az utas, holtbiztos, hogy az állomási jegypénztár gépe a közös vagon valamely helyét sorsolja ki számára, és nem egy kényelmes fülkést...
Ezúttal viszont nem a magyar fővárosba indultam, hanem Bukarestbe, és bevallom, eszembe sem jutott, hogy előre jegyet váltsak, abban a naiv hiszemben, hogy erre csak külföldi utazáskor van szükség. Vasárnap délután volt, nyár közepén, és a kasszánál gyorsan kiderült, hogy nincs jegy. Sem ilyen, sem olyan. Sem helyjegy, sem állójegy, sőt még első osztályú sem, mert csak három vagonból áll a szerelvény, de javasolták, hogy váltsak jegyet az éjjel kettő körüli járatra, áldozzam fel az éjszakámat, és reggelre ott is lehetek. Ezt gyorsan meg is tettem volna – de kiderült, hogy az ablaknál, ahol „csak egy küsdeg lik van ojan formán, mint a mejenképen a csürből a tehénnek enni adogatunk”, nem lehet bankkártyával fizetni, mert nem fér ki a kártyaolvasó. A kártyát be lehet viszont nyújtani a kasszásnak a leírt PIN-kóddal együtt… Mivel nem akarózik megtennem, irány az állomási automata, de mire boldogulnék, visszahívnak, hogy Brassóig van jegy, s ott majd pluszvagonokat tesznek be, és minden nagyon jó lesz. Nem sok idő van gondolkodni, mindjárt érkezik a vonat, indulunk Brassóig. Onnan három szerelvény is a főváros felé tart egy órán belül, nincs ahogy lemaradnunk. És mégis. Brassóban még nagyobb a tömegnyomor, és a pénztáros kétpercenként harsogja, hogy a következő fővárási járatokra hajnali fél háromig nem adnak jegyet, mert nincs, nincs, nincs. Helyette mivel folytathatjuk az utat? Hát busszal, intenek a buszállomás felé, s ott már egyenesen boldogok vagyunk a sikeresen megváltott jegyünkkel, még ha több időbe és pénzbe kerül is így az utazás, sőt a 10%-os oda-vissza utazási kedvezmény igénybe nem vételéért sem kárpótolhat senki.
Végül rendben megérkezünk, de van időm átgondolni minden átélt CFR-s megpróbáltatást: a nagy hideg miatt késlekedő vonatokat, a napokat, amikor a havazás miatt rekedtünk a fővárosban, a világ legbüdösebb budiját, amit az Északi pályaudvaron szagoltam évekkel ezelőtt, a világ legkorruptabb kalauzait és az egyre rosszabb állapotú síneket. Az illetékesek elsősorban a sínekre fogják a rekordkéséseket is, például a 2017-ben jegyzett 4,53 millió percet vagyis 8,6 évet. A központi lapok szerint 2018-ban a CFR egyéb csúcsokat is felállított: elegendő vagon nélküli vonatokat küldött a tengerpartra, a már jeggyel rendelkező több ezer turista szállítására, és olyan járatai is akadtak, amelyek nem álltak meg a kijelölt megállókban.
Biztos mindez hozzájárult, hogy miközben a vasúti utasszállítás leépült, a feketén száguldó mikrobuszok csillaga egyre emelkedett. Az sem merül fel ma már egyetlen diákkirándulás-szervezőben sem, hogy vasúti kocsit béreljen a fél iskolának, amely nemcsak szállítóeszközként, hanem hálókocsiként is szolgál, s úgy járják be az országot – pedig az ötvenes-hatvanas években ez nagyon jól működött. Vannak a CFR-nek most kedvezményei, de sokszor nem is ismerjük, így nem tudunk élni velük. Létezik például kétszemélyes csoportkedvezmény, és jókora kedvezmény jár az online, jó előre megváltott menetjegyekre is. Következőben garantáltan igénybe veszem – persze, ha pontosan tudom, mikor szeretnék indulni. Mert nem holnap…
Daczó Katalin
