Premiernek is nevezhető országos szintű juhseregszemlének biztosít otthont e hétvégén Kászonaltíz. A szervezők nem titkolt célja a vörös­pofájúberke-állomány felmérése, a legkiválóbb tenyészegyedek bemutatása, felleltározása. A miértekről, hogyanokról a kászoni vöröspofájúberke-kiállítás fővédnökét, Tánczos Barnát kérdeztük. [caption id="attachment_75346" align="aligncenter" width="1000"] Tánczos Barna Fotó: Domján Levente[/caption] – Miért esett a választás a berkére? Miért pont a vöröspofájúra? És miért Kászonra? – Akkor haladjunk sorjában. Azért esett a választás a berkére, mert kivételes helyzetben van. Talán a berke az egyetlen olyan fajta, amely határozottan és kimondottan Székelyföldhöz köthető. Köztudott, hogy Székelyföldnek nincs saját ló-, szarvasmarha- vagy szárnyasfajtája, csak olyanok, amelyek a térségre jellemzők: például a pirostarka. De a pirostarka szarvasmarhára, akárcsak egyéb fajtájú lóra, sertésre vagy nyúlra nem tudjuk azt mondani, hogy a bölcsője, a genetikája Székelyföldhöz köthető. A vöröspofájú berke ilyen szempontból viszont kivételt képez, mivel e fajta génállományának 99 százaléka Székelyföldön alakult ki, és ezen belül Kászonhoz kötődik. Egyébként mai napig itt van a legszebb, genetikailag legtisztább vöröspofájúberke-állomány. A kiállítás megszervezésével az a célunk, hogy egyrészt népszerűsítsük a fajtát, megismertessük, bemutassuk e fajta előnyeit, pozitívumait, kialakulásának menetét, történelmét. Másrészt, hogy indítsunk el egy olyan tudatos, következetes tenyésztési munkát, mely révén a fajta hosszú távra is Székelyföldhöz köthető, a tenyésztési szelekcióval a génállomány javítható és letisztulnak azok a tenyésztési programok, amelyek eredményeként egy nemzetközileg is ismert és elismert fajtát tudunk előállítani a kászoni, avagy székelyföldi vörös pofájú berkéből. Ennek érdekében a hétvégén országos kiállítást szervezünk. Minden megyéből megpróbáltuk elérni azokat a tenyésztőket, akik vöröspofájú berkét tenyésztenek, és így abból az ötletből, kezdeményezésből, ami a pásztortalálkozók kapcsán a helyi juhtartó egyesülettől származott, az önkormányzat segítségével egy jóval nagyobb rendezvénnyé növi ki magát. A kiállítással lehetőség teremtődik arra, hogy a gazdák bemutathassák állományuk legszebb egyedeit, de egyúttal tenyésztőként is megmérettessék magukat. A szakembereknek, a tenyésztési munka felügyelőinek, koordinátorainak is jó alkalom, hisz az éves szemlék révén évről évre meggyőződhessenek arról, hogy a fajtajavítás terén jó úton járnak. Ugyanakkor kiváló lehetőség kínálkozik arra is, hogy ország-világnak bemutassuk a Székelyföldhöz köthető vöröspofájú berkét. – Volt korábban már olyan rendezvény, amely kifejezetten csak a vöröspofájúberke-állomány felmérésére koncentrált? – Nem volt. A Kászonokban és Alcsíkon a pásztortalálkozók és a vándor pásztorbot átadása szép múltú kezdeményezés, ám ezeknek a találkozóknak inkább fesztivál jellege volt. A mostani, hétvégi kiállítás inkább a szakmai munkát, az állomány elbírálását és a tenyésztők bemutatkozását helyezi előtérbe, de persze ettől még nem maradnak el a könnyedebb kikapcsolódáshoz elengedhetetlen zenei, kulturális programok sem. – Említette az állomány elbírálását. Kik és milyen szempontok alapján ítélik meg a kiállításra szánt egyedeket? – A prezentált állatok már előválogatáson estek át. Minden tenyésztő állományából az öt legszebb anyajuhot és egy tenyészkost nevezhette, de a kiállításon így is több mint háromszáz berkéről beszélünk. A kiállításra válogatott állomány összeállításában, elő­sze­lekciójában segítségünkre voltak a helyi szakemberek, dr. Rákossy Zsigmond, állatorvos és dr. Fodor Levente hatósági állatorvos. A kiállításon a berkék bírálatában mellettük Koppány Gábor, a gödöllői Haszonállat Génmegőrzési Központ munkatársa, Balázs Judit, a Maros megyei Juhtenyésztők Egyesületének szakembere, valamint Maria Toma, a mezőgazdasági minisztérium állattenyésztési szakigazgatóságának vezetője is részt vesz. A szakemberek javaslata alapján a bírálat komoly, 100 pontos értékelési rács alapján zajlik, figyelembe véve a fajtajelleget, a fejlettséget, a testméretet, az egyöntetűséget, az izmoltságot, a színt, a gyapjút, a kondíciót, valamint az ápoltságot. Olyan igényes pontozási rendszert kívánunk meghonosítani, amely mostanig nem volt jellemző a juhos rendezvényeinkre. Természetesen a szakemberek inspirálódtak más juhos kiállításokból, szakmai rendezvényekből, de azt szeretnénk, hogy ez a pontozási rendszer évről évre arra ösztönözze a gazdákat, hogy a kiállításra a legszebb, legkiválóbb tenyészállataikat hozzák, továbbá büszkeséget és elismerést jelentsen azoknak a gazdáknak, akik ezeken a kiállításokon jó eredményeket érnek el. – A székelyföldi juhos ágazat érzésem szerint az ország más térségeihez képest messze potenciálja alatt teljesít. Mi szükséges ön szerint ahhoz, hogy az ágazat szereplői versenyképesebbek legyenek, minőségi elmozdulást mutassanak fel? – Én nem gondolom, hogy a székelyföldi juhosgazdák az ország más részein élő társaikhoz képest alulmaradnának. A potenciált minden megyében, régióban a legelők mérete adja. Akár a szebenieket, akár a tulceaikat nézzük, sehol sem folyik komoly szakmai alapokra helyezett juhtenyésztés. Románia nem erről híres. A romániai gazdák továbbra is az extenzív tartásmódot részesítik előnyben, azaz a belterjes, istállós tartás helyett a szabad legeltetés adta lehetőségek maximális kihasználására törekednek. Ilyen szempontból nem mondhatom, hogy Székelyföld túlságosan elmaradna. A létszám tekintetében viszont valóban nem vagyunk listavezetők, ami ismét a legelők méretére, nagyságára vezethető vissza. Azt szeretném, ha ezek a rendezvények ráébresztenék a gazdákat arra, hogy ezt a tevékenységet lehet más módon – a jelenleginél jobban, sokkal profibban – is csinálni, és az extenzívről akár az intenzív tartásmód felé is elmozdítaná az ágazatot. Például azoknak a bárányoknak a hizlalása terén, amelyeket értékesítésre szánnak, de érvényesülhetne a minőségre törekvés a tejbegyűjtés, -feldolgozás és -értékesítés összehangolása terén is. A mostani kiállítás e téren akár kezdet is lehet, hisz a minőségi tenyészállomány mustráját a minőségi kosok, berbécsek pontozása követheti. Ennek ismeretében pedig előnyben lehet részesíteni gazdákat, nyájakat, génállományt akkor, amikor a vöröspofájú berkét szebbé, jobbá, hatékonyabbá akarjuk tenni. Domján Levente