Hirdetés

Bükkhavaspataka - Épülnek az új hidak

HN-információ
Árvízvédelmi és esztétikai szempontból is fontos munkálatok kezdődtek március 16-án a Gyi­mes­középlokhoz tartozó Bükk­ha­vaspatakán, a 127A jelzésű megyei úton. A tavaly nyári esőzések következtében három hidat is megrongált az ár. A két héttel ezelőtt elkezdett munkálatok várhatóan idén októberben zárulnak. [caption id="attachment_46990" align="aligncenter" width="1000"] Az építkezést tekintették meg az elöljárók. Szoros határidő Fotó: László F. Csaba[/caption] Tegnap a helyszínen győződhettünk meg arról, hogy a munkálatok rendben folynak, az ideiglenes híd az augusztus végi árvíz óta változatlanul használatban van. A most épülő három vasbetonhídból az egyik 12 méter, a második 8,5 méter, míg a harmadik 10 méter hosszúságú lesz. Mindhárom esetében biztosítják majd a kétirányú forgalmat, illetve mindekét oldalon járdát is építenek a gyalogosok számára. A három híd megépítésének összértéke 1,6 millió lej, ebből mintegy 1,2 millió lejt a kormány árvízvédelmi programjából biztosítanak, a maradék összeget a megyei tanács saját költségvetéséből állja. Az árvizek egyébként nemcsak a hidakban, hanem az útszerkezetben is kárt tettek korábban, ezért már tavaly ősszel megerősítették ezt a szakaszt, hogy addig is biztonságosan közlekedhessenek a településen – tudtuk meg a helyszínen érdeklődve. A kivitelezési szerződésben héthónapos határidőt szabott meg Hargita Megye Tanácsa, ezek szerint a hidaknak idén október közepéig használható állapotban kell lenniük. A kivitelezőnek ugyanakkor a patak és környékének területrendezését és partvédelmét is be kell fejeznie. A tervezést és a munkálatokat ugyanaz a Via Pont Invest Kft. nevű Iaşi megyei cég végzi, amely a Csíkcsicsóhoz tartozó oltfalusi hidat is építette, de a rosszul elvégzett munkálatok miatt a megyei tanács még a befejezés előtt szerződést bontott velük. – Bízom benne, hogy ebben az esetben a cég jól végzi majd a munkát, mert az is probléma, hogy nem tudtunk a csicsói híd építésének a végére érni. Ezért is nagyon szoros határidőkkel dolgozunk, és ha nem tudják tartani azokat, akkor szerződésbontásra és büntetésre is számíthatnak. De úgy látom, nekifogtak dolgozni, tehát ha a mérnök-felügyelővel és a tervezővel megfelelő lesz az együttműködés, akkor időben elkészülhetnek – reménykedett Borboly Csaba. A megyeitanács-elnök emlékezetett arra, hogy korábban sokkal szűkösebb és nehezen használtható hidak voltak Bükkhavaspatakán. Az újaktól pedig azt várják, hogy szebbé, rendezettebbé teszik a faluképet, és természetesen biztonságosabb körülmények között élnek majd az itt lakók. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!