Hirdetés

Budapestről Csíkszeredába: Megtartanák pályaelőnyüket

HN-információ
Ahhoz hogy megtarthassa pályaelőnyét, mindkét hétvégi meccsét be kell húzza a Csíkszeredai Sportklub a Ferencváros-Telekom ellen a jégkorong Erste Liga elődöntőjében. A két budapesti meccs után 1–1-re állnak a felek összesítésben. Két, egymás elleni elődöntő meccsen már túl van a Csíkszeredai Sportklub és a Ferencváros-Telekom a jégkorong Erste Ligában. A két mérkőzés szöges ellentéte volt egymásnak. Az elsőn a Sportklub, a másodikon a Ferencváros állt hadilábon a gólszerzéssel és a helyzetkihasználással. A két csapat között észrevétlen a különbség. Egy szinten vannak, és ezt az elmúlt két meccsen is bizonyították. Kétségkívül nagy tempóban, kevés hibával tudnának játszani. Ráadásul remek kapusteljesítmény segíti a mezőnyjátékosokat. A rájátszás során már-már közhely, hogy az előbbi meccset gyorsan el kell felejteni, függetlenül az eredménytől és a játéktól, és azon nyomban a következőre kell koncentrálni. Így vannak ezzel a két csapat játékosai is. Ugyanakkor kérdés, hogy a felek által diktált nagy tempót, tele ütközésekkel ki fogja jobban bírni erőnlétileg. Elviekben mindkét csapatnak bőven megvan a négy sora. Ugyanakkor a szerdai meccsen érezhető volt Kulmala – bordasérülést szenvedett az elődöntő első meccsén – hiánya a Ferencvárosnál. Ugyanez nem mondható el a Sportklubnál, ahol Maylan és Yellow Horn sérülés miatt nem tudják a kék-fehéreket segíteni. Kérdés ugyanakkor még az is – lapzártánkig nem derült még ki –, hogy a zöld-fehérek 77-ese, Ellerby, az eltiltottak közé fog-e kerülni, avagy nem. Történt ugyanis a második meccs 43. percében, hogy Ellerby korong nélkül csúnyán leütközte a Sportklub 29-esét, Részegh Zsoltot, aki nem tudta folytatni a játékot. Tettéért mindössze két percet kapott, de figyelembe véve a körülményeket, és hogy sérülésokozás lett a vége, nem lennénk meglepődve, ha a Fegyelmi Bizottság egy meccsre eltiltaná az egyébként 218 NHL-meccses, kőkemény játékost. Az viszont biztosan aláírható, amit Fodos Szabolcs, a Ferencváros mestere nyilatkozott a második meccs után: „A két mérkőzés alapján abszolút igazságos, hogy egyenlő állásról folytatjuk a párharcot.” A kiegyenlített párharc szombaton és vasárnap folytatódik Csíkszeredában, majd jövő kedden költözik vissza Budapestre az ötödik meccsre. Egyelőre ennyi a biztos. Az Erste Liga elődöntő másik ágán valamivel egyszerűbb a helyzet, hiszen a Debreceni DEAC mindkét brassói meccsét behúzta a Corona ellen, és ugyancsak szombaton és vasárnap hazai pályán vívhatják ki a továbbjutást. A Corona szakvezetése, illetve a klub elöljárói viszont nem a jégkoronggal vannak elfoglalva, hanem a játékvezetéssel. Már a Vasas elleni negyeddöntő párharc során, lépten-nyomon, problémáztak e tekintetben. Ám a legutóbbi DEAC-meccset követően ez még nagyobb hullámokat kavart. Ez a párharc is a jégen fog eldőlni, mint a többi… Erste Liga, elődöntő 3. mérkőzés, március 20., szombat: Debreceni DEAC – Brassói Corona (16.05), Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom (18.30). 4. mérkőzés, március 21., vasárnap: Debreceni DEAC – Brassói Corona (16.05), Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom (18.30). 5. mérkőzés, március 23., kedd: Ferencváros-Telekom – Csíkszeredai Sportklub (21.00).


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!