erős felhőzet
Botladozni a hagyatékban
Kommunizmus. Történelemórán, szüleim, nagyszüleim visszaemlékezéseiben sokat hallottam erről a korszakról. Mai, modern látásmóddal elég nehéz elképzelni a cukorért, különböző élelmiszerekért órákon át várakozó emberek sokaságát. Pedig valóság volt az is. A diktatúra megkötözte az emberek kezét, víz helyett propaganda folyt a csapból, és nagyon vigyázni kellett a szavakkal, a véleményekkel.
De ennek már vége, ugyebár, senkit nem félemlítenek meg koholt vádakkal… ugye?
Vicces, hogy az embernek napjainkban is olyan érzése támad, mintha valahol elakadt volna a dübörgő, demokráciát szállító vonat Romániában. Talán azért, mert így van. Szerintem már induláskor lekapcsolták a szerelvényt, de mi azóta is várjuk, hátha mégis befut valamelyik csíki megállóba. Igen, közel harminc év késés, egy jobb rendszer ígéretével, amelyet talán még a dédunokáink sem érhetnek meg. Nevetséges állapot ez, és talán nem lesz változás soha.
Engem talán nem is az idegesít fel leginkább, hogy úton-útfélen elnyomják a kisebbségeket az országban, hanem az, hogy a legnagyobb nyugalommal, arrogáns vigyorral tehetik meg mindezt. A zászlóüldözés már röhejesen mindennapi lett, meg sem lepődnénk, ha holnapután törvénybe iktatnák a trikolor-párnahuzat kötelező használatát. Akkor aztán álmodni is csak sárga, kék, pirosban szabadna, és járhatnánk terápiára életünk végéig.
Hallották, hogy a rendőrség rászállt az Emi-tábor azon résztvevőire, akik Nagy-Magyarország térképével díszített pólót viseltek vagy Árpád-sávos zászlót lobogtattak? Demokrácia jelszó alatt még az öltözködést is korlátoznák, mintha pár szórakozó fiatal csak úgy, heccből visszacsatolhatná Erdélyt Magyarországhoz. Na, akkor aztán tényleg nagyot nézne mindenki!
Sokan mennek ki Nyugatra. Nem csoda. Itt is halad(hat)nánk, ha nem esnénk hasra folyton a diktatúra hagyatékában, és emiatt nem szorulnánk orvosi ellátásra ebben az önmaga paródiájává váló rendszerben.
Keresztes Bea
.jpg)
