borús égbolt
Boldog(abb) időkre várva
Írjál valami marhaságot poénokkal – igyekezett ötletekkel segíteni a jegyzetíráshoz derék fotós barátom a reggeli gyűlés után. Könnyű azt mondani! A marhaságot írás még csak megy, de kevés annál nehezebb feladatot tudok elképzelni, mint amikor az emberfiának rendelésre kell viccesnek lennie.
Pláne mostanában nehéz viccesnek lenni, amikor csőstül jön a baj. A járvány negyedik hulláma az úr, mozgásterünk korlátozott. Ráadásul az ember nem sokat tehet ellene. Leszámítva, hogy átkozódik egy kicsit, ha ugyan nem unja már az átkozódást is. Bukarestben a politikusok a tragikomédia szintjére züllesztették a parlamenti demokráciát. A magyarországi köztévé Munkaügyek – IrReality Show című sorozatából idézve mindössze annyit tudok hozzáfűzni: ezúton is gratulálok! Olyan időket élünk, amikor még a humor is megkeseredik a szánkban.
Így kell ezt csinálni jó politikus módra. Mikor az ország nyakig ül valamiben, és már csak annak tud örülni, hogy legalább nem hullámzik, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy hatalmi játszmákat kell játszani. Bizonyos szempontból érthető: az ország vezetőinek legalább addig sem kell szembesülniük a ténnyel, hogy baj van, kormányozni kéne. Lassan mindeggyé válik, hogyan. Elvégre az ország életének bármilyen pocsék szervezése még mindig jobb választás, mint a teljes káosz. Leszámítva persze, ha rendelkezünk a megfelelő kapcsolatrendszerrel és tőkével ahhoz, hogy kiválóan tudjunk a zavarosban halászni. De attól tartok, ez kevesek kiváltsága.
Persze attól még valahogy csak lesz, mert ahogy a jó öreg közhely is tartja: olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna. Ettől még nyilván semmi szívderítő nincs abban, ha kénytelenek vagyunk a közhelyekhez menekülni, ha valami pozitívumot, biztatót is szeretnénk mondani.
Panaszkodni ugyanis mindig volt és mindig lesz miért. Ez a legkönnyebb. Okosat mondani ellenben annál nehezebb. Mert mit tehetünk mi, egyszerű átlagpolgárok? (Tudom, sokak szerint az újságíró se nem egyszerű, se nem átlagpolgár. Pedig valójában nagyonis az. Járjanak utána, ha nem hiszik!) A jelenlegi helyzetben a kérdés költői. Azért költői, mert a válasz teljesen triviálisnak tűnik. Hacsak a háziorvosunk másként nem rendelkezik, akkor ugyanis annyit tehetünk, hogy elmegyünk és beoltatjuk magunkat. Ez minden. De nem kevés. Kedden fotós kollégámmal felvettük a harmadik oltást is. Két Astra Zeneca után egy Pfizert. Legalább rajtunk nem múlik. Mellékhatása ezúttal csak annyi volt, hogy nem aludtunk jól, és a reggeli órákban kicsit a szubjektív időérzékelésünk is változott. Hosszabbnak tűntek a percek, mint valami lassított felvételen. De ennyit meg simán kibír az ember.
Csak jönne el már az az időszak, amelyet Zorán annak idején „boldog idők”-nek nevezett. Igaz, jobban belegondolva az a dal is kicsit cinikus, és nem kicsit ironikus. Addig is jusson eszünkbe Tuskó Hopkins – Rejtő Jenő regényhőse –, aki bármilyen szorult helyzetben biztatni tudta barátait: fel a fejjel! Ennek a járványmizériának is vége lesz egyszer. Addig meg legalább néha-néha szórakoztassuk egymást. Találjunk ki olykor-olykor valami marhaságot poénokkal.
Kiss Előd-Gergely
