Hirdetés

Biró Bikali Éva festői világa

Biró Bikali Évát hosszú éveken keresztül a székelyudvarhelyi Kincstár vezetőjeként ismertem. A néha lelketlen számok és szigorú pénzügyi törvények, szabályok betartása, a fegyelmezett munka mellett egy jó ideje látjuk őt képzőművészeti körökben, kiállításokon, táborokban is, mivel 2014-től a festészet felé fordult, elkezdett festeni, először akvarellel kísérletezett, és az utóbbi években szabadideje jelentős részét családja mellett festéssel és rajzolással töltötte. Kipróbált szinte minden műfajt és technikát, rajzolt grafittal, szénnel, olajpasztellel, festett akrillal és olajfestékkel számos képet.

Kovács Árpád
Becsült olvasási idő: 14 perc
Biró Bikali Éva festői világa
Portrékból és absztrakt képekből nyílt kiállítás Székelyudvarhelyen Fotó: Kovács Árpád

Kíváncsisága, nyitottsága, a tanulni vágyás nemcsak a jogi, gazdasági ismereteinek bővítését szolgálta, hanem a festészetben is jelentkezett. Ahhoz, hogy elmélyült tudást szerezzen és még nagyobb betekintést nyerjen a festészet világába, beiratkozott a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola grafika–festészet szakára, amit sikeresen elvégzett, majd a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem festészeti szakára felvételizett, ahol idén sikeresen diplomázott, aktív munka, napi festés és a család mellett, ami úgy gondolom, egy kivételes utat fémjelez Biró Bikali Éva esetében, ami egy jó példa arra, hogy jó képességekkel, odaadással, akaraterővel, szorgalommal, hittel képesek vagyunk megvalósítani álmainkat, és azt a magunk, családunk, környezetünk javára tudjuk fordítani.
Biró Bikali Évát 2023. november 16-án, a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban köszöntöttük a Csend-Érték címet viselő egyéni kiállításán, ahol felelevenítettük festői pályájának kezdetét, amikor a templomokat kezdte el megfesteni pasztell technikával, halvány színvilággal. Férje sóváradi kötődésű lévén, Sóváradot vette szemügyre, a régi megmaradt portákat festegette, eleinte csak vízfestékkel, majd akril festékkel, és ezzel erősödni kezdtek már a képek, magabiztosabb lett, fejlődött Éva szemlélete.


Hirdetés


Klasszikus értelemben vett tájképeket nem festett, de kiváló falu- és városrészleteket festett, jól ábrázolva és láttatva a térhatást, színeket, az épületek struktúráját, karakterét, gondolok a Darócról készült festményére a gyönyörű tornyokkal, a szász építési stílusjegyekkel, egy másik képe Segesvár – mondanom sem kell a hatását –, és ezek a képek másokkal együtt, a kibédi parasztházakkal, portákkal szerepeltek a kolozsvári művészeti múzeumbeli kiállításán 2020 júliusában. 
A keresztúri kiállításon domináltak a csendéletek. Évának sok csendélete van, kedveli ezt a műfajt, ahogyan az általa nagyra becsült Cézanne is kedvelte a csendéleteket. Van itt a kiállításon is egy kiváló, amit lehet Cézanne-hoz hasonlítani, ha nem is annyira az élénk színek miatt, mint inkább a nyugalom, a rendezettség, a szépen elmosott kontúrok, a fény-árnyék hatás, a nagyon jól megszerkesztett kompozíció miatt, vagy ahogyan a citromok életre kelnek a szamovár mellett, megszégyenítve a nagy flamand festőket is akár. De a csendéletek között dominálnak a virágcsendéletek, Biró Bikali Éva többeknek is címet ad, például a lakásában láttam a Karácsony címűt, amelyen a gyönyörű, virágos korsó színültig van virágokkal, középen fehér liliommal, ami a Megváltó születésének, az új életnek a szimbóluma. 
Dominálnak tehát Éva festészetében a csendéletek: bazsarózsás csendélet, különböző vázákkal, kancsókkal, van kék kancsós, vörös háttérrel, fehér vázában napraforgókkal, van, amelyikkel a tavaszt várja, van, amelyiknek címet ad: Az ősz rózsái, egy másikat nőnapra ajánl, egy harmadikkal jó reggelt kíván, sőt a mályvavirágos csendélethez egy Aranyosi Ervin-idézetet társít, amelyet így ajánl: „A nyári nap sugaránál kinyílott viráguk, / életre kelt, teljesedett elképzelt világuk. / Mályva színű, kis virágok egy napon kinyíltak, / és az élet naplójába fejezetet írtak…”

Biró Bikali Éva: Hermelines hölgy                                                                                                                                                                   Olaj, farost, 50 x 40 cm, 2021


A virágcsendéletek mellett a keresztúri kiállításon láthattunk csendéleteket gyümölccsel, almákkal, szőlővel, körtékkel és hagymával, lámpával, órával, könyvvel, szép részletekkel, szép színekkel, szép kompozíciókba foglalva.
A székelykeresztúri kiállítása után nem sokkal, 2023. december 7-én nyílt újabb kiállítása Biró Bikali Évának, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén, ahol Bartalis Izabella igazgatónő köszöntötte a látogatókat. Az udvarhelyi tárlaton már a portrék és az absztrakt képek voltak túlsúlyban. Éva első portréi a sóvidéki emberekről készültek, Sóvárad ismert arcai elevenednek meg vásznain, akik ott éltek a faluban. Így festette meg Sánta Ferenc pipakészítő portréját, Király Csaba faragó portréját, majd Abodi Béla bácsit, az énekest. Ha a portrékat elemezzük, megjelennek előttünk a karakteres székely arcok, erős arckifejezéssel, bajusszal, zsinóros posztókabáttal. A Csíksomlyó arca című képen egy nagy bajuszú idős embert láthatunk, benyomott kalappal, melegebb, oldottabb háttérrel, és nagyon jól átjön a képen az a bölcsesség, élettapasztalat, ami ezekre az idős székelyekre oly jellemző. Az oroszhegyi Bálint Irén olajtechnikával készült portréja Ádám Gyula ikonikus fényképe nyomán készült, amelyen egyaránt felismerhetők az érett itáliai reneszánsz képszerkesztési elvei és a bölcsességet sugárzó, rejtélyes megoldások. Ugyanakkor témájában és műfajában – akarva, akaratlanul – közeli rokonságot mutat a kiskunhalasi Thorma János Múzeum Fotótárában általam is látott Janó Ákos-fényképekkel, amelyeken az egykor élt és ábrázolt arcok a közösségi emlékezet részévé váltak. A Gazdagság című képen egy idős asszony törékeny alakja jelenik meg, valami kék gyógynövény van a kezében, ez nagyon harmonikus az anyóka élénk kék, talán picit homályos szemével, látszik az az elégedett arc, a tiszta tekintet és az, hogy ő „ennyit” tud adni. Kiemelkedik még András Csaba festőművész portréja, amelyen Éva jól „elkapta a karaktert”, mint ahogyan a szalmakalapos székely portréjánál, vagy Törőcsik Mari esetében, akinél jól visszaköszön a karaktere, a személyisége, az, hogy valaki volt, aki képes volt megvalósítani önmagát és nagyon sokat adott az embereknek. 
Az utóbbi időben Éva előszeretettel fest gyerekportrékat, sőt az unokáit is megfestette. Az olajpasztellel festett portrékon jól visszaköszön a gyerek önfeledt öröme, mosolya, bája, ezeket nagyon jól meg tudja ragadni Éva, főleg a tekintetüket – ez izgatja most, hogy hódolhat ennek a lüktetésnek az arc mintázásakor.
Biró Bikali Éva a portréfestést – ami egy rendkívül nehéz műfaj – nemcsak a székelyek megmintázásában, megörökítésében próbálta ki és valósította meg, hanem a legnagyobb festők legnagyobb alkotásait interpretálva is. Gondolok itt Éva nagy kedvencére, Munkácsyra, akinek Ásító inasát kitűnően reprodukálta, mint ahogy a Rőzsehordó nőt is, amely magában foglalja a 19. századi nagy francia festők táj- és figurális ábrázolásainak nemcsak fogalmi ismeretét, Munkácsy szintetizáló és összegző képességét, hanem a képek kivitelezésének és megfestésének bátorságát, ami csak nagy elméleti tudással és gyakorlati tapasztalattal lehetséges.
A nagy festők interpretálása jól megy Biró Bikali Évának, és ezek a tanulmányok, festmények annyira jól sikerültek, hogy majdnem össze lehetne téveszteni az eredetikkel, gondolok itt Vermeer Máriájára vagy Leonardo Da Vinci Hölgy hermelinnel című kepére, ezzel úgy került kapcsolatba, hogy témát kellett választani az egyetemen és utánaolvasott, hogy a nőiesség jelképe a hermelin, nagyon szép leírások vannak róla, aminek a szimbólumai: a mérsékletesség, fegyelem, tisztaság, belső nemesség, nőiesség – nagyon illik Évára.

Biró Bikali Éva: Rőzsehordó nő                                                                                                                                                                       Olaj, farost, 50 x 60 cm, 2020


Az udvarhelyi kiállításon a portrék mellett számos absztrakt képet is láthattunk Biró Bikali Évától. Egyetemi évei alatt többnyire realista képei születtek, de ezek mellett szükségszerűen megjelennek már az elvontabb témák és újszerű technikák, amivel már a határait is igyekszik feszegetni. Színes színvilága átalakult, visszaszorul, előtérbe kerültek a színes szürkék, amelyek használatához különösen vonzódik. A mély belső érzéseket sugalló nagy méretű vásznak az államvizsgára készültek, és ez a folyásos technika az absztrakt expresszionizmus stílusát követő Pollokot juttatja eszünkbe, ő teremtette meg ezt a technikát, érdekes nagyon, hogy milyen nyomot hagynak a vászonra felhordott festéknyomok, ezt nevezhetjük tasizmusnak, de mindenképp absztrakt kísérletek, mivel a festéket a földön lévő vászonra csöpögtette, csurgatta, fröcskölte és öntötte, és így meglepő konfigurációkat alkotott. A Költözés című képénél öntötte a festéket, és ez a pillanatnyi érzelmi hatást tükrözi, ami Évában van, és azt vitte a vászonra elvont formában, ebből írta az államvizsgadolgozatát.
Voltak további kísérletezések, például, ha a parkban lévő göcsökre gondolok, azokat lefotózta és sorozatban próbálta interpretálni, több mint száz vázlatot készített. Egy nagy kihívás és egy nagyon nehéz feladat különben, hogy a tájképeket vagy a különböző falurészleteket hogyan lehet absztraktba átvinni, tanárai próbálták rávezetni arra, hogy a tájképből, amit lát, azt vigye rá a vászonra a csurgatásos technikában, hogy absztrakt hatást keltsen.
Kiemelném a nagy méretű absz­traktok közül a Vajúdást, a Csendet, a Reményfoszlányokat, a különböző élethelyzetekből fakadó érzelmek tükröződését, a forma nélküli kompozícióban mégis kirajzolódó elvont kereszteket. A Forrásközpont folyosóján kiállított absztraktok közül az Erdőrészlet különös, kellemes színeivel a legszebb őszi kirándulásainkra emlékeztet, mint ahogyan az Őszi árnyak is. A Végtelen mezők és az Alkonyat napsugarai a legszebb tengerpartokat, napkeltéket és napnyugtákat idézi fel bennünk, ahogyan a Tavaszodik című képe az örök remény és újrakezdés szép érzéseit éleszti újjá, gyönyörű, egymást kiegészítő színekkel és részletekkel.
Biró Bikali Éva számára a festés egy nagy öröm, ami fenntartja őt a víz tetején, valahol egy olyan világ, amiben ki tud teljesedni. Festés közben megszűnik a külvilág, eltompul a világ zaja, az alkotás csendjének csodálatos és felemelő pillanatait éli át, ami lassan a lételemévé válik. A képek szemlélőiként mi is jól érezhetjük magunkat.  



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!