Bezárt a korondi oltóközpont

HN-információ
Bezárta kapuit a korondi oltóközpont, amely közel egy éven át fogadta a koronavírus elleni védőoltásra jelentkezőket. A létesítményt a helyi kultúrotthonban rendezték be, fő céljuk pedig az volt, hogy lefedjék a Sóvidéket, hogy az ott élőknek ne kelljen Székelyudvarhelyre vagy Erdőszentgyörgyre utazniuk az oltás felvételéhez. Tíz hónapos tevékenység után meghatározatlan időre felfüggesztette tevékenységét a Korond központjában működő oltásközpont. Katona Mihály polgármester elmondta, több oka is van annak, hogy a bezárás mellett döntöttek. Többek között azért, mert az utóbbi időben jelentősen megcsappant az érdeklődők száma, az épület fenntartásának költségei pedig jelentős anyagi terhet jelentenek a helyi önkormányzatnak. Ennek ellenére az oltóközpont bezárásának legfőbb oka, hogy tavasszal elkezdődnek az egészségügyi központ épületének felújítási munkálatai, így az ott működő családorvosi rendelőket és a fogorvosi rendelőt is a Páll Lajos Művelődési Otthonba költöztetnék át. Mivel az épületnek két szárnya van, külön bejárattal, így a kulturális élet újraindítására is lenne lehetőség, hiszen a színpad és a nézőtér is felszabadulna. Ideiglenes bezárás A polgármester hozzátette, nem mondtak le teljesen az oltóközpontról, amennyiben találnak egy másik, az elvárásoknak megfelelő helyiséget, újraindítják a tevékenységet. – Nem mondtunk le teljesen az oltásközpontról, egyeztettünk már a közegészségügyi igazgatósággal, és azon dolgozunk a jövőben, hogy találjunk egy olyan épületet, ahol újra berendezhetjük és megnyithatjuk. A felszereléseket nem szállítják el, ami az övék volt, és ami az önkormányzaté, azt sem pakoljuk el, hogy hamar lehessen átköltöztetni, ha úgy adódik – fogalmazott az elöljáró. Katona Mihály ugyanakkor megköszönte az oltóközpontban dolgozóknak a majdnem egy évig tartó áldozatos munkájukat. Közel 11 ezer embert oltottak be A korondi oltásközpont 2021. március 1-jén nyílt meg, akkor hónapokig igencsak nagy népszerűségnek örvendett. Naponta 60–120 között mozgott az oltást igénylők száma – tudtuk meg Miklós Johannától, az oltásközpont adminisztrátortól. Elmondta: júniusig töretlen volt az érdeklődők száma, a nyári hónapokban azonban jelentősen visszaesett az oltakozási kedv, de nemcsak náluk, hanem országos szinten is. – A nyári hónapok alatt volt egy pangási időszak, ekkor is voltak időszakok, amikor nem volt nyitva az oltásközpont, viszont volt ügyeletes, akit fel lehetett hívni, ha valaki igényelte az oltást – mondta az adminisztrátor. A nyári hónapok alatt egyébként több kiszállást is szervezett a környéken az oltóközpont személyzete, és a szomszédos községek településein, helyben adták be a lakosoknak a koronavírus elleni vakcinát. Októberben, a járvány újabb hullámának megérkezésével ismét emelkedett az oltásra jelentkezők száma, ami kitartott december közepéig, ezt követően pedig újból drasztikus visszaesést tapasztaltak – részletezte Miklós Johanna. – Az oltóközpontban két váltásban hat személy tevékenykedett, viszont a csapat nem bomlott fel a zárást követően sem, ha újra nyitásra kerül sor, mindenki végzi majd az eddigi feladatát – tette hozzá az adminisztrátor. A korondi oltóközpontban az elmúlt tíz hónap alatt 10 801 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, a legtöbben a környező községekből, illetve Szovátáról érkeztek, viszont a megnyitást követő első hónapban az ország különböző nagyvárosaiból, Bukarestből, Nagyszebenből, Kolozsvárról is voltak oltásra jelentkezők.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!