Csíkszeredába látogatott október 10. és 13. között Szörényi Levente, a Kossuth-díjas zeneszerző. Barátja, Antal Tibor lemezbemutatójára érkezett, és ebből az alkalomból lapunknak is nyilatkozott a neves művész. − Mi csábította Önt ide, Erdélybe? − Én inkább úgy kérdezném, hogy ki. Konkrétan most Antal Tibi lemezbemutatójára kaptam a meghívást. Májusban is jártam itt, ami csodálatos élmény volt. Szekérrel körbekerültük a teljes Gyimesfelsőlokot. Hosszú évtizedes színpadi hangoskodás után mennyire csodálatos érzés a fenyves dombok között sétálni. Annyira kicserélődik itt az ember. Valójában mindenkinek szüksége van az ilyen szellemi, lelki kikapcsolódásra. Azt, hogy leginkább mi húz közel érzelmileg ehhez a vidékhez, nem igazán tudom megmagyarázni, de talán nem is kell. Az ember hajlamos nem törődni úgy igazán a családdal a sok turné miatt. Viszont pár éve, mikor meghalt anyánk, ránk dőlt a dokumentáció. Nagymamánknak, aki a Liszt Ferenc Zeneakadémián zenetanárnő volt, volt több családi irata. Az eleje gyakorlatilag úgy kezdődött, hogy a legenda szerint…. Nahát, a legendák hordoznak igazságokat is, esetleg elfelejtett dolgokat. És a legenda szerint, ahogy nagymamám leírta, Csíkország környékén volt két család, akik egymással harcoltak valamilyen hegy miatt. Ebből az ágból bontakozik ki a családfa, amelyben mi is benne vagyunk. Erre büszke vagyok. − Az erdélyi magyar közösségnek nagy élmény volt a csíksomlyói István, a király, valamint a csíkszeredai Illés-koncert. Ön hogy emlékszik ezekre? − Két olyan esemény, amely felejthetetlen számunkra. Az Illés-koncerten, a Taps térre kiálltunk, és egyszer csak durr, leszakadt az ég. Másfél órán keresztül esett az eső. De persze a zene és az öröm volt a lényeg. A csíksomlyói István, a királyról nehéz beszélni, mivel számunkra is döbbenetes élmény volt. Sosem felejtem el, a színpad és a hangosítás közt ültem, hogy tisztes távolságból lássam és halljam az előadást. Kacagtam, hogy a több száz ember énekét sokkal jobban hallottam, mint a színészekét. Ekkora kórust még soha életemben nem hallottam. Óriási élmény volt. − Antal Tibor azt nyilatkozta, hogy Ön fedezte fel őt. − Igen. A jászberényi csángó fesztiválra mentem Kallós Zoli bácsival találkozni. Ha jól emlékszem, 1992 nyarán lehetett. Mondom Zoli bácsinak, hogy a történet szerint van egy pásztorlegény, és egyik tehenének vérzik a lába, amelyet a földből kiálló kard okozott. Amikor a legény meglátja, magához veszi és elviszi Attilához. Kérdem, nem tudna egy jó hangú kisfiút, aki eljátssza a szerepet? Azt mondja, hát van egy, épp ott énekel a színpadon. Én akkor a Tibivel nem is találkoztam, Zoli bácsi által juttattam el neki a kottát is. Most mutatta meg nekem is, hogy a kottába az énektanárnője belerajzolta, hogy mikor kell levegőt venni. Ez valami elképesztő volt. Amikor a ráéneklésre jöttek, Budapestre, akkor találkoztunk először. Megnyomtuk a piros gombot és elindult a felvétel. Amikor véget ért, mondtam a srácoknak, hogy ezt akár meg is hagyhatnánk, de nem szeretném, hogy egy 14 éves elszemtelenedjen. Így mondtam Tibinek, hogy a biztonság kedvéért vegyük fel még egyszer. Még egyszer fölénekelte, hibátlanul, de persze az első változatot tartottuk meg. Elképesztő volt, látszott rajta, hogy magabiztos, és ő ezt tudja és szereti is. Sok idő elteltével egyszer csak csöngetnek nálam otthon, Pilisszántón. Hát elcsodálkoztam, hogy honnan tudják a pontos címem, és kiderült, hogy a helyi postástól érdeklődték meg. − Az a hír járja, hogy végleg felhagyott a zenével. − Magával a zenéléssel nem lehet felhagyni, csak az intenzív koncertezéssel. Ebből az életvitelből nem lehet csak úgy kiszállni. Az embernek jólesik, amikor fölcsattan a taps egy dal után. A legutóbbi, másfél évvel ezelőtti Fonográf-koncertre is egy teljes hónapot próbáltunk. Így öregkorban nem úgy bírja az ember a terhelést. Az más kérdés, hogy marhául jól sikerült a koncert. Az elmúlt néhány évben a Vujicsics együttessel évente három-négy koncertet is szoktunk rendezni. Tehát nem mondtam le teljesen a muzsikálásról, és ha most hazaérek, javasolom, adjunk ki egy ajándéklemezt karácsonyra ebből a repertoárból. − A beat korszakhoz képest átalakult a könnyűzene. Lát értékeket, esetleg kifogásolnivalókat a mai könnyűzenében? − Nem hárítani akarom a dolgot, de a YouTube-on meg lehet találni Legenda Hévízen című 20 perces interjúmat, és annak a végén nagyon hosszasan beszélek róla. Egyébként nagyon elkeserítő véleményem van. − Hogyan vélekedik, független értelmiségként van értelme megszólalni a közéleti kérdésekben? − Ha konkrétan akarnék képviselni dolgokat, elmennék politikusnak. Szépen fölkészülök, csinálok egy kampányt és beülök a parlamentbe. Amúgy meg, ha kérdeznek, elmondom a véleményem. Látom az interneten, néha hogy folyik a mindennapi politizálás, főleg név nélkül, ami szerintem nagyon primitívvé teszi az embereket. Hagyni kell a politikusokra, elvégzik ők maguk. Ami a lényeg, hogy ezt a maradék hazát meg kell tartani. Minden áron. Ez a szigorú véleményem. És úgy néz ki, hogy ez fog is menni minden nemzetközi zsarolás ellenére.

Szilágyi Dalma