Hirdetés

Nagy István magyar agrárminiszter: Nehéz dolguk van a méhészeknek

HN-információ
Az első csíkszeredai Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny díszvendége volt a hétvégén Nagy István, Magyarország agrárminisztere. A tárcavezetőt az esemény mellett a Közös Agrárpolitikáról kötött megállapodásról és a biogazdálkodásról is kérdeztük. A méhészként is tevékenykedő szakminiszter lapunknak adott interjújában – uniós szintű beporzási támogatás bevezetését sürgetve – az ágazat nehézségeire is kitért. – Mi az első benyomása a csíkszeredai Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyről? Milyen kezdeményezésnek véli? – Őszintén szívből gratulálok a szervezéshez. Az, hogy 1082 mintát zökkenőmentesen elbíráltak, az eredményhirdetés ünnepi körülmények között megtörtént, mindenképp emeli a pálinka nívóját. Az esemény azt is segíti, hogy emelkedjen a pálinkakészítés színvonala is. Hiszen az emberek büszkék, a legjobb tudásunk szerint elkészített terméket hozzák ide, jövőre még ügyesebbek lesznek, még inkább odafigyelnek. Minél jobb a pálinka minősége, annál jobban jár a fogyasztó is. – A napokban sikerült megállapodni az új Közös Agrárpolitika vitás kérdéseiről. Milyennek értékeli a megállapodást? – Nagyon hosszú vita előzte meg. Tavaly októberben az agrárminiszterek tanácsa sikerült egy kompromisszumot kössön, amely a versenyképességet és a teremtett világunkért érzett felelősséget is egyaránt fontosnak tartotta. A szabály az, hogy meg kell egyeznünk az európai parlamenttel is, tehát trilógusnak kell létrejönni. Bizony el kell mondjam, hogy a legutóbbi ülésünkön föl kellett állni az asztaltól, mert az Európai Parlamenttel nem lehetett megegyezni. Olyan fokú terheket akart róni az európai gazdákra, amely fölborította volna azt az egyensúlyt, amely a versenyképesség és a teremtett világunkhoz kapcsolódik. Ezért az agrárminiszterek felálltak az asztaltól, és azt mondtuk, hogy nem vagyunk hajlandók ultimátumot és diktátumot elfogadni. További egy hónapig mindennapos egyeztetés következett, aminek következtében az elmúlt hétvégén Luxemburgban megszületett az egyezség, amely lehetővé teszi azt, hogy a gazdák kiszámíthatóan tervezzenek a következő évekre. Lehetővé teszi azt, hogy megóvjuk a környezetünket, illetve azt is, hogy minőségi élelmiszerek kerüljenek az asztalra. Nagyon fontos az, hogy amikor azt gondoljuk, hogy csak a környezetvédelem, csak a zöld célok fontosak, akkor nem szabad megfeledkezni a megvásárolható élelmiszerek áráról sem. Hiszen mégiscsak népélelmezésről beszélünk, az embereknek mindennap enniük kell, mindezt pedig megfizethető áron és minőségben. Nagyon téves gondolat az, amikor azt hiszik az emberek, hogy ez csak egy agrárvita. A városon élő ember számára is nagyon fontos, hiszen az élelmiszer minőségét és az árát pontosan ezek a viták határozzák meg. Ezért volt ez nagyon fontos, de el tudom mondani, hogy jó kompromisszum született. – A pandémia mennyire roppantotta meg a kistermelők piacait, értékesítési lehetőségeit? – Nagyon is. Kétféle termelő volt. Az egyik lehetőségként élte meg a pandémiát, új értékesítési folyamatokat keresett, online értékesítési utakat talált magának, a másik pedig kétségbeesve feladta. Ez nagyon nagy baj, nem szabad ezt tenni. Mi Magyarországon ezért is erősítettük meg a piacok szerepét, hogy tudjunk a vásárlóknak vásárlási alternatívát kínálni, másrészt a kistermelőknek tudunk értékesítési lehetőséget adni. Gyorsan pályázatokat írtunk ki, hogy új piacok létesülhessenek, harcoltunk azért, hogy nyitva lehessenek pandémia idején végig a piacok. Szabadtéren van, nagy a távolságtartás, sokkal biztonságosabb, mint bemenni egy zárt helyiségbe. Sikerült ezt elfogadtatni mindenkivel. Voltak, akik nagyon ügyesen megtalálták helyüket, és pandémia után is alkalmazzák azokat az online kereskedelmi csatornákat, amelyekkel házhoz lehetett rendelni különböző termékeket. Egyre többen ébredtek rá arra, hogy érdemes megművelni a kertet, az önfenntartás lehetősége, hogy mégis az a biztos, amit saját magam előállítok, és egyben kikapcsolódás is. – Székelyföldön komoly potenciáljai lennének a biotermelésnek. Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy ezt a lehetőséget jobban ki tudjuk aknázni? – Ez mindig úgy van, hogy az egyensúly számít. Termelő és fogyasztó is kell. Meg kell találnunk a piacot. Hiszem azt, hogy a lehető leggyorsabban állnának át a bioélelmiszer előállítására a gazdák, ha azt hallanák, hogy a biopityóka többe kerül, mint a másik. Ez a siker titka. Meg kell találni azokat az értékesítési lehetőségeket, ahol el tudják adni. Természetesen ez Magyarországon is nagy probléma. Azt látjuk, hogy az elkövetkező időszakban nagy hangsúlyt fognak erre fektetni. Vannak olyan rétegei a társadalomnak, amely keresi és képes megfizetni mindezt. Mindenképp meg kell találni azokat a lehetőségeket, ahol értékesíteni lehet. A jó hír a következő: ahol kereslet van, az intenzív mezőgazdálkodás miatt a talaj minősége jelentősen romlott. Itt nálunk kiváló talajadottságaink vannak. Tehát minden adottságunk megvan arra, hogy a nyugat-európai kereslet számára innen biztosítsuk a biotermékeket. Ez a lehetőség, amivel élni kell. – Tudjuk, hogy közel áll önhöz a méhészet. Sok a baj az ágazatban, amit betegségek, időjárási viszontagságok mellett tetézik a kínai ipari mézgyárak is. Mi lesz így a sorsuk a magyar, illetve székelyföldi méhészeknek? – Nagyon nehéz helyzet, és azt kell mondanom, hogy a székelyföldiek ismét előnyösebb helyzetben vannak. A hegyi, a havasi méz olyan adottság, ami örökös sláger. Mi sokkal nehezebb helyzetben vagyunk: a repcénél hideg volt, az akác is elfagyott, mindjárt a két legnagyobb mézelő növényünk kiesett. Ráadásul a különböző behatások a családok elnéptelenedéséhez, legyengüléséhez vezetnek, ami óriási kihívás a méhészek számára. Ha keményen akarok fogalmazni és kongatni a vészharangot, mert baj van, akkor a következő nagyon kemény mondatot kell kimondanom: fel kell készüljünk arra, hogy gazdaságilag nem fogja megérni a méhészeknek méhészkedni. Támogatásban kell gondolkodni, márpedig a mezőgazdaság és a teremtett világ beporzás nélkül rövid időn belül elpusztul. Ezért a beporzásért kell fizessenek a méhészeknek. Ahogyan az Amerikai Egyesült Államokban már működik, hisz az ottani méhészek bevételeinek harminc százaléka beporzási támogatásból származik. Szerintem nálunk is ez kell következzen. Én az Európai Unióban ezt már fölvetettem, a legközelebbi ülésre is egy olyan beadvánnyal készülök, ahol a méhészek méhcsaládonkénti támogatását indítványozom. Pontosan a nehéz gazdasági helyzet miatt kérem, hogy beporzási támogatásként, beporzási díjként fizessünk a méhészeknek, mert az ökológiai sokszínűség fenntartása nem képzelhető el méhek nélkül. Ugyanakkor a méhészek nem egy jótékonysági szervezet tagjai, hogy azért méhészkedjenek a saját megtakarításaikat rááldozva, hogy a teremtett világunk fennmaradjon és nekik pedig semmilyen jövedelmük ne legyen. Ez nem várható el, ezért áldozatot kell hozzanak a kormányok és meg kell fizetniük a beporzás összegét.

Szilágyi Dalma-Orsolya



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!