Hirdetés

Beszélgetés Micu Alin önkéntessel - Önismeretben és személyiségfejlesztésben is segít az önkéntesség

HN-információ
A gyergyószentmiklósi Micu Alint sokoldalú személyiségnek ismerik: fiatal srác, aki annak idején aktívan kivette a részét a városi diákönkormányzat tevékenységéből, jelenleg a helyi Vöröskereszt ifjúsági csapatának oszlopos tagja és mozgatórugója, emellett pedig a gyergyószentmiklósi ifjúsági irodánál, az Ifitékánál is folyamatosan szervezői munkát lát el. Micu Alinnal az önkéntességről, annak fontosságáról, a Vöröskereszten belüli ténykedéséről, valamint a további terveiről beszélgettünk, a olvasók pedig – ha tehetik – nézzék el, hogy tegezem alanyomat: higgyék el, mindkettőnk számára furcsa volna, ha ez nem így lenne. – Mikor kerültél kapcsolatba az önkéntességgel, és hol gyakoroltad? – Középiskolában kezdődött, a diáktanácsban kezdtem önkénteskedni, majd jött a megyei diáktanács, ezt követően ismertem meg az akkori diákpolgármestert, Benedek Zolikát, aki elhívott a diákpolgármesteri irodába. Minden iskolából volt egy-két tanuló, és úgy döntött, hogy a Sfântu Nicolae Középiskolából engem hív meg. Elmentem néhány gyűlésre, majd bejött a képbe az Ifitéka. – Hogyan kezdődött a vöröskeresztes tevékenységed? – Akkor is volt Hozzáértő Szanitécek elsősegélyverseny, amely még úgy működött, hogy a biológiatanár vitt versenyezni. Emlékszem, éppen édesapám készített fel minket, majd felvetődött a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha Gyer­gyóban is elindíthatná a tevékenységét a Vöröskereszt. – Mit gondolsz, miért jó önkéntesnek lenni? Mit ad neked ez a tevékenység? – Az igazság az, hogy én első osztályos koromtól egészen nyolcadikig alig mertem beszélni másokkal, visszahúzódó voltam, és mindig úgy gondoltam, hogy lesz, ami lesz, az én véleményem egyébként sem fontos. Aztán tevékenykedni kezdtem ezeknél a szervezeteknél, és rájöttem, hogy tévedtem magammal szemben, és bizony én is tudok bárkivel kommunikálni. Rálátást nyertem, hogy mindez semmiféle szupererőt nem igényel, ugyanakkor azt hiszem, elmondhatom, hogy mindenféle téren sokat fejlődtem: főként önismereti és önértékelési szempontból. – Ha már az emberekkel való beszélgetésnél tartunk, mindenképp kitérnék rá, hogy román nemzetiségűként majdnem anyanyelvi szinten beszélsz magyarul. Hogyhogy? – Hát, az anyanyelvi szintet kicsit túlzásnak érzem, van még hova fejlődni. Mindez úgy van, hogy az apai nagyanyám gyergyói születésű, és magyar, én pedig egész kicsi korom óta csak magyarul beszélek vele. Emellett magyar nyelvű napközibe jártam, a játék közben pedig rengeteget tanultam. Ha már ennél a kérdésnél tartunk, egy vicces történet is eszembe jutott: napközis voltam, amikor édesanyám jött utánam, és kérdezte, hogy mit szeretnék enni, és nem tudtam neki elmondani románul. Mindössze annyit tudtam kibökni, hogy „puliszka cu lapte.” Kérdezte, hogy mi az a puliszka, én pedig egyszerűen nem tudtam elmondani románul. – Hol, melyik területen tetszett, tetszik jobban az önkéntes tevékenység? – Nem igazán tudok választani, mivel mindegyik teljesen másról szól: a diáktanácsban a diákokat kellett képviselni, az Ifitéka többnyire a rendezvényszervezésre épül, a Vöröskereszt pedig tudjuk, hogy mivel foglalkozik. – Édesapád a Gyergyószent­mik­lósi Vöröskereszt elnöke. Általa kerültél kapcsolatba a szervezettel? – Igen, volt egy rendezvény, apum pedig szólt, hogy „gyere, fiam, mert segítség kell”. Odamentem, kaptam egy vöröskeresztes felsőt, segítettem, és nagyon megtetszett. Jó érzéssel töltött el, hogy egy világméretű szervezetnek segíthetek, ez pedig máig sem változott. – Hogyan jött az ifjúsági csapat megalakításának gondolata? – Akkor kezdett alakulni a kapcsolat a Kovászna megyei szervezettel, és igazából ott láttuk először, hogy milyen jól tud párhuzamosan dolgozni egy fiatalokból, és egy felnőttekből álló csapat. Nálunk akkor még nem volt ennyi fiatal, és úgy gondoltuk, jó lenne külön egy ilyen csoportot alakítani. Kiírtam a Facebookra, hogy fiatalokra van szükség, mert van egy ilyen tervünk, és azonnal érkeztek az első jelentkezők. – Mennyi idő telt el a csapat megalakulása, és az első közös terepmunka között? – Apum által én egy picit hamarabb kezdtem el a tevékenységet, így egy évvel korábban járhattam terepre, mint a többiek. Persze akkor a felnőttek jártak a rendezvényekre, így sokat tanulhattam tőlük. Válaszolva a kérdésedre, nagyjából egy fél év telt el. – Ha helyesek az információim, gyermekcsapatot is indítanátok… – Igen. Igazából az lenne a cél, hogy az ifjúsági csapatnak legyen utánpótlása, ugyanakkor a Vöröskereszt alapelvei által nevelési szándék is van bennünk. Már vannak is jelentkezők, a létszámot tekintve pedig úgy gondolom, hogy indulásból tizenöt gyermekkel tudnánk foglalkozni. – Igaz, hogy az egyik mentőtöket úgy hívjátok, hogy Irén? – Igen, ennek nagyon vicces története van. Irén az első mentőnk, amelyet Magyarországról, Za­la­eger­szegről kaptunk, a neve pedig onnan jött, hogy a sziréna be­kap­csolására való gomb fölött lekopott az írás, és csak annyi látszódott, hogy DIGITÁLIS IRÉN. Az új, Nor­végiából kapott mentőnket egyébként Henrinek hívjuk. – Édesapád amellett, hogy a Gyer­gyószentmiklósi Vöröskereszt alelnöke, mentősként dolgozik. Nem merült fel benned, hogy te is azon a pályán indulj el? – De igen, próbálkoztam is. Hatodikos voltam, amikor eldöntöttem, hogy majd orvosi egyetemre szeretnék menni, mivel nagyon érdekelt a sebészet. Eljött az idő, tanultam is rá, háromszor is próbálkoztam, de nem sikerült a felvételi. Végül a pszichológia mellett döntöttem, amelyet idén végeztem el sikeresen. Az elején úgy voltam egyébként a pszichológiával, hogy csak addig, ameddig be nem jutok az orvosira, majd rájöttem, hogy nagyon érdekes, és hasznos dolgokkal foglalkozik. – Akkor pszichológus leszel? – Igen, legalábbis azt szeretném. – Hogy látod, a pszichológiai kvalitásaidat fel tudod használni a vöröskeresztes munkád során? – Teljes mértékben. Használni tudom a csapatvezetésben, a problémamegoldásban például nagyon sokat segít. Egyrészt a csapatot is nyugtatni próbálom, másrészt fesztiválokon nagyon sok a szerelmi bánat, és hát bizony ott is jól jönnek a tanultak. – Ha például egy fiatal szeretne jelentkezni hozzátok, bármikor megteheti? – Amikor csak akar. Leggyorsabban a Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt Facebook-oldalán ér el bennünket, de személyesen is nyugodtan felveheti velünk a kapcsolatot, állunk rendelkezésére. Fontosnak tartom hangsúlyozni, nincs olyan, hogy valakit nem fogadunk el – fontos, hogy megismerjük, megtudjuk, mivel szeretne foglalkozni, és ha épp nem bírja a vér látványát vagy a sérülések kezelését, akkor is tudunk neki munkát adni. Az mindig akad. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!