Az erdélyi közönség talán még úgy emlékszik Dancs An­na­marira, mint a tehetséges és bájos fiatal lányra, aki minden magyarlakta településen szívesen lép a közönség elé. A fiatal lány közben operaénekes szakon diplomázott Kolozsváron, a bukaresti operettszínházban debütált, az elmúlt években pedig a Budapesti Operettszínház­ban kapja egymás után a fő­szerepeket. Szombaton a csík­szeredai közönség előtt az ope­rettszínház két budapesti művészével lép színpadra a Szak­szervezetek Művelődési Há­zában, ezt megelőzően az elmúlt évek eseményeiről és szakmai fejlődéséről beszélgettünk Annamarival. – Az erdélyi közönség már tinédzser kora óta szemmel követi könnyűzenei pályáját, szinte nincs olyan magyarlakta település, ahol nem lépett volna fel. Fiatalként hamar megtapasztalta, milyen szólistaként egyedül állni a színpadon, hogyan befolyásolta ez pályafutását? – Az, hogy a könnyűzenei pályafutásomat megelőzően, kislányként a Székely Mikó Kollégium Népi Együttesében énekelhettem, felért a legnagyszerűbb játékkal: beutaztuk a Kárpát-medencét, turnéztunk, nekem pedig közben a világ legtermészetesebb dolgává vált, hogy színpadon állok és énekelhetek. Zenei pályafutásról azonban nem álmodoztam, akkor még divattervező szerettem volna lenni, de az együttesben töltött négy év nagyon meghatározó volt a zenei fejlődésemben. A könnyűzenei pályára szinte véletlenül kerültem, apukám kért meg, hogy énekeljek fel neki valamit egy lemezre, így kezdődött az egész. – Ha jól tudom, 1999-ben jelent meg az első lemeze, az elmúlt években pedig több mint 150 saját dalt, 18 videoklip-forgatást tudhat a háta mögött. Az erdélyi együttesek közül kevesen számolhatnak be hasonló jelenlétről a magyar könnyűzenei piacon. Kikkel dolgozott együtt, kik írták önnek a dalokat? – A kezdet nagyon nehéz volt, hiszen 1998-ban még gyerekcipőben járt a hazai zenepiac. Sem zeneszerzők, sem stúdiók nem voltak, aztán szépen lassan itthon is kialakultak ezek, ekkor lehetett dobbantani. Sok tehetséges szerzővel dolgoztam együtt: László Andrással (Mc Badi) , Murányi Tónival, Jakab Csabával, Nagy Szabolccsal (Dj White ), akik sok slágert írtak nekem, de szerzőként én is kivettem a részem a dalok megírásában. Mellettük magyarországi szerzőkkel is volt szerencsém együtt dolgozni, mint a neotonos Jakab Györggyel, Krisz Rudival, Sihell Ferryvel vagy Spigiboyjal. – 2006-ban diplomázott operaénekes szakon, Kolozsváron. Konkrét elképzelései voltak arról, hogy miért ezen a szakon végezte zenei tanulmányait? – Akkor diplomáztam operaénekesi szakon, amikor ennek látszólag nem sok értelme volt, hiszen javában benne voltam a pop szakmában, és nem terveztem, legalábbis nem láttam esélyt arra, hogy én valaha is színházban fogok dolgozni. Ha lett volna dzsessztanszak vagy musicalképzés Romániában, akkor biztos azt választom, de nem volt. Az élet viszont visszaigazolt, és ma már azt mondhatom, hogy nincsenek véletlenek, a jó Isten nagy rendező, és nagyon örülök, hogy ma már színházban dolgozhatok, és nagy hasznát veszem a komolyzenei képzésnek. – Négy évvel később, 2010-ben a Román Nemzeti Operettszínházban debütált Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében és Marica grófnő című operettjeiben, hogyan jött a felkérés? – Nagyon nagy szerencsém volt, mert 2009 végén meghallgattak a Ion Dacian színház igazgatói, ennek köszönhetem, hogy aztán a nemzeti operettszínházban debütáltam. Ezt megelőzőleg már énekeltem a Brassói Operában, illetve a brassói filharmonikusokkal. A meghallgatás után két hónappal felhívtak a román operettszínházból, hogy a három szubrettjük közül kettő várandós, és rám gondoltak. Így kerültem be 2010 tavaszán a Kerényi Miklós Gábor rendezte bukaresti Csárdáskirálynőbe, majd a Marica grófnőbe. Aztán ezen felbátorodva mentem el egy meghallgatásra a Budapesti Operettszínházba. – Jó pár éve a Budapesti Operettszínház társulati tagjaként dolgozik és több előadásban látható főszereplőként is. Milyen darabokban játszik jelenleg? – A Budapesti Operettszínházban az elmúlt öt évben nagyon sok szép feladatot és szerepet kaptam: a Miss Saigon címszerepe, a Marica grófnő, Veled Uram, Viktória, a Csókos Asszony, a Bajadér, a Honfoglalás, a János vitéz mind-mind maradandó szerepemlékek. Jelenleg a Csárdáskirálynőben játszom, a Csínom Palkóban, a Lili Bárónőben, az Ördögölő Józsiásban, a Sybillben, és nemsokára bemutatjuk az utolsó Kálmán Imre-operettet, a Chicagói Hercegnőt. Ezenkívül folyamatosan turnézunk a Csárdáskirálynővel, legközelebb Indiában, de a Marica grófnővel májusban a müncheni Deutsches Theater-ben vendégszerepelek. Szóval szerencsére nagyon sok a feladat. – Az operettek világa számtalan női szerep elé állítja az énekest, színészt. Ön tanult színészmesterséget? Hogyan dolgozik a szerepeken? – Minden próbafolyamat kihívás számomra, mindig tanulok valami újat, szerencsére nagyon szeretem és élvezem, amit csinálok, ezért mint egy szivacs szívom magamba az új dolgokat. Színészmesterséget soha nem tanultam, de nagyon jó rendezők keze alatt formálódom és fejlődök, amiért nagyon hálás vagyok. Most éppen szteppelni tanulok, hiszen nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon a hollywoodi klasszikus musicalben, az Ének az esőben női főszerepét fogom eljátszani. – Holnap Csíkszeredában a Budapesti Operettszínház művészeivel lép fel, milyen repertoárral készülnek? – Kilenc városban tartunk összesen tíz koncertet. Janza Katát már régóta szerettem volna elhozni Erdélybe, mert minden, ami Erdéllyel kapcsolatos, megdobogtatja a szívét. Laki Péter pedig egy ifjú, tehetséges kollégám, vele a Marica grófnőben játszottam együtt és a Chicagói Hercegnőben is ő lesz a partnerem. Mindketten az operett és musical nagy szerelmesei, ezért is lesz nagyon változatos és sokszínű a műsorunk. A koncert egyúttal a legújabb lemezemnek, a Színház, szerelemnek is a bemutatója, ami összefoglalója az én közel 20 éves pályafutásomnak. Mindenkit szeretettel várunk! Pál Bíborka