Bátrabban pályáztak a sportegyesületek

HN-információ
Nőtt a megyei önkormányzat sportpályázatokra szánt keretösszege, ezzel együtt pedig a Gyergyószékről beérkezett sikeres pályázatok száma is megugrott. A szerződéseket tegnap írták alá a gyergyószentmiklósi egyesületek képviselői. Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Barti Tihamér eredményesnek minősítette a sportszervezetek­kel való együttműködést, mivel sportolásra ösztönzi a fiatalokat. Tavaly 525 ezer lej volt a sportpályázatokra szánt ke­retösszeg a megyei önkormányzatnál, Gyergyószékről pedig tizenkét pályázatot nyújtottak be. Ezzel szemben idén 600 ezer lejre növelték a támogatás értékét, és 123 780 lejes összértékben tizenhat gyergyóvidéki pályázat bizonyult sikeresnek. Közülük nyolc Gyergyó­szent­miklósról, nyolc pedig a környező falvakról érkezett Hargita Megye Tanácsához. A városi egyesületek képviselői tegnap írták alá a szerződéseket, Barti Tihamér megyei alelnök pedig rámutatott: bátrabban pályáztak idén, amit az a tény is tükröz, hogy a jégkorong támogatása háromszorosát mutatja a tavalyi összegnek. Farkas Csaba jégkorongedző – aki a legaktívabban pályázott a megyéből – közölte, elsősorban a Korisulit illetően tettek le pályázatot, a nyert összegből pedig korcsolyát vásárolnak a gyermekeknek, mert a tavalyi idényben ugyan több mint száz gyermek járt a tevékenységre, de mivel nem tudtak felszerelést és korcsolyát biztosítani, kevesen maradtak. Farkas hozzátette, emellett az U12-es és U14-es korosztályos csapatnak pályáztak felszerelésre, ugyanakkor egy „orosz hokisulit” illetően is nyertes pályázatnak örülhetnek. Mint kifejtette, utóbbi program egy kétszáz videót tartalmazó csomag, amely által az edzők az orosz jégkorongstílus módszereit elsajátítva fejleszthetik magukat. Három kisebb pályázatot nyert a Gyergyószentmiklósi Progym is, az ebből származó összegeket felszerelésvásárlásra, illetve a román felnőtt jégkorongbajnokság és a Románia-kupa következő kiírásán való részvételre fordítják. A klub háza táján zajló eseményekkel kapcsolatban Kopacz Zoltán klubelnök elmondta: az egyéni edzések már elkezdődtek, de a héten a közös száraz felkészülés, augusztus elején pedig vélhetően a jeges edzésprogram is kezdetét veszi. Hozzátette, a költségvetés még hiányos, és az elmúlt napokban volt ugyan találkozó a vállalkozókkal, de mindenkihez nem jutnak el. A klub ajtaja nyitva áll azok előtt, akik támogatnák a csapatot – tette hozzá. A Gyergyószentmiklósi Jövő FC mindkét pályázatát sikeresen bírálták el. Puskás István klubelnök megjegyezte, az elsőből egy augusztusi gyilkostói edzőtábort finanszíroznak, a másodikból pedig felszerelést vásárolnak a gyermekeknek. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!