Bánja-e a székely? (20.3.) – Négy falu négy sorsa

Ráközelítés Kecsetre

Farkaslaka község eddig bejárt falvairól megállapíthattuk előző írásainkban, hogy nem sínylették meg annak idején különösebben a kollektivizálást, a közeli városok iparosítását, sőt az 1990-es rendszerváltozást sem, hiszen viszonylag kedvező fekvésüknél fogva kihasználhatták a lehetőségeket. Az emberek kétlaki életmódra rendezkedtek be, ingáztak a székelyudvarhelyi munkahelyeikre, illetve olyan kiegészítő foglalkozásokat választottak a földművelés, állattartás és gyümölcstermesztés mellé, amely részben függetlenítette őket az állami szektor megszorításaitól. A községközpont már a változás előtt prosperálni látszott, hogy aztán a lehetőségeket kihasználva az újabb demokráciában soha nem látott módon és hatalmas lendülettel álljon rá a városiasodási pályára, amelyben követte a két szomszédos falu, Szentlélek és Malomfalva is, hiszen az infrastruktúra, ha nem is volt adott kezdetben, de folyamatosan bővült, a földrajzi elhelyezkedés azonban mindvégig fontos tényező volt. A szencsedi tanyabokor megszenvedte a korszakváltásokat, napjainkra majdnem teljesen elnéptelenedett, viszont ennek ellenére is szépen alakulnak a farmgazdaságok és a vendéglátás különböző formái.

Ami a most soron következő négy kisebb települést, Firtosváralját, Székelypálfalvát, Kecsetet és Kisfaludot illeti, itt megmutatkoznak mindazok a problémák, amelyek az egykori Udvarhelyszék aprófalvas vidéki élettereit jellemzi: hiányos infrastruktúra, elöregedő népesség, vallási szétdaraboltság, szociálisan hátrányos helyzetű népesség jelenléte. Mindezek külön és együttesen kezelendő részletek, amelyekre a községi önkormányzatnak fokozott és állandó figyelmet kell fordítania, hogy ezekre a helyekre is jusson az erőforrásokból, és lassan-lassan teljesüljenek az itteni lakosság elvárásai, és szép lassan növekedni kezdjen mindenütt a lakosságmegtartó képesség, a gazdasági és a szociális, a kulturális környezet.

Nyilvánvaló, hogy elmaradt, illetve megkésett a völgyben zajló látványos fejlődés. A Firtos alatt elhelyezkedő falvakban nem mutatkozott oly jelentős mértékű gazdasági erő és az a fajta kreativitás, mint például Farkaslakán, de ugyanakkor ez azt jelentette, hogy inkább megőrződött a hagyományos faluszerkezet, az életforma, illetve részben az épített örökség is. Úgyhogy érdemes mind a négy faluban ilyen szemmel körülnézni, hiszen látni tudatosan ápolt, jól karbantartott és pusztuló értékeket, illetve menet közben felvillannak a lehetséges alternatívák is.

Közeledés Firtosváraljához

Váralja – az unitárius sziget

Hogy miért állapodott meg Dávid Ferenc hitén ez a település, arra csak következtetni tudunk. Talán a szomszédos Énlaka és Csehétfalva, az ottani prédikátorok hatása lehetett erősebb, illetve a meglévő vérségi kötelékek, a Konyha-patak völgyében való elhelyezkedése is segíthetett ebben a közeledésben, amely Firtosmartonos, Tordátfalva, Tarcsafalva felé – az ottani egyistenhívők irányába – nyitott és őrzött meg kapcsolatokat. Annak, hogy firtosi várjobbágyok lettek volna, ma nincs nyoma. Az egykor jelentősnek tartott Firtos-család eltűnt Váraljáról. A helyi unitárius tiszteletes, Sipos László több mint tizenegy éve szolgál a faluban, nem sikerült kellőképpen utánajárnia ennek a vonatkozásnak, úgyhogy akkor sem tud egyértelmű felvilágosítást adni azoknak sem, akik a Firtos családnevet viselik, és itt keresik a gyökereiket.

Faluközpont

Soha nem volt túl népes falu, 1850-ben 343-an lakták, 1910-ben 348-an, 1930-ban 301-en, 1941-ben 331-en, 1956-ban 319-en. Megállapítható, hogy az impériumváltások jelentősen nem, viszont a gazdasági szerkezetváltás, a kollektivizálás bomlasztotta inkább, hiszen 1966-ra 274 , 1977-re 236 1992-re 210-re fogyott a lakossága, 2011-ben viszont a 173 helyben élő közül 88 volt magyar, a többi gáborcigány, akik egy különálló településrészen telepedtek meg, valaha egyetlen családhoz tartozva, és ma is ott élnek.
A legutóbbi népszámlálás óta – az önkormányzat és a helyi egyházközség nyilvántartása szerint – viszont újra enyhe gyarapodás tapasztalható, az összlakosságot 220 főre becsülik, akik közül 102 unitárius és székely-magyar.

A 100 főnél valamivel népesebb roma közösség a gábor-cigányok dialektusát és a magyar nyelvet egyaránt anyanyelvként beszéli, bár a helyiek megjegyzik, hogy gyermekeik az óvodában, illetve az elemi iskolában tanulják meg helyesen használni a magyart. Váralján óvodai csoport és elemi iskola működik, a felső tagozatos gyermekeket iskolabusszal szállítják a központi iskolába. Az egymás közötti kommunikációban a cigány családoknál a saját maguk által használt dialektus az első. Bádogossággal foglalkoznak, illetve az utóbbi években külföldi vendégmunkára járnak nyugat-európai országokba. Ez némiképp anyagi gyarapodást és életmódváltozást hozott számukra, hiszen gépkocsival közlejednek és egyre igényesebb lakóházakat építenek. Jól érzékelhető, hogy kitörtek hátrányos társadalmi helyzetükből. Körükben sem okozott különösebb szociális problémákat a bezártság és az utazási lehetőségek korlátozása.

A félreeső mivolt kedvezett a hagyományos jellegű bennvalók fennmaradásának. Az életmód sem változott jelentősen a magyar ajkú lakosság körében, bár elmondható, hogy a szántóföldi növény- és a gyümölcstermesztés jelentékenyen visszaszorult. Részben az elöregedés, részben pedig a nagyvadak jelenléte okozza ezt a hanyatlást. Viszonyt a szarvasmarhatartás sikeresen fennmaradt, növendék borjakat és tejelő teheneket egyaránt tartanak; napjainkban innen négy begyűjtő-központból szállítják a tejet a székelykeresztúri, valamint a szentléleki feldolgozóba.

Viszonylag épen megmaradt bennvaló, csűrrel, kőlábas kapuval

A jól karbantartott egyházi és közösségi intézményekben a koronavírus-járvány idején is zajlott a tevékenység. Megbetegedést, illetve halálesetet nem regisztráltak. Az idősek és a rászorulók segítését a Gondviselés Segélyszervezet és a Caritas szakszolgálata végezte, és végzi a mostani elővigyázatossági szabályok betartása mellett. Jól látni a vendéglátás kezdeményeit, amelyek „békeidőben” továbbfejleszthetők. Itt halad át a Mária Út és a Via Transilvanica közös nyomvonala, amely a zarándoklatokat, a slow turism különböző formáit honosítja meg, másfajta hozzáállást, kiegészítő programok szervezését és meghonosítását feltételezi. Kitörési pont lehet egy-egy szépen konzervált hagyományos utcakép, a továbbadott hagyományos udvarhelyszéki népi építészeti érték, és annak továbbfejlesztett változata, amely sajátos formakinccsel, honos anyagokkal és a megszokott színvilággal „dolgozik”.

Pálfalvi falurészlet

Rekatolizált és revitalizált Pálfalva?

Feltehetőleg 13. századi alapítású település, hiszen templomos helyként szerepel már az 1333-34-es pápai tizedjegyzékben. Első templomának emlékét a Kápolna-kapu helynév őrzi. A 16-17. századokban ezt használhatták közösen a helyi unitáriusok és a katolikusok, mígnem a 18. század második felében – 1765-1775 között – meg nem épült ma is álló római katolikus, Szent Mihály tiszteletére szentelt templom.

Jellegzetes, halmazos szerkezetű falu, máig fennmaradt 100-120 éves bennvalókkal, amelyek közé gyakran sikerrel illesztettek be modern lakó-és gazdasági épületeket. Hasonlóan a szomszédos Váraljához, itt sem regisztráltak soha túl magas lakosságszámot soha: 1850-ben 374, 1900-ban 582, 1920-ban 569, 1941-ben 645, 1956-ban 715 lakosa volt – akkor ide tartozott Kalonda is, ahol a leváláskor 143-an éltek. Fölöttébb meglepő azonban, hogy az egészséges gyarapodást itt mennyire megakasztotta, sőt visszavetette a létezett szocializmus, hiszen 1965-ben – három esztendővel a kollektivizálást követően – már csak 515 lakost írtak össze, majd 1977-ben 318-at, 1992-ben 238-at, 2011-ben 207-et. Pillanatnyilag valamivel 200 fő alatt állapítható meg a helyben élők száma, 175 római katolikus, 10 protestáns és 10-15 fő felekezeten kívüli. Néhány kisebb vendéglátással, gyümölcstermesztéssel is foglalkozó vállalkozást leszámítva, itt általában ugyancsak a szarvasmarhatartás jelenti a főfoglalkozást. Az utóbbi években is találnak megbízható csordapásztort, de a juhászok megfogadása gondot okoz. Akik ragaszkodnának a juhaikhoz, azok megkeseredetten adják el az állományukat, vagy pedig kénytelenek másik faluba, Etdére, esetleg Koronda átvinni. Sokan túlhaladott foglalatosságnak tartják itt ezt az ősi mesterséget.

Ugyancsak szembeötlő, hogy az egyházi és a közösségi épületek mennyire jó állapotban vannak. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy helyben élő plébánosa van a falunak, Orbán Menyhért farkaslaki származású nyugdíjas lelkész 2012 után vállalta az itteni továbbszolgálást. Van működő elemi iskola 20 tanulóval. Történt ugyan a kilencvenes évek végén egy kísérlet a felső tagozat életben tartására, de a próbálkozás pár év múltán a létszámcsökkenés miatt abbamaradt. A néhány szépen sikerült felújítás lehetséges útmutató lehet, bár még nem tapasztalni azt, hogy megnövekedett volna az építkezési és a visszatelepedési kedv. Azért a kérdőjel a fenti alcímben. Úgyhogy: Székelypálfalva revitalizációja még nem történt meg.

Aprócska jelek azért vannak

Talán a hamarosan felújítandó 136B jelű megyei út itteni szakasza jelentheti majd a kitörést. Erre a munkálatra a közelmúltban kötötték meg a szerződést a kivitelezővel. Azt lehetett olvasni a sajtóban, hogy ezen a nyomvonalon haladva a legrövidebb a távolság Székelyudvarhely és Marosvásárhely között, Székelyudvarhely pedig gépkocsival 15 perc alatt válhat elérhetővé. Egy olyan kitörési lehetőség előtt áll Pálfalva, amely akkor lehetett volna igazi, ha már 1962-ben megtörténik, a kollektivizálás helyett. Talán most. Így az elkényelmesedetteknek mondott elszármazottak is hazatalálhatnak.

Ott a “gödörben” Kecset – számtalanszor elsietünk mellette az országúton, de ezúzttal befordultunk

Kecset és Kisfalud – Kecsetkisfalud

Egyben, de mégis külön. Akinek nincsen kötődése egyik faluhoz sem, az közönségesen azt mondja, hogy megy Kecsetbe, hogy beszélt egy kecseti emberrel. Igen ám, de mihelyt közelebb kerül az egyben külön levő két faluhoz, mindjárt látja, hogy az egyben ott a kettő. Kecset mindössze egy, Kisfalud pedig három kilométerre fekszik az országúttól. Kisfalud csak 2014 után kaphatott felújított községi utat, illetve ezt követően, 2017-ben modernizálták annak csatlakozását Székelyszentmihály irányában.

Ipar a kultúrtájban? – Lent: Kísérlet illeszkedésre

Ily módon az ikerfalut két könnyen járható kijárattal látták el az alsó Nyikó-mente falvai és Székelykeresztúr felé is. Kétségtelen, hogy ez a tény által új lendületet adott mind a két településnek.

Nézzük át, hogyan alakult a lakosságszám az utóbbi másfél évszázad során. Kecset és Kisfalud népességét 1910 előtt Kisfaludéval együtt tartották nyilván, 1850-ben 541, 1900-ban 661 lakos élt a két faluban. 1941-ben 786, 1956-ban 714 volt az összlakosság. 1992-ben Kisfaludban 95-en, Kecsetben 430-an éltek, 2011-ben 76-an, illetve 455-en. Ezt követően enyhe növekedési tendencia érezhető. Mindenestre a református egyházközség a legutóbbi időszakban (2010) összesen 385 hívet tartott nyilván, amelyből 65 élt annak filiájában, Kisfaludban. Meg kell jegyezni azonban azt is, hogy vannak más felekezethez tartozó helyiek is, illetve nem mindenki itt gyakorolja a vallását, hiszen az inkább „urbanizált” Kecsetben több a kétlaki életet folytató család, akik egyházilag, a gyermekek iskoláztatása terén is Székelyudvarhelyhez kötődnek, viszont lakásaik vagy vállalkozásaik a faluban találhatók.

Kecset központja

A helyiek kötődése erős. Ahogyan ragaszkodtak az elődeik a két ősi faluhoz, illetve a református hithez, amelyben megállapodtak, olyannyira, hogy a jezsuiták Udvarhelyszékre való visszatérte után sem katolizáltak, úgy ragaszkodnak a rendszerváltozás után visszajuttatott birtokaikhoz. Lakosságához képes manapság nagyszámú a működő farmgazdaságok száma – a községi kimutatás szerint 8 ilyen vállalkozás működik –, amelynek hatása a településképen is észlelhető, hiszen távolról megfigyelhetők a modern állattartás szabványainak megfelelő épületek körvonalai.

A kisfaludi filia református temploma a haranglábbal

A kisfaludi templom a régebbi (1697-es keltezésű), amelyben 82 festett kazetta található, mellette az 1825-ben állított harangláb. Több földcsuszamlás és egyéb természeti katasztrófát követően épülhetett újra a kecsetiek temploma (1838-1842 között), amely mellett azonban korábbi, 1795-ből való harangláb áll. Mindkét templom és harangláb műemlék, és egyben jelkép.

A kecseti templom és környezete

A gazdálkodási formák megváltozása, a városi igényeket is kielégítő 21. századi építkezési stílus, a fizetővendéglátás markáns megjelenése vezetett oda, hogy a falukép jórészt átalakult. Itt nem a népesség elöregedése és az esetleges igénytelenség okozza az összkép radikális megváltozását, hanem a meglévő tőke és a fejlődési, a fejlesztési szándék. Ebben a folyamatos átalakulási, átalakítási lázban azonban eltűnni létszik mindaz a kecs és báj, amely az itteni bennvalók szerkezetében, formájában, a házak, a kapuk és a csűrök motívumkincsében oly sokáig és oly markánsan megmutatkozott. A néprajzkutatók úgy a szellemi, mint a tárgyi hagyaték értékes kútfőjeként tartották számon mind a két települést.

Kétfajta ízlésvilág és anyaghasználat találkozása Kisfaludban

Azáltal, hogy óvják az egyházi épületek állagát, azáltal, hogy önkormányzati szinten sokat tesznek az infrastruktúráért, a közösségi épületekért – a művelődési házat, mondhatni jó ízléssel most újították – példát is mutatnak az egyházi és a világi elöljárók.

Kecset múlandó arca

Viszont igencsak szerencsés lenne, ha legalább a két templom környezete olyan maradna, olyanná válhatna, hogy az összhatás által ne fossza meg a látogatót egy illúziótól, a hely emberét pedig – aki itt élvén nem érzékeli annyira erősen a változásokat – helyezhesse vissza abba a miliőbe, amelyet úgy neveztünk hajdanán, hogy hagyományos udvarhelyszéki településkép és otthonos hangulat. Amelyet körülleng a sajátosság varázsa.

Ez az utcakép Kecsetben akár megtartható is lehetne

Kecsetben és Kisfaludban még egész házsorok, házak és csűrök több utcányi tömege alakítható úgy, hogy a posztmodern korban is értéket, követendő irányt mutasson és képviseljen. Helyieknek és idelátogatóknak egyaránt.

A szerző felvételei

Simó Márton