Az új világ dimenziója

HN-információ
Rejtett dimenziók az ösztönök erejéről címmel nyílt kiállítás csütörtökön Csíkszeredában, a Megyeházában: Dániel Éva életigenlő magatartása sugárzott a képekről, amelyek egyedi, másolhatatlan technikával készültek. Hogyan lehet minden elkeseredésből erőt kovácsolni, és maradandót alkotva lépni tovább a legyőzhetetlennek gondolt helyzetből? A sepsiszentgyörgyi képzőművész élettörténete választ ad erre a kérdésre. Dániel Éva szembenézett a halállal, és amikor az orvosok 3 hónapot jósoltak számára, ő nem adta fel a harcot. Most, 24 évvel később elérzékenyülve mutatta be képeit és világított rá arra az egyszerű igazságra, hogy mindig küzdeni kell. A művésznő 1993-ban Svédországban 18 órás agyműtéten esett át, amely megváltoztatta az életét. – Öt orvos volt velem akkor a műtőben, de csak egyikük, dr. Hillmann, végezte el a sorsfordító beavatkozást. Róla is neveztem el később a technikámat, amelyet szerte a világon elismertek – mondta, majd hozzátette, hogy habár több mint húsz évet élt a férjével külföldön, mindig úgy képzelték el, hogy nyugdíjaséveiket itthon töltik majd, Erdélyben. Lapunk kérdésére elmondta, hogy a kedvenc témái mindig a magyarsággal kapcsolatosak, ugyanis előszeretettel jelenít meg munkáin ismert magyar személyiségeket, de minden esetben az élet szeretetét igyekszik átadni a közönségnek. Az egybegyűltek a képeket nézve úgy érezhették, hogy nincs halál, és teljesen új dimenzió nyílt meg számukra. A képzőművész egyedi technikája által minden szemszögből máshogy jelentek meg a képeken szereplő alakok, így titokzatosság járta át a termet. – Egyedül a férjem ismeri a képeim titkát. Ő az, aki a vásznakat készíti nekem. Az optikai csalódás, amelyet a néző átél, másolhatatlan az egész világon. Ezt a betegségem után fejlesztettem ki – mondta mosolyogva. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!