Erich Türk visszatérő vendége a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak. Az erdélyi szász, zenész családból származó Türk a nagyszebeni Brukenthal Gimnázium diákjaként a rendszerváltást megelőző időszakban tanult orgonálni Ursula Philippi orgonaművésztől. A zeneakadémián az orgona mellett csembalón is megtanult játszani. A kolozsvári zeneakadémián az orgona és a csembaló mellett kamarazenét, számozott basszust, organológiát, historikus billentyűs hangszereket és hangszerhangolást tanít. A fesztivált megelőző időszakban tartandó Régizenei Nyári Egyetem csembaló mesterkurzus előadója, oktatója. A művésszel oktatói és kutatói munkájáról beszélgetett Mihály Réka. [caption id="attachment_4214" align="aligncenter" width="640"] Fotó: Ádám Gyula[/caption]   – Miért az orgonát és a csembalót választotta művészi kifejezése eszközéül? – Az élet valahogy így hozta. Zongorázni kezdtem gyermekként, melyet 6. osztály után abbahagytam, és 2 év után édesapám biztatására kezdtem el orgonán tanulni. Később Szebenben, diákként, Ursula Philippinél tanulhattam. Ez persze a kommunista időkben nem sok perspektívát ígérő dolog volt. A rendszerváltás épp időben érkezett számomra, hiszen az újraalapított kolozsvári orgonaosztály első diákjai között lehettem. 1992-ben a zeneakadémia egy csembalót kapott ajándékba Németországból, így kezdtem csembalókurzusokra járni, így barátkoztam meg jobban vele. Tanáraim, mentoraim sora hosszú: Guttman Emese a billentyűjáték alapjaira tanított mint zongoraoktató. A szüleimnek, Hans Péternek és Gerda Türknek szakmailag is nagyon sokat köszönhetek. Ursula Philippi után Michael Rădulescu Bécsben lett orgonatanárom, csembalótanáraim pedig Ilton Wjuniski Párizsból (hozzá gyakran jártam mesterkurzusokra) és Gordon Murray Bécsből voltak. Miután lediplomáztam és nem volt hivatalos tanárom, nagyon értékes impulzusokat kaptam két kitűnő hangszerépítővel való baráti viszonyból: Joel Katzman amszterdami csembalóépítőtől és Ferdinand Stemmer svájci orgonaépítőtől. Ők számos alkalommal mutatták és magyarázták meg, hogy mire tanítanak minket a régi hangszerek, mit jelent egy igazi restaurálás, és hogy a megfelelő hangszertől jövő feedbackben mennyire meghatározó a tempó, agógika, billentés, és hogy mindez mennyire fontos a régizene megértése számára. Azt hiszem, inkább az orgona és a csembaló választott engem, anélkül, hogy én ezt ünnepélyesen eldöntöttem volna. – Manapság többségében egyházi rendelésre készülnek orgonák. A hangszer történetében és a zenekultúránkban az orgonazene mennyiben kötődik a vallásossághoz? – Ezzel a kérdéssel orgonatanárként egyre többször szembesülök. Sajnos amit mi tanítunk a zeneakadémián, hosszú és nehéz orgonadarabok művészi előadása, nemigen releváns egy egyházi pályafutás számára. Ehhez elég lenne egy közepes szintű orgonajáték-képzés, improvizációs, kórusvezetői, valamint az egyén vallási, egyházzenei hagyományainak alapos ismerete. Meg is mutatkozik ez abban, hogy végzőseinknek egy jelentős része nem kántorizál, hanem zongoratanár lesz, vagy külföldre megy, vagy teljesen más mesterséget választ. Bár nehéz a tanterveken módosítani, sikerült nálunk bevezetni improvizációt és karvezetést mint opcionális modult, azoknak, akik egyházi szolgálatra készülnek. Igazi, magas fokú egyházzeneképzést viszont nehéz kialakítani egy állami zeneakadémián, mert túlságosan sok vallás és nyelv létezik nálunk. Diákjaink között van román, magyar, néha német is, és az évek során majdnem az összes, országunkban előforduló vallás képviselve volt: római katolikus, görög katolikus, ortodox, református, evangélikus, unitárius, baptista, adventista stb. Tehát, a kérdés lényegére visszatérve, létezik koncertterem-orgona, létezik sok orgonamű, ami nem kimondottan vallásos jellegű, de világi orgonistaként gyakorlatilag lehetetlen megélni. – Könyvének előszavában köszönetet mond 200 lelkésznek, kántornak, gondnoknak, akik kinyitották a templomkapukat és türelmesen közreműködtek az orgonaszemlében. Mi késztette(ti) az orgonakutatásra? Hogyan fogadták kutatóútján? – A kutatómunkám egy szervezett projekt keretén belül kezdődött. A projekt célja egy teljes országos orgonafelmérés lett volna, amelyre Felician Rosca temesvári orgonatanárnak sikerült állami támogatást kapnia és sok csapatot beavatnia a munkába. Három év után a pénz elfogyott, és a felmérés alig félig valósult meg. Mivel sok érdekes hangszert láttam, néhány esetben sikerült hasonlóság alapján eddig ismeretlen orgonaépítők műveit azonosítani, a kíváncsiság késztetett, hogy folytassam az orgonalátogatásokat. Egyre nagyobb területre terjed ki a munkám, és elhatároztam, hogy egy részét publikálom. Így született az említett könyv. – Miből áll egy orgonaszemle? Mitől jó egy orgona? – Sok fényképből elsősorban. Sokszor később tűnt fel, hogy ilyent már láttam valahol, akkor utánanéztem, és rájöttem, hogy ez X-nek vagy Y-nak lehet a műve, mert pont olyan, mint az a hangszer, ahol tudjuk iratokból, hogy az. Egy orgona jó, ha jól működik. Sajnos nem volt ez annyira gyakori eset. De egy orgona akkor is jó lehet, ha eredeti állapotban megmaradt, még ha nem is működik. Az információ, amit tartalmaz, értékes egy orgonaépítő számára, aki egy hasonló orgonát restaurál (ahol talán módosultak részek, és nem lehet már látni, hogy mi volt az eredeti). Tehát mint minta egy újjáépítéshez mindenképpen hasznos, és majd restaurált állapotban tanúként áll a múlt idők hangzásideáljaként. Ez annál inkább lényeges, mivel a mai „komolyzeneipar” gyakorlatilag csak a múltból él. A kortárs zene kevés szerepet játszik, és nem is lehet valami bizonyos hangzásideált vele társítani, mivel annyi különböző stílus létezik. – Észak-erdélyi orgona-tájkutatásait jelentette meg. Miről mesél egy orgona? – A különböző hallgatók különböző üzenetet hallanak. Nekem érdekes volt, hogy az eredeti állapotban fennmaradt hangszerek mennyire hűen képviselik a koruk hangzásideálját, játékérzését. És az is meghatott, hogy mennyire magas igényről tanúskodik egyes orgonaépítők munkája. Sajnos ez a szakma gyakorlatilag kihalt nálunk a 20. század második felében, most lassan és nehezen új életre kel. Az is szomorú, hogy a kántorok átlagos zenei színvonala igen szerény, hozzájuk képest a hangszerek minősége jóval magasabb standardokat képvisel. – Milyen különlegességeket talált? Milyen építőktől talált orgonákat? Milyen történelmi stílusok jellemzők a vidékre? – A tanulmányozott vidéken a leginkább képviselt stílus a romantika. A legtöbb orgona az első világháborút megelőző fél évszázadban készült. Ugyanakkor nagyon gyakoriak a kis orgonák 5-8 regiszterrel. Természetesen, ezeket nem lehet normálisan „koncertorgonaként” használni, és a komponált orgonairodalomnak is csak egy nagyon kicsi része játszható rajtuk (mert nem elég nagy a hangterjedelme, a regiszterek száma, a manuálok száma stb.). Éppen ezért lenne fontos, hogy a kántor egy ilyen hangszeren improvizálni tudjon. Persze van egy pár nagyobb hangszer is, meg létezik valahány 18. századi hangszer a tanulmányozott vidéken. – Mit tapasztalt a történelmi örökségünk feljavításaival, rekonstrukcióikkal kapcsolatosan? – Azt, hogy sajnos a komoly restaurálásokon kívül sok kevésbé igényes munkát vagy akár amatőrbarkácsolást is lehet találni. Nyilván ez utóbbi a gyülekezeteknek is olcsó megoldásként csábító alternatíva, de sokszor nem tudják sem a gyülekezet képviselői, sem a kivitelező, mit jelent az igazi restaurálás. – Tervezi-e kutatásait más erdélyi vidékekre is kiterjeszteni? – Szeretném folytatni ezt a munkát, de egyelőre az időm nem engedi meg a konkrét tervezést. – A Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezői, a fesztivál előhírnökeként Régizene korabeli csíki orgonákon címmel áprilistól júliusig tartó orgonakoncert-sorozattal kedveskedtek a nagyérdeműnek. A csíkcsicsói, csíkborzsovai és csíkdelnei orgonákon játszott, tartott koncertet. Összehasonlítva a három orgonát, miben különböznek egymástól? – Először a hasonlóságokkal kezdeném: jó állapotban vannak, és a 19. században épültek. A csíkcsicsói és a csíkdelnei orgona barokk stílusban épült. Erdélyben van egy kis „fáziskésés”. Más európai régiókban is voltak konzervatív mesterek, zenészek, akik nem a nagy városok (Bécs, Pest, Párizs, Berlin stb.) utolsó divatjai szerint dolgoztak, hanem hagyományokat követtek. A csíkborzsovai orgona pedig a két stílus között áll, barokk és romantikus hangzásokat lehet rajta egyaránt megvalósítani. – A Régizenei Fesztivál Nyári Egyetemének csembalótanára. Milyen érzés az orgona után egy csembalót megszólaltatni? – Igen, a csembaló érzékenyebb hangszer. Aki jó billentést tud a csembalón kialakítani, az az orgonán is szépen fog tudni „furulyázni” a szelepek pontos uralásával. Fordítva nem érvényes ez. Egyébként a barokk és klasszikus kor legkedveltebb gyakorlóhangszere a klavikord volt. Ez koncertre nemigen alkalmazható, mert nagyon halk, viszont aki az érzékenységét megszokja, annak szép billentése lesz a csembalón meg az orgonán is. És a korai zongorákon, a 18. századi fortepianókon is. – Hangversenyei koncepciója évente változik. Koncertjeire készülve hogyan válogat a zeneművek között? Fontos-e, hogy mikor, hogyan vesz elő egy zeneművet? – Orgonistaként a hangszer lehetőségeihez, illetve stílusához kell alkalmazkodni a művekkel. Ha például csak egy manuálos, pedál nélküli orgonán lesz bemutatva, akkor olyan műveket kell választani, amelyekhez ennyi elég. A kamarazene-csoportok esetében nagyobb a szabadság. A Transylvania Barokk Együttessel a közelmúltban hazai kéziratokra figyelve állítottuk össze repertoárunkat, amely a kollégáim kutatómunkáinak és javaslatainak is az eredménye. – Az orgona hangját gyakran hallani populárisabb zenei műfajokban is: pl. popdalok, hardrock. Mit gondol a klasszikuszene-irodalom ez irányú kifejezéséről? – Általában elektronikus hangszerek, amelyek ezekben a stílusokban előfordulnak. Én személyesen nem működök ilyen kontextusban. Amúgy minden stílusban lehet jót alkotni. Értékelem, ha kifinomult, professzionálisan végzett munka eredményét hallom. – Visszatérő vendége a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak, a Hargita Megyei Kulturális Központnak. Milyen érzéssel érkezik városunkba? – Mindig nagyon jó érzéssel. Szeretném megköszönni a Hargita Megyei Kulturális Központ személyzetének a sok odaadással végzett munkáját. Az évek során változott ugyan a csapat összetétele, de mindig jól szerveztek, telt házas koncertek voltak, és a háttérben is minden logisztikai probléma gyorsan, célirányosan megoldásra talált. Nekem mindig nagyon jól telt Csíkszeredában, nagyon értékes alkalom a szakmai kapcsolattartásra, főleg a hazai és a magyarországi kollégákkal. Hosszú, szép jövőt kívánok a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak, és nagyra értékelem a csíkszeredaiak műveltségét és magas kulturális igényeit.