Hirdetés

Az online igehirdetés tanulságai

HN-információ
A társadalmi távolságtartás eredményeként megváltoztak hitéleti szokásaink a koronavírus-járvány idején. A jelenlegi helyzetben a lelki gondozás megvalósítására csak online térben és a médián keresztül van lehetőség, ami különböző nehézségekbe ütközhet a lelkészek és a hívek részéről is. A kolozsvári Valláskutató Intézet ennek kapcsán online kérdőíves kutatással próbálja felderíteni az eddig végzett munka hatékonyságát és az eredmények tükrében megoldást találni az esetleges nehézségekre. A koronavírus-járvány új kihívás elé állította az egyházakat, hiszen a hívek és lelkészek közötti személyes kapcsolattartás hiányában a lelkészeknek az internet nyújtotta lehetőségek széles skáláját alkalmazva kellett megtalálniuk a módját, hogy Isten igéjét hirdethessék. A hívek online közvetítésekbe való bekapcsolódása azonban akadályokba ütközhet a hozzáértés vagy az eszközök hiánya okán. Az egyháztagok nemcsak ezekkel a dilemmákkal kell megküzdjenek, de azt is ki kellett találják, hogy otthonukat hogyan változtassák az istentiszteletek és szentmisék szakrális helyszínévé. A kialakult helyzet tanulmányozása céljával indított online kérdőíves kutatást a kolozsvári Valláskutató Intézet Hitélet Erdélyben a koronavírus-járvány idején címmel. Segítenék az egyházak munkáját Kiss Dénes, a Valláskutató Intézet vezetője, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia és szociális munka karának vallásszociológia tanára lapunk kérésére elmondta: a Valláskutató Intézet elsődleges célja, hogy olyan kutatásokat végezzen, amelyek segítik az egyházak munkáját. Felmérik az eddigi munka hatékonyságát, és az eredmények tükrében képet kaphatnak arról, hogyan lehetne az egyházi szolgálaton javítani. – Többek között fontos kérdés számunkra, hogy az egyházak leghűségesebb követői, az idősek számára mennyire elérhetők az online közvetítések – hangsúlyozta a szociológus. Hozzátette: arra is választ szeretnének kapni, hogy a lelkészek hogyan látják a jövőt az online közvetítések tükrében. Szabó Mihály szociológus, a Magyarbikali Református Egyházközség lelkésze református részről érdekelt a kutatásban. Elmondása szerint eddig több református töltötte ki a kérdőívet, kisebb arányban katolikusok és elenyésző mértékben unitáriusok és evangélikusok. Fejes Ildikó szociológus, aki a katolikus felekezetűeket képviseli ebben a munkában, azt vallja, hogy az eredmények a vezetésben és a szervezésben is segítséget nyújtanak majd az egyház számára. Kiemelte: a kérdőív eredménye egyrészt választ ad arra, hogy milyen mértékben érhetők el a hívek a médián és interneten keresztül közvetített igehirdetések által, másrészt kiderül, hogy a lelkészek milyen problémákkal, kihívásokkal szembesülnek ezen módszereket alkalmazva. Emellett fény derül arra is, hogy a jelenlegi krízis hogyan hat a vallásosságra, a vallásosság természetére, illetve szervezett szociológia jelenségek föltárására – fűzte hozza a szociológus. A kérdőív kitöltési határideje május 2., elérhető a püspökségek honlapján, illetve a romkat.ro katolikus hírportálon.

Barabás Emőke



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!