Az inkubátorház fontossága: A fiatalok hazacsalogatása a cél

HN-információ
Az inkubátorház létrehozásának fontosságáról számolt be tegnap sajtótájékoztató keretében Korodi Attila parlamenti képviselő, mindezt alátámasztva Csíkszereda városának 2016-ban elfogadott fejlesztési stratégiájában szereplő adatokkal. Korodi Attila parlamenti képviselő sajtótájékoztató keretében mondta el az inkubátorház létesítésére vonatkozó terveit. Korodi álláspontját, miszerint a fiatalokat haza kell csalogatni, különböző, Csíkszereda városának 2016-ban elfogadott fejlesztési stratégiájában szereplő adatokkal támasztotta alá. A tanulmány azt mondja el, hogy Csíkszereda gazdasági mutatói negatív irányba mozdulnak el, a lakosság és a humánerőforrás folyamatos csökkenést mutat. 2008 és 2014 között ötszáz vállalkozással lett kevesebb a városban, illetve 2005 és 2014 között 16 ezerről 10 796 személyre csökkent azoknak a munkavállalóknak a száma, akik magánvállalkozá­soknál dolgoztak. Több mint 5200 munkahely szűnt meg, ami azt jelenti, hogy évente ötszáz munkahellyel lett kevesebb a városban. − A civil szervezetekkel való beszélgetéseim során többször is kitértünk arra a problémára, hogy nincs egy hely, amelyet találkozásokra tudnának használni. A városnak szükséges egy olyan típusú épület kialakítása, ahol a gazdaság, a kultúra és a civil szervezetek találkozni tudnak, így értékeket teremtve Csíkszeredának – emelte ki Korodi Attila.

Szilágyi Dalma-Orsolya



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!