Száztizenhét éve, mióta Albert Einstein megírta a mozgó testek elektrodinamikájáról szóló értekezését, tudjuk és használjuk, hogy az idő is relatív. Ismerjük az elméletet, mely szerint a buszsávban száguldó buszon ücsörögve a buszsofőrhöz képest nyugalomban vagyok, de a megállóban várakozó kollégámhoz képest mozgok, az tehát, hogy mekkora a sebességem, attól függ, mihez viszonyítok, és hozzászoktunk, hogy a másodpercek sem feltétlen egyforma gyorsasággal telnek. Az idő relativitása jut akkor is az eszembe, amikor ötévnyi gyermeknevelési szabadságról térek vissza az íróasztalhoz. Otthonunk csendességéből, a végeláthatatlan, monoton napok sorozatából, az altatás, etetés, pelenkázás ördögi körforgásából úgy tűnhet, hogy a világ elhúzott mellettünk. Sorra érkeznek a hírek fesztiválokról, könyvbemutatókról, kiállításmegnyitókról, színházi előadásokról, sporteseményekről, melyekről olykor fájó szívvel mondunk le, aztán a beszámolók aszfaltozásokról, építkezésekről, ezek átadásáról, felavatásáról, választási ígéretekről, beruházási tervekről, költségvetésről és megvalósításokról – örömmel állapítjuk meg: fejlődik szűkebb és tágabb környezetünk. Néha itthon is változik a lépték, a gőgicsélő kisbabából szempillantás alatt totyogó, majd cserfes óvodás lesz, én pedig a hű krónikásból, aki külső szemlélőként éveken keresztül követte a tej-kifli program közbeszerzéseit, kerestem a fogyasztóvédelmet a rossz minőségű termékek miatt, szülőként hirtelen a program haszonélvezőjévé válok. De ha már azoknál a témáknál tartunk, melyekről gyakran olvashattak általam lapunk hasábjain, ki kell emelnem a borszéki gyógyfürdő történetét, melynek elkészültére már 2017 júniusában számítottunk, miután 2016-ban banki hitelt vett fel az önkormányzat a korábbi munkálatok folytatására, és amely végül idén májusban készült el. Az öröm még nem teljes, hiszen ahhoz, hogy a pihenni, gyógyulni vágyók használatba is vehessék, még be kell szerezni a szakhatósági engedélyeket, és személyzetet is kell toborozni. Ez, a használatba vétel előtti utolsó momentum csöppet sem elhanyagolható, különösen, ha a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszert vesszük példaként. A 2013-ban elkezdett projektről többször, részletesen beszámoltam a régi hulladéklerakók bezárásától egészen a gyergyóremetei megyei hulladékgazdálkodási központ elkészültéig, a járművek beszerzéséig. Akkor arról tájékoztattak, hogy a gyergyóremetei EU-konform hulladéklerakó első cellája legkevesebb hat évig szolgálja majd ki Hargita megye lakosságát, ha viszont a hulladék 30 százalékát szelektíven gyűjtenék, akkor akár 15 évre is elegendő lenne a kapacitása. Ez az idő azóta legalább öt évvel tolódott, hiszen a hiányosságok miatt visszavont közbeszerzés és a belső kivizsgálás miatt a létesítményt a mai napig nem használják. De lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai is, hiszen továbbra sem született ítélet a korrupcióellenes ügyészség által Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke és további tizenkét személy ellen 2013-ban indított büntetőperben. Ha a fenti példákra nézek, úgy érezhetem, megállt az idő, vagy legalábbis ugyanazon a buszon ülve utazunk, így azonosnak tűnhet a sebességünk, és semmiről sem maradtam le. Miközben tudom, hogy a megállókban ott vannak azok a kamaszok, akik öt évvel ezelőtt billegtek, majd a világjárvány árnyékában érettségiztek, mostanra jó eséllyel elvégezték első évüket az egyetemen, és immár nemcsak a közösségi oldalakon formálnak véleményt, hanem alkalomadtán a szavazófülkékben is.

Háromszéki Eszter