Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A keresztúri egyházkör unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. A Nagy- és Kis-Küküllő vízválasztóján, az 1602 méter magas Firtos-hegy nyugati lábánál fekszik. Már a római korban lakott terület volt, a 3. század utolsó negyedéig, a hajdani római birodalom védelmi határerődrendszere itteni szakaszának egyik jelentős tábora, a XIII. Gemina Légióhoz tartozó IV. Hispán hadtest (COH III HISP) és mellette polgári település is létezett. A legendák, hagyományok hazája. Ezek szerint az itt letelepedő Jenő vezérről először Jenlaka volt a neve. Kriza János feljegyzett egy, a nép ajkán a mai napig élő mondát a falu eredetéről, amely szerint a vagyonát fiai között szétosztó apa, amikor a Firtos alatti terület jött szóba, így szólt: „Ott én lakom.” Ebből származna az Énlaka elnevezés. A mai Énlaka kezdeteit nem ismerjük. A 14. század második felében Jandalaka, Jenlaka néven már jelentős egyházi központként szerepel. A 19. század végén kiadott Udvarhely megye földrajza című iskolai tankönyvek ezt írják a falu népéről: „Lakosai törekvő, takarékos emberek, de mert a falu köves, silány talaja nem jutalmazza gazdagon a földművest ennek pótlására faedénykészítéssel és hídkövek, kőváluk faragásával is foglalkoznak. A pápai tizedjegyzékekben Jandalaka néven említett falu ősi – eredetileg torony nélküli – temploma a késő gótika építészeti stílusának jegyeit viselte magán. Építési idejét nem ismerjük, valószínűleg a 14–15. században épülhetett. Az 1801-es püspöki Generalis Visitatio aprólékosan leírja a templombelsőnek az 1661-es tatárdúlás következtében szükségessé vált megváltoztatását, amikor a „Géber vagy Szivárvány” által elválasztott kétrészes templom hajójának leomlott boltozatát 1668-ban, „virágos táblázatu mennyezet”-tel helyettesítik, amelynek egyik kazettája a táblákat festő Musnai György nevét székely rovásírással őrzi. Az 1801-es templomleírás azért is fontos számunkra, mert az orgonaépítés előtti időszakban használt éneklő pulpitus leírását is tartalmazza: „A Papság ülőszéke előtt a Predikálló Székhez közel vagyon egy Pulpitus fenyő deszkából dio festékes virágzással készítve s egyik oldalára illyen irással: In honorem et gloriam Unius Veri Dei et Filii ejus Jxti: Pulpitum proprius sumptibus fieri curarunt Paulus Fodor et Nicolaus Sofalvi Anno Millesinus Septingentesimo Trigesimo Sexto.” Erre a pulpitusra kétszer is adományoztak kendőt: először 1823-ban, amikor Bálint Mihály és neje adományozott, „egy Tergál gyolts kendőt, két vége sellyem virágokkal varrott ékes, egyik végén B. M., a más végén pedig F. K. betük varrattattak.” 1838-ban újabb adományt jegyeztek az éneklő pulpitussal kapcsolatban: Török Mihály és neje, Simon Zsuzsánna az adományozók: „A Sz. Ecclának ingo jovai szaporodtanak: a.) egy nagy hosszu tergál gyolcs kendővel az Éneklő Oltárra téendővel, mellynek végein Fólos tsipke vagyon, ezeken belül keresztül egészszen vizfolytásos vonal, sárga és fekete selyemmel varrott virágokkal, azon belül ismét három nagy virágok mind két felől ittis sárgás és fekete Sellyemmel varva, melyeknek közepit háló kötésforma vagyon. Lévén ezen kendőnek egyik végén a’ két virág közt M. T. fekete sellyemmel ezis az az – Török Mihály – a’ más végén ismét hasonló helyeken ezen Szó Tag Sim. és Su.” Néhány évre rá, 1844-ben, az egyházközség elhatározza, hogy orgonát épít a templomban. A cél elérése érdekében, egy orgona „fundust”, alapot hoznak létre, és kiválasztanak egy személyt, Patakfalvi Sámuelt, aki „egy igazságos és buzgóságáról ismeretes egyén”, aki ezt az alapot kezelje. Az 1845-ös számadási jegyzőkönyvből tudjuk meg az orgonakészítés szándékát: „Még a mult évi vizsgálat alkalmával bejelentetett vala, hogy a Szt. Eklézsiának nagy vágyja volna orgonát készíttetni e templomba, amikor tudtára adatott, hogy ezt az egyházi főtanács rendelete szerint sem a közönséges eklézsiai pénztárból, sem az eklézsiai jövedelmekből nem lehet készíttetni, hanem személyes adakozásból, vagy az eklézsiának valami, különös szorgalma jövedelméből…” Ezt a főtanácsi határozatot, 1814. jan. 1-én adta ki az egyház, melynek értelmében, „közönséges Normául állíttatik, hogy Orgonát az Ekla rendes Jövedelmekből építteni szabad nem lészen Eklák terheltetésének terheltetése tekintetéből. Azonban Privatusok magok költségén, az Ekla rendszerint Jövedelme kissebbítésén kivül az a végre szolgálo fundusnak előre a Consistoriumhoz téendő feljelentése mellett az Orgona Conservatioja és Orgonista tartása aránt is előre gondoskodván, építhetnek.” A számadási jegyzőkönyv részletesen beszámol a befolyt adományokról: eszerint, a falu közössége a kocsma árendáját valamint 49 véka zabot ajándékoztak. Ebből 34 vékát kiadtak „újbóli gyümölcsözésre”, a többit eladván a pénzalapot gazdagították. Ugyanakkor a falu közös vagyonához tartozó terület fű termését eladván, növelték az összeget. A jegyzőkönyv felsorolja azokat a pénzforrásokat, amelyek az év folyamán újabb pénzösszegeket biztosítanak az alapnak. 1845-ben, 45 forint 24 pénzt sikerült összegyűjteniük. A következő évben, 1846-ban, mivel elmaradások (restantiák) vannak, ezért „most csak az Activus statussa vétetik fel az orgona fundusnak, mi szerént Interes végett már kötését betelet 91mf. 84 pénzben vagyon 172mf. 26 pénz. Öszvesen 264 mf. 16 pénz (…) a már bejött pénz ismét tőkésítve, hogy ez is gyümölcsözzön.” 1847-ben az orgonakészítő Énlakán járt, élelmezése 0,36 magyar forintba került. Az orgonaalappal való elszámolásnál olvashatjuk: „Ezen Templomát meg ujító, új Tornyát már ez előtt fel épített Ekklésia buzgolkodik Templomát egy szép Orgonával el látni s’ Orgona Művész’ fogadásában már el is járt, de minthogy pénztára Jövedelme csekély, (…) jelen évben sem múlasztott el semmit, szorgalma és buzgalma által az orgona fundusa pénzét szaporítani…” Folytatjuk