Átadták a felújított Adorján-házat Csíkmenaságon

Ünnep Csíkmenaságon. Megújult a település épített örökségeFotó: Fazakas Zsolt

Vasárnap délután ünnepélyes keretek között adták át a felújított Adorján-házat Csíkmenaságon. Az 1797-ben épült kúria renoválása tavaly fejeződött be, ám a munkálatok hosszú évekre nyúlnak vissza. Az ünnepségen elhangzott: a csíki székely népi építészet egyik legszebb emlékét a helybéliek feladata élettel megtölteni.

Nagy napra ébredtek a csíkmenaságiak – hangzott el vasárnap délután a felújított Adorján-ház udvarán. A kétszáz éves épületet a 80-as évek óta nem lakták, állapota folyamatosan romlott, 2001-ben a Csíki Műemlékvédő Egyesület vásárolta meg. A teljes felújítás 2004-ben kezdődött el, a magyar kormány által létrehozott Rómer Flóris Terv támogatásával. A Teleki László Alapítvány és Hargita Megye Tanácsa a Csíki Műemlékvédő Egyesülettel karöltve renoválta a műemléket.

A munkálatok tavaly befejeződtek, a hivatalos átadót október 24-én, vasárnap tartották meg. Albert Homonnai Márton műépítész, a Csíki Műemlékvédő Egyesület elnöke köszöntőjében rámutatott: a csíki székely népi építészet legszebb emléke éledt újjá. Mint mondta, az épület korának reprezentatív jelképe és a székelység szellemi kulturális öröksége is egyben.

Dr. Lukács Bence Ákos vezető konzul beszédében kiemelte: az erdélyi arisztokrácia századokon át épített maradandó lakhelyeket, ezek pedig nemcsak az adott család, hanem az egész vidék jelképévé váltak.

– Egykor az építkezés nem csak technikai folyamatot jelentett, hanem értékteremtés is volt egyben. Így van ez az Adorján-kúria esetében is, amely a szakszerű munkának köszönhetően régi pompájában született újjá – ecsetelte.

Kiemelte: a Rómer Flóris Terv keretében 81 templom, kúria és kastély újult meg az elmúlt évtizedekben a Kárpát-medencében.

Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója is köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta: Csíkmenaságon nem csak épített, de szellemi örökség is van.

Borboly Csaba megyeelnök is hasonlóan vélekedett, megjegyezve: egész Székelyföld büszkesége a település kőalapon álló emlékezete, ahogy az itt található templom is. Hozzáfűzte: tizenkét évvel ezelőtt azért indították el a Műemlékvédő Egyesület programot, hogy forrásokat biztosítsanak az Adorján-házhoz hasonló műemlékek restaurálására.

Keresztes-Pap Géza, Csíkszentgyörgy község alpolgármestere arra buzdította a csíkmenaságiakat, hogy közös erővel töltsék meg élettel a felújított épületet. Mint mondta: mindez csak közösségi összefogással valósulhat meg.

A köszöntőbeszédek sorát Károly Veronika, a Repülj Madár Egyesület elnöke zárta, aki ismertette az ősi Adorján családfát.

A csíkmenasági Adorján-házat Jenei János, a település plébánosa áldotta meg, majd a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadását is megtekinthették az egybegyűltek.

Fazakas Bea